Elég gyakran megfordulok Egerben. És ha már ott vagyok, akkor semmi esetre sem hagynám ki , hogy a Szépasszony-völgyben el ne olvassak némi szőlőkről szóló tanulmányt….

Eger, Szépasszony-völgy. Sokan járnak oda, visszafelé jóval kevesebben. Merthogy odafelé még a saját lábán megyen mindenki, visszafelé azonban már a jónép felét vinni kell. Vagy egész egyszerűen ottalszik az árokparton…

Nademindegy is. Nem kell ezt nagyon túlbeszélni, vágja mindenki, milyen hely ez. Ha meg nem, akkor pedig meg kell tekinteni, és minden sínen lesz.

A lényeg: ahogy leérsz a völgybe, ott van rögvest baloldalt egy szobor, ami Bacchus-t, a római mitológiából ismert borok istenét ábrázolja.

Pár éve állította oda a városvezetés, merhogy az jó. A köztéri szobrok márcsak ilyenek: jók. Viszont mikor ezt a szobrot leleplezték, az egriek java része sírt a röhögéstől. Még a mai napig mosolyt csak a lokálpatrióták egy részére az alkotás látványa. Hogy miért is? Hát azért, mert….. nade erre majd inkább később térek vissza.

A szoborhoz tartozik ugyanis egy történet. Városi legenda, vagy valóban megtörtént? Kitudja….

Legénybúcsú. Megvan, hogy milyen egy legénybúcsú, ugye? …ha nincs, akkor nőből vagy. Esetleg még túl fiatal vagy, de akkor meg minek olvasod ezt a blogot?! Na mindegy. A lényeg: ami egy legénybúcsún történik, az a legénybúcsún is marad. Márcsak azért is, mert már egy óvatosabb hangvételű búcsúztató után sem emlékszik senki sem a résztvevők közül, hogy mi is történt tulajdonképp azon az estén. Vagy ha igen, akkor az nem is volt igazi buli….

Viszont az alábbi legénybúcsú bizonyos részletei fennmaradtak az utókor számára.

Történt egyszer, hogy egy társaság a völgyben tartotta az uccsó bulit a vágóhídramenetel előtt. (benekérdezz, tudodjól mirőlbeszélek) Minek ragozzam: hogy igazán bikák legyenek, magukba helyeztek egy kis Egri Bikavért. Aztán pedig elszívtak néhány palack Egri Leánykát, csakhogy jobban menjen a munka az egri leánykákkal. Szóval alap buli, alap sztorival. Ilyen ez mindig, ahogy beszélik. Én nem tudom, nekem is csak úgy mondták....

Nadeszóval: mint minden buliban, itt is elérkezett az a pillanat, mikor az emberfia túl okos lesz. Minek is a következménye az okoskodás, mindenféle okos gondolat kiötlése, majd azoknak a megvalósítása.

A társaság még épkézlábabbnak tűnő tagjai különböző feladatokat találtak ki a leendő férjnek. Igyon meg húzóra bárakármennyi valamit, menjen egyenesen három métert, mondjon el egy kerek mondatot érthetően, ésatöbbi, ésatöbbi.

…majd jött az igazi nagy ötlet.

Az egyik úriember kiötlötte, hogy ha már csapravertek jópárvalamennyi hordót, mi lenne, ha az ünnepelt – mindegy gyakorlásként – megcsinálná az egyik hordót. Azon is van lyuk, meghát azért Egerben mindenkit meghát akit csak ér ilyenkor az ember, nehogymá majd egy hordó maradjon ki.

Úgyhogy a leendő vőlegény nekiállt a hordó elejének, és…. húúú, eztmosthogyírjamle…. szóval…. végzett némi csípőtájéki gyakorlatot. Letérdelve, a hordót maga előtt fogva a két karjával, hátulról, mint a partizánok – szakmai szemmel nézve tízpontos volt a gyakorlat.

Igen, ám, de jöttek ugye az okos gondolatok. Mert egy hordó olyan, mint a jó asszony: nem csak egy input van rajta gyárilag. És miután a leendő papucsférj csak egy foltot fércelt be, logikusnak tűnt, hogy a másikat is meg kell csinálni. Úgyhogy a delikvenset felparancsolták hordó tetejére, és ott is elvégeztették vele a majdani házastársi kötelezettség ezirányú begyakorlását.  Hordótetőn, hasmánt, felülről lefelé, a’la misszioner – szakmai szempontokat tekintve megintcsak tízpontos lett a gyakorlat.

De a jó ötletek csak nem apadtak el…. valaki a társaságból kitalált egy újabb űberfrankó feladatot. A vőlegény üljön rá a hordó tetejére, és a felső részen lévő nyíláson keresztül lógassa bele a – hogyisfogalmazzak – lúdbőrös stanyeszlit. Nosza, az ünnepelt fogta magát, levette magáról a nadrágot, és felült a hordó tetejére. Az ominózus matériát megpróbálta belehelyezni a lyukba. Igen ám, de jöttek a gondok. A lyuk kisebb volt, mint a belehelyezendő testrész, arról nem is beszélve, hogy tudvalévőleg ez egy igen-igen érzékeny testrész, ergo, nem nagyon ajánlatos vele a kelleténél durvábban bánni. De a vőlegény nem is lett volna vőlegény, ha nem ő lett volna a legokosabb az egész kompániában: hamar rájött, hogy ha előbb az egyik, majd utána a másik gömböcskét helyezi be a nyíláson, akkor a feladat is meg van oldva, és a fájdalom sem fogja kínozni. A gyakorlat meg ismételten tízpontos lesz.

Igen ám….. de ahogy ott ült őkegyelme diadalittasan, nagyon hamar rájött, hogy miért is nem volt ez a feladat olyan rohadtul jó ötlet. Merthogy ami kintről befelé némi igazgatás segítségével viszonylag könnyen bement, az kifelé bizony sehogyse nemakarjönni. Ugyanis belülről nem igazgatja azt senki….

….

Hamar kijózanodott az egész társaságAz ünnepelt a hordó tetején ordított az egyre elviselhetetlenebb fájdalomtól, a többiek meg már nemcsak a saját, hanem egymás fejét is vakarták, hogy most akkor merre tovább…. De hát nem is lenne férfiember a férfiember, ha válsághelyzetben nem lenne mentő ötlete: segítséget kell hívni.

Azonmód hívták is a mentőket, azok meg jöttek nagy bőszen, szirénázva, ahogy kell. Mert a mentőállomáson a diszpécser tapasztalatból tudta, hogy ha hajnalban a Szépasszonyvölgyből akadozó hanggal betelefonál valaki, hogy vanegykisbaj, akkor ott bizony vanbaj, nemkevés.

Mentő megáll, személyzet kiszáll, esetet szemrevételez, történetet meghallgat. Majd egyemberként sokkot kap az egész életmentő bagázs. A mentőorvostól kezdve a sofőrig mint egy szálig ott fetrengtek a nevetéstől, mert ilyet még nem tapasztaltak a völgyben, pedig vonultak már ide egy párszor. Volt itt már hegedű szinte minden testrészben, találtak már itt borosüveget egészben lenyelve, szedtek már össze két embert három darabban, de ilyet, hogy a hordóba szorult volna valakinek a legbecsesebb kincse, ilyet még nem is hallottak….

Miután kiröhögték magukat, megállapították, hogy itt bizony egy mentős nem sokat segíthet. Esetleg annyit, hogy az esetkocsiban rendszeresített steril szikével seperc alatt kasztrálják a jóembert – amibe a díszes kompánia értelemszerűen nem egyezett bele. Így adtak egy pokrócot a szerencsétlenül járt fickónak, hogy ne fázzon legalább, de mást nemigen tehettek. Ide bizony műszaki mentés kell: hívták hát a tűzoltókat.

A tűzoltóságra mikor beérkezett a mentőstől a hívás, megbolydult az egész fájeralarm. Mert a tűzoltólaktanyában a diszpécser tapasztalatból tudta, hogy ha egy mentős betelefonál, hogy vanegykisbaj, akkor ott bizony vanbaj, nemkevés. Úgyhogy mielőtt elindultak volna nagy sebesen, odaszóltak a rendőröknek, hogy valami nagy nemtudommi van a völgyben, jönnek ők is, mert kitudjamilesz….

Nyilván a rendőrségen is tolták a frankót: tapasztalatból tudták már, hogy ha egy tűzoltó betelefonál, hogy vanegykisbaj, akkor ott bizony vanbaj, nemkevés. Száguldottak is a völgybe hamarást.

Kisvártatva tehát ott leledzett a völgyben az összes kéklámpás szolgálat. Körbeállták a társaságot, majd miután felfogták agyilag, hogy mi is a nagybüdöshelyzet, egymás könnyeit törölgetve vonyítottak a röhögéstől.

A mentésnek kábé fél óra múlva tudtak nekilátni - mikor már valamelyest megnyugodtak a kedélyek, és senkit nem rázott a röhögőgörcs.

A mentők adtak volna be néni nyugtatót a vőlegénynek, hogy ne fájjon neki annyira az elkövetkezendő pár perc – de annyi szőlőlére nem mertek még rátenni egyéb fájdalommegvonót. Így hát maradt a jajgató fiatalember, a maga egyre jobban sajgó büszkeségével.

A tűzoltók a rendszeresített baltájukkal kicsapták a hordó elejét, hogy alulról is hozzá lehessen férni a matériához. Igaz, hamar végeztek - de a munkafolyamat alatt keletkező rázkódás még jobban megviselte a megviselnivalót, minek következtében a vőlegény még jobban ordított a fájdalomtól. Persze, a tűzoltók egyike sem röhögött közben. Tényleg nem.

A hordóba aztán belebújt egy egész mentőorvos, és a hordó plafonjáról világtalan mécsesként függő bőrzacsek golyóügyi tartalmát egyesével visszaigazgatta a lyukon – míg az ápolók kívülről segítették a cselekmény minél zökkenőmentesebb végrehajtását. Ami azért volt nehézségekbe ütköztetve, mert nem nagyon röhögtek közben. De tényleg nem.

A rendőrök nem sokat tehettek hozzá a történethez: kiszabtak némi szabálysértési bírságot, valamint adtak egy óvatos feljelentést, valami köztulajdonrongálás címén. Az agybafőbeveréstől ezúttal eltekintettek, valszeg azért, mert ennyit összesen egy év alatt röhögtek szolgálatban, mint aznap este.

….

Kivirradt az ég alja, mikor a testileg-lelkileg megviselt társaság eloldalgott a völgyből. Vert seregként kullogtak hazafelé, nyolc oldalról támogatva az enyhe terpeszállásban járni próbáló leendő férjet. A nászéjszakát valahogy már senki nem hozta szóba. Ki tudja miért….

….

….

…de visszatérve a történet bevezetőjéhez… hogy hogyan is kapcsolódik össze a borok istene egy legénybúcsúval.

Mikor pár évvel ezelőtt a Bacchus-szobrot leleplezték, az egriek java része sírt a röhögéstől. Még a mai napig mosolyt csak a lokálpatrióták egy részére az alkotás látványa. Hogy miért is?

Mert az igaz, hogy a szobor valóban Bacchus-t mintázza…

…csakhogy ez a Bacchus terpeszülésben trónol egy hordón.