Volt nekem anno egy nagyon fajin kis autóm, egy Ford Escort. Nem is volt vele soha gond – csak egyszer. Illetvehát tulajdonképp akkor sem…

Egy szép napon állnék ki a garázsból. Állnék. Merhogy a család másik autója, egy Ford Focus, ott parkolt a kapu előtt. Semmi gáz, bementem a slusszkulcsért, némi anyázás közepette elálltam a Focus-szal, majd kapu kinyit, és kiálltam az enyémmel is.

Nagysebesen elszáguldok intézni az intéznivalókat. Megérkez, leparkol, intéz ezt-azt – szóval a szokásos. Mikor végeztem, megyek a kocsihoz, akkor látom, hogy le van engedve az ablak… nézem a zárat, nincs is lezárva… húbaz+. Jó, hogy ki nem rámolták.

Namindegy, nagy kő esett le akkor a szívemről. Elővettem a zsebből a kulcsot, indítom a gépet – nem indul. Meg se mukkan, csak elfordul a kulcs. Aztaqrva…. miarepedtherevan?! Fordítom, nem mozdul. Annyit se mond, hogy nyikk… Nnnna, az én hatalmas autószerelő tudásomhoz csak ez kellett. Most akkor hogy lesz?! Kinyitom a motorháztetőt, szakértve nézek belefele, de csak a nívópálcát, az aksit, meg az ablakmosó tartályt látom benne. Meg egy csomó bizbazt, amiről lökésem se nem volt, hogy micsoda, vagy hogy egyáltalán kell e az oda. Úgyhogy nem lettem sokkal beljebb, de legalább a járókelőknek jól előadtam, hogy tudom, merre van a hányóra.

Még szerencse, hogy már akkor is olyan okos voltam, mint manapság: ugyanis eszembe jutott, hogy van egy ilyen asszisztant szolgáltatás, vagy mi. Szóval fogtam, és felhívtam a szervízt, hogy mi a tényálladék.

A vonal túlsó végén értetlenkedtek: van-e benzin, nincs-e lemerülve az aksi, miegymás. Mondom, ember, meg se nyikkan, nem reagál, biztos valami gáz van az imóbilájzerrel, vagy mittudomén, de valamit csináljanakderohadtgyorsan, mert kezdem elveszejteni a türelmemet. Mondom, idejöttem, semmi gond nem volt, mikor megindultam volna kábé fél óra múlva, akkor meg már meg se nyekkent a kocsi. Megamúgyis még csak fél éves, úgyhogy nehogymá ne induljon…

A diskurzus eredményeként kábé fél óra múlva jött Miszter szerelő. Nem az a kimondott Pirelli naptárfiú, hanem amolyan tökigolajos-kertésznadrágos-sörhasú szaki, méghozzá olyan tekintettel, mintha nem is ez lenne a dolga, hogy ezt csinálja. Najó, valamilyen szinten érthető volt a negatív hozzáállása, mert nem biztos, hogy a nap minden percében ilyen hülyékkel foglalkozott, mint amilyen én vagyok... Namindegy, kérte a kulcsot, hogymajdakkorőmostmajdakkor…. beült, indít: semmi. A kocsi még azt se mondta, hogy nyikk… csak a kulcs fordult el. Nézte a kulcsot, visszatette, semmi… Kivette a kulcsot, mondván, hátha csak az elem merült le a kulcsházban. Attól meg ugye behal az imóbilájzer szerinte. Szétszed, elem rendben, összerak, indít: egy nyikk se sehol… Ember kiszállt, akkor már ketten vakartuk a fejünket. Aszongya, ilyetőmégsosenem… de hát ez van. Biztos valami csip áthúzott a kábeleknél, nem tudja pontosan, de hogy nem mehhhhanikai a probléma, az biztoshótziher. Ez elektronikai lesz, azt meg vontatni kell, mert elszáll a vezérlés. Namosterre mit mondtam volna?! Szerintem is elektronikai lehetett a probléma, merugye a nívópálca is a helyén volt, meg az aksi is, az ablakmosófolyadék meg pláne. A ménkű az meg nem látszik, csak más az alkatrész tapintása. Úgyhogy bólogattam ott nagy okosan, hogy igen, ez biztos valami elektromos mittudoménmi…

Miszter Szerviz visszaadta hát a kulcsot, közben meg telefonált a kollégáinak, hogy kellene egy tréler, mert ezt most be kell vinni. Valami okosságot azonban mondhattak neki, mert megint jött hozzám, és kérte a kulcsot, hogy valamit megnyom a műszerfalon, valami szervízkódot vagy mit, mégaztazért megnézi. Kicsit kétkedve fogadtam az infót… merhogy a motorházon belül nemigen tudom, hogy az a sok tyúkbél az micsoda, de a műszerfalon azért csak eligazodom valahogy… milyen kódot akar ez beütni?!Hova?! Három gomb van - abból az egyik az elakadásjelző… Namindegy, mondom, ő a szaki, ha elqrja, majd kifizeti, mitbánomén. Adom a kulcsot, ráfordítja: és beindul a motor!!!! Hát, mit ne mondjak, úgy néztük a kocsit, mint esperes a dollibasztert… Indul, pöfög, röfög, húdef.sza… leállít, újraindít: újraindul. És még háromszor egymás után. Pöcc-röff, ahogy kell. Most akkor hogy is van ez most akkor????

Namindegy, nem vitáztam. Végül is az autó elindult. A szerelő nem kért semmit sem, mert végül is semmit nem csinált, meghát amúgy sem látott még soha ilyet. A kollégáinak meg telefonált: a tréler sztornó, a kocsi mégiscsak elindult, nekedaqrvaanyádbéla, téllegelindult, jóvanhaggyámá, mingyámegyekvissza…. Szóval minden sínen lett a végére. Elszíttunk egy cigit, kölcsönösen kiveséztük, milyen nehéz a türhő kollégákkal az élet, majd pacsi, miegymás, majd ülök be és mennék – erre megint nem indul. Ráfordítom megint: egy nyikk se… Húbaz+…. Még jó, hogy a szerelő nem indult még el, úgyhogy mondtam neki, hogy te, gyeremávissza, hátmámegintnemindul.

Ember visszajön, beül, ráindít: tényleg semmi. Ráfordít mégegyszer: semmi. Hát, szerintem vágod, hogy mekkora fejvakarást rendeztünk ott sebtiben… mondjuk én alapból nem tudom sosem, hogy miért is megy az autó, de a szerelő meg szerintem ott a helyszínen legszívesebben visszaadta volna a diplomáját. Egy mentsvára volt, az elektronika, de most, hogy már egyszer elindult a gép, az is odalett. Átereztem csórikám helyzetét, hogy most akkor nem is tudja, hogy mit is mondjon… úgyhogy nem is mondott semmit. Legalábbis olyat nem, amit szívesen ideírnék. Mondjuk sok más egyebet igen, főleg olyan mondatokat, amiben legalább két tárgyrag van…

Namindegy, ez van. Ember megint telefonál: figyejjébéla, mégiscsak kell a tréler, nemszívatlakbaz+, mondomnemindul, úgyseindul, jóvammá, majdlepapírozom, tebaz+, váromakkor. Sejthető volt még nekem is, hogy most nem Ő lesz a hét dolgozója a cégnél, de hát most mit csináljak, nem miattam, hanem az autó miatt van ez az egész mizéria. Én nem tehetek róla.

Míg vártunk, visszaült a kocsiba. Beszéltük, hogy ilyet még nem is hallott, ezzel a típussal még ilyen tényleg nem fordult elő, ez valami random-imobilájzer-akármi lehet. Forgatja a kulcsot, az autó csak nem reagál. Én meg közben kint nézek ki a fejemből, hallgatva a szakzsargont mindenféle csip-izékről, szóval ott állok, zsebretett kézzel, mikor valamit megfogtam a zsebemben…

…egy olyan izét…

...egy olyan kemény izét...

…szóval egy olyan kulcsfélét…

…egy olyan slusszkulcsfélét.

…

…

Kivettem a zsebemből a talált cuccot, és lám, mi volt? Egy slusszkulcs. Pont olyan, mint amilyennel épp a szerelő kínlódott épp a kocsiban. Húúúúúúúbakker….. ez most hogy? Kicsit félve mondtam emberünknek: te, figyu, nézdmármeg ezzel is... Nagykerek szemekkel rámnéz… szerintem ha levezetem neki a kétismeretlenes egyenletek térhálóban történő megoldását, akkor sem lett volna értelmesebb képe… szóval, elvette a kulcsot, ráindít: a motor meg beindul.

…néztünk egy darabig…

…először a kocsit, majd egymást.

…

…

 

… aztán leesett a veddmárfel. Megértettük, hogy most akkor mi is van.

…

…

Én nemkicsit elvörösödtem – Miszter Szerelő meg nemkicsit kezdte el a röhögést.

Konkrétan akkor is visított, mikor megállt mellettünk a tréler. És amikor a trélersofőr is meghallotta a sztorit, az is elkezdte a rívást, de úgy, hogy taknyanyála egybefolyt.

Történt ugyanis, hogy mikor otthon elálltam a kapu elől a Focus-szal, nem vettem ki a zsebemből a kulcsát. Mikor meg az Escorttal leálltam, azt a kulcsot is zsebrevágtam. És mikor újra indulni akartam, a rossz kulcsot vettem elő. Aztán meg a jót. Majd mégegyszer a rosszat. Majd újból a jót….

Najólvan, mielőtt még nagyon összevisszavizelnéd magad a röhögéstől, hogy én milyennagyonhülyevagyok, azt azért tudd, hogy a Fordoknak tökegyforma a slusszkulcsuk. A kulcstartójuk meg azért volt egyforma, mert ugyanabba a szakszervízbe lettek hordva, azok meg ugye rátették a sajátlogós fityegőjüket. Úgyhogy hidd el, akár Te is járhattál volna így…

Végül is a szerelők elmentek. Nem kértek semmi fizetséget – szerintem eszükbe sem volt, olyan kész lettek egy pillanat alatt. Meg gondolom, elég lett nekik a sztori is. Ilyet még úgysem tapasztaltak.

Én meg mikor hazaértem, jól leb.sztak, hogy hol a ’csában voltam több, mint két órát, mikor csak egy tíz percre ugrottam el. 

….nem mondtam semmit, csak a slusszkulcskarikára fölfűztem egy négycentis plüssfigurát.

De csak a Escortéra.

…érthető módon.