Az, hogy tudod, félsz valamitől, és találkozol azzal a valamivel, az nem jó. De ha úgy találkozol egy ilyen valamivel, hogy előtte nem tudod, hogy félsz tőle, na, az nagyon nem jó…

Pár évvel ezelőtt egy kétnapos hímzőversenyen voltam. Ilyenkor a két versenynap között megalszik valahol a sportember, merazért csak használ, ha vízszintbe tudja magát pozicionálni, nomeg az sem elhanyagolható tényező, hogy estére többnyire csak elolvasunk néhány könyvet úgy csapatilag, persze csak a miheztartás végett.

Nem volt ez másként ekkor sem. Verseny vége, jólesően konstatáltam, hogy milyen szép mintákat hímeztem a vászonra, utána némi csapatépítő diskurzus arról, hogy akkor másnap milyen legyen a horgolótű szpájnértéke, aztán pedig irány a szállás, hogy ébredés után újult erővel vágjunk bele a nagyfeladatnak.

Így is lett pontosan. Szép sorban minden, ahogy az imént írtam.

Egy mérsékeltebb árfekvésű vendégházban foglaltam szállást, indultam is rögvest, hogy még lássam a tévében a barátokköztöt. A másnapi reggelimet már előre betáraztam, szépen elcsomagoltam sztaniolpapírba meg némi teszkósszatyorba, mindezt pedig be a szekreterbe, hogy reggel csak elő kelljen venni, amikor is nem túl frissen, de annál nagyobb étvággyal fogyasztom majd el. Gyors fürcsike, macimintás pizsama fölránt, bújok az ágyba, és szürcsölöm az esti uccsó begre langymeleg kakaómat, az álommanó meg ott téblábol körülöttem, mikor….

….mikor érdekes zajra leszek figyelmes a szekrény felől.

Olyan érdekes zörgésféle volt.

Olyan, mint amikor valaki, vagy valami nejlonszatyrot babrál, meg zörgevényezteti az alufóliát.

Aztarohadtéletbe! Lopják elfele a kajámat!

Ha valamire, akkor erre nagyon tudok harapni. Ha beleesznek a tányéromba, vagy neaggyisten, megeszik előlem az étkeket! Szóval, gondolhatod, hogy elborult az agyamnekem!

Pattanok ki az ágyból, tépem ki a szekrényajtót, hogy majd szanaszerteszéjjel ütömveremvágomrugdosom aki egyrészt nem hagy aludni, másrészt meg szemet vet a táplálékomra! De amilyen lendülettel nyitottam az ajtót, ugyanolyan lendülettel vágtam is vissza ijedtemben. Tán még sikkantottam is hozzá egy vastagot, erre nem emlékszem pontosan. De hogy majdnem elájultam ijedtemben, az tuti, mint a hótziher.

Mert mit láttam a szekrényben?! Egy egeret. Egeret, vazze! Egeret, ahogy eszi a szendrómat!

Ami még önmagában nem lett volna olyan nagy baj…. a baj inkább az volt, hogy akkor, abban a szent minutumban ébredtem rá, hogy énbizony félek az egerektől…

Nosza, lett is nagy futkározás a szobában! Az egér futott a szekrényben (tudom, mert hallottam), a hideg futott a hátamon (tudom, mert éreztem), én meg futottam csak úgy körbe körbe, mert azt se tudtam hirtelen, merre van a villanykapcsoló.

Nabasszus, mostmicsináljak – gondoltam magamban. Az elmúlt pár perc alatt kiderült, hogy elég rendesen traspelok az egértől, ergo, nemigen tudok aludni, amikor tudván tudom, hogy egy szörnyeteg itt garázdálkodik a szobában. De aludni csak kell! Nomeghát a kajám… naaztaztán végképp nemadom!

Mit volt mit tenni, nekiültem gondolkodni, hogy akkor most hogyantovább. Jöttek is az ötletek szép sorban. 1.,: lemegyek a recepcióra, és kérek segítséget. Kézenfekvő…. csakhogy. Ha lemegyek, akkor majd jól kiröhögnek, hogy félek az egértől, és másnap az egész büdösbagázs ezen fog sztorizgatni, hogy milyen puding vagyok. Úgyhogy ezt ugrott. 2.,: átmegyek valamelyik szobába, és segítséget kérek valamelyik sporttárstól. Ez is kézenfekvő… és itt is itt a csakhogy. Mert ha szólok valakinek, akkor majd az jól kiröhög, