- Az alábbi történet nem a képzelet szüleménye. A saját két fülemmel láttam és saját két szememmel hallottam az esetet, úgyhogy elsőkézből adom tovább. … jóllehet, több, mint tíz éves a sztori, de még ma is könnyek szöknek a szemembe, ha eszembe jut -
Bandi bá’ tulajdonos volt egy majdnemkisváros (najó, kicsit nagyobb város, de azért nem akkora) egyik kis szállójában. Jó kiállású, ötvenes úriember, hatalmas öntudattal és megnyerő külsővel. Mindig elegánsan öltözött, ahogy az egy hoteltulajdonoshoz illik, mindig kulturáltan és kimérten beszélt, ahogy egy az hoteltulajdonoshoz illik, mindig mindenkivel úriemberként viselkedett, ahogy az egy hoteltulajdonoshoz illik.
Egy szép napon, amikor épp a konyhában az egyik igenfontos vendég ebédjének az elkészítését felügyelte, odajött hozzá Viktor, a recepciós. Közölte vele, hogy a lánya, Zsófi ott várja a recepció pultjánál… … meg valami másik kislány a fotelben. „Nnnna, végre megjött az én kicsikém! Már alig vártam… azt a másikat meg majd gyorsan lerázom.” – gondolta magában Bandi bá’. Pár perc elteltével otthagyta a konyhát, és a recepcióhoz igyekezett.
Erika kérdezőbiztos volt egy újonnan alakult multicégnél. Frissen diplomázott, jó kiállású fiatal leányzó, hatalmas öntudattal, kissé visszafogott, amolyan „bölcsészkaros”, szándékosan slampos kivitelben, pedig karosszériaügyileg nem lett volna annyira elhanyagolható – legyen elég annyi, hogy a strandon, egy egyszerű bikiniben simán lekörözte volna a vízben leázott sminkű plázaribiket. Monokiniben meg méginkább… csak hát az a bizonyos „tarisznyarák” stílus ugye nem engedte, hogy kihozza magából a maximumot.
Egy szép napon céges megbízatásának megfelelően egy majdnemkisváros (najó, kicsit nagyobb város, de azért nem akkora) aranyos kis szállójába igyekezett. Jó előre megfogalmazta magában a megfogalmaznivalókat, és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, márpediglen ő onnan ki nem jön, míg sikeresen el nem végezte a munkáját. Holott addigi igen rövid pályafutása napjai alatt még sehol sem tudta elvégezni a feladatát.
Viktor recepciósként dolgozott egy majdnemkisváros (najó, kicsit nagyobb város, de azért nem akkora) egyik kis szállójában. Jó kiállású fiatalember, hatalmas öntudattal, és megnyerő külsővel. Még a munkaruhájában is szemrevaló teremtés volt a női nem szemében, és ezt persze tudta is magáról.
Egy szép napon, amikor épp szolgálatban volt, benyitott a hotel ajtaján egy fiatal lány. Viktor rutinosan végigmérte, és zsigerből egy „gyengehatos-deazértegypatrontmegér” kategóriába sorolta. A hölgyike határozott léptekkel a recepcióspulthoz lépett, majd igen határozatlan hangon bemutatkozott, és az illetékest, a vezetőt, a tulajdonost, magyarán a helyileg illetékes főhogyishíjjákot kereste. Sürgősen, vagy ha lehet, azon nyomban. Illetve rögvest hozzátette, hogy addig leül az egyik fotelbe, hogy majd ott várja be a majdani interjúalanyát.
Viktor bólintott, még firkantott pár sort az épp imént félbehagyott munkájába, majd elsietett Bandi bá’-t megkeresni. Ahogy kilépett a pult mögül, szembetalálkozott Zsófival, Bandi Bá’ lányával,és kérdés nélkül mondta neki: - Szia! Apudhoz jöttél, ugye? Mindjárt hívom. Várd meg itt a pultnál… - azzal továbbsietett.
Zsófi végzős hallgató volt az egyik divatos egyetemen. Jó kiállású fiatal leányzó, hatalmas öntudattal, kissé visszafogott, amolyan „bölcsészkaros”, szándékosan slampos kivitelben, pedig karosszériaügyileg nem lett volna annyira elhanyagolható – legyen elég annyi, hogy a strandon, egy egyszerű bikiniben simán lekörözte volna a vízben leázott sminkű plázaribiket. Monokiniben meg méginkább… csak hát az a bizonyos „tarisznyarák” stílus ugye nem engedte, hogy kihozza magából a maximumot.
Egy szép napon Édesapja kérésének engedve, egy majdnemkisváros (najó, kicsit nagyobb város, de azért nem akkora) aranyos kis szállójába igyekezett. Már előre várta a találkozót a Papával, hisz már neki is nagyon hiányzott. Huszonéves kicsi aranyos fejébe nem fért bele, hogy miért is akar vele ilyen sürgősen találkozni az apja, de mint ilyenkor mindig, tudta jól, biztos fontos ügy lehet, ami miatt ilyen hirtelen ide kellett utaznia.
Mikor Erika a hotelhez érkezvén benyitott az ajtón, rögvest a recepcióspulthoz lépett. Határozott tekintettel, ám annál határozatlanabb hanggal bemutatkozott, és az illetékest, a vezetőt, a tulajdonost, magyarán a helyileg illetékes főhogyishíjjákot kereste. Sürgősen, vagy ha lehet, azon nyomban. Majd sietve hozzátette, hogy addig leül a fotelbe, és majd ott várja be a majdani interjúalanyát. A recepción szolgálatot teljesítő fiatalember el is ment megkeresni a Főnököt.
Pár pillanattal később Zsófi is a hotelhez ért. Benyitott az ajtón, majd szokásához híven a recepcióspulthoz lépett. A hall mellett elhaladva a szeme sarkából mintha látott volna valakit – de ügyet sem vetett rá. Egy vendég a fotelben olyan megszokott látvány volt a hotel ezen részén, hogy az különösebb figyelmet nem érdemelt. A recepciósfiú ismerősként köszöntötte – persze, hisz már régen ismerték egymást -, majd nem hagyva, hogy a kérdésre választ adhasson, el is viharzott mellette. Zsófi odaállt a pulthoz, és nézelődött a sok csecsebecse között.
Viktor Bandi bá’-t a konyhában találta meg, épp egy igenfontos vendég ebédjének az elkészítését felügyelte. – Főnök! A lánya keresi, ott van a pultnál. … … ja, és jött valami kiscsaj is, valamit kérdezősködni akar, az meg ott ül a fotelben… - azzal, mint aki jól végezte a dolgát, visszament a recepcióra.
Mindeközben Erika hamar elunta magát a ültében. Olvasnivaló nemigen volt, csak némi szórólap a hotelről, térképek, szóval semmi neki való intelllekktüelll szakanyag. Így fölállt, és odament a recepcióspulthoz, ahol meglepetten tapasztalta, hogy ott szinte saját magát látja: ugyanazon stílusú, szándékosan viseletesnek és réginek tűnő bokáig érő szoknya (ami pedig vadiúj és marhadrága), bőrszandál, kockás ing könyékig feltűrve, rojtos, koptatott farmermellény, vállon átvetett, hippikorszakot idéző textiltáska, hosszú barna haj. Egyszóval a másik fiatal hölgyikéről is messziről lerítt, hogy frissdiplomás bölcsész, vagy hallgató valamelyik divatos egyetemen.
Szánakozó arckifejezéssel mérte végig Zsófit, olyannal, mint amilyennel csak a nők tudnak, ha valaki olyan stílust képvisel, mint ők… majd teátrális mozdulattal a kezébe vett egy angol nyelvű kiadványt , és fölényes tekintettel olvasni kezdte.
Zsófi is hamar elunta magát a pultnál, és mikor mellélépett egy lány, saját magát vélte benne fölfedezni: ugyanazon stílusú, szándékosan viseletesnek és réginek tűnő bokáig érő szoknya (ami pedig vadiúj és marhadrága), bőrszandál, kockás ing könyékig feltűrve, rojtos, koptatott farmermellény, vállon átvetett, hippikorszakot idéző textiltáska, hosszú barna haj. Egyszóval a másik fiatal hölgyikéről is messziről lerítt, hogy valamelyik divatos egyetemen tanul, vagy már frissdiplomás bölcsész.
Szánakozó arckifejezéssel mérte végig Erikát, olyannal, mint amilyennel csak a nők tudnak, ha valaki olyan stílust képvisel, mint ők… és határozott léptekkel elindult a fotelek felé, és helyet foglalt az egyikben – háttal a recepciónak, hogy még csak ne is lássa ezt a nőstény dögöt.
A pult mögé beérve Viktor ügyet sem vetett a vele szemben álló Erikára. Zsófi ott ült a fotelban, nézegetett valamit. „Biztos megbeszélték, és helyet cseréltek” – nevetett saját hülye agymenésén. Visszatért a kimutatásokhoz, és szinte föl sem tekintett a papírokból – mindaddig, míg a szeme sarkából észre nem vette a halk léptekkel közeledő Bandi bá’-t, aki a mutatóujját a saját szája elé téve jelezte, hogy maradjon csöndben, mert meg szeretné ijeszteni a pultnál álló lányát….
Bandi bá’ már messziről látta a neki épp hátat fordító Zsófit a pultnál. Mint mindig, most is abban a direktslampos ruhájában volt, amiről már messziről fel lehetett ismerni. „Most megijesztem!” – gondolta magában, majd csendben lopakodott a pult felé. Már majdnem odaért, mikor Viktor fölpillantott a munkájából, de Bandi bá’ a biztonság kedvéért a saját szája elé tett mutatóujjal jelezte a recepciósnak, hogy maradjon csöndben. És már ott is volt a pult előtt….
…Viktornak elkerekedett a szeme, halálravált az arca, és szólni akart volna, hogy ne, neeee, neeeeee, Bandi bá’, neeeeee….
…Erika is épp akkor nézett föl, mikor a fiatalembernek hirtelen elkerekedett a szeme, halálravált arckifejezéssel próbált valamit kiáltani, amikor hirtelen éles fájdalmat érzett a nemesebb felén…
…Zsófi kezébe vett egy kiadványt a hotelről, és épp felnyitotta volna, amikor meghallotta a félre nem ismerhető csattanás hangját…
…amikor is Bandi bá’ egy hatalmas atyai fenékpacsit mért ERIKÁRA…
… … … …
… … … …
…azért remélem, vágod a szitut. Egyrészről: kérdezőbiztosként bemész egy helyre, vársz a főnökre, és amikor az megjelenik, szó nélkül odab@sz egyet a seggedre… azért az karaj. Másrészről: a saját csini kis hoteledben, tulajként úgy mutatkozol be egy ismeretlen nőnek, hogy mögéosonsz, és rácsapsz a farára… az naggggyon zsííír.
… … …
Viszont a történet végét pontosan nem ismerem.
Főleg azért nem, mert először úgy röhögött az egész szálló, hogy összevisszaszanaszerteszéjjel vizelte magát mindenki – mert hiába nem látta az esetet csak pár ember, azért a pletyka az gyorsan terjed… Másodsorban pedig azért nem, mert pár pillanattal később kirúgással lettem megfenyegetve, aztán még mindenki más is, aki épp ott volt - ami csak azért nem lett foganatosítva, mert az egész személyzet - a nyugdíjas mosogatónénitől kezdve a teremfőnökig - egy emberként visítva röhögött, és azért szezon közepén nagyon nem egyszerű egy komplett új humánerőgarnitúrát csak úgy előhúzni az alsó fiókból.
Bár lehet, hogy az is közrejátszott a munkahelyünk megmentésében, hogy a főnök lánya, Zsófi is kétrétgörnyegdve sírt a nevetéstől.
…ami azonban bizonyos:
- Bandi bá’ még soha nem ült olyan vigyázban, soha nem hallgatott még végig egyetlen kérdezőbiztost sem, soha nem volt még ennyi ideig folyamatosan elpirulva. Kipirosodott tenyerét sem rejtette el a zsebébe még soha – főleg nem mások előtt.
- Erikának igen sikeres napja volt, mert az eddigi szokásoktól eltérően végre nem lett lerázva, végre nem lett elzavarva, végre végig lett hallgatva, végre minden kérdésére igen kimerítő választ kapott – igaz, kicsit zavartan ült a fotelban. Fájó fenekét sem simogatta még ennyi ideig soha – főleg nem mások előtt.
Utoljára kommentelt bejegyzések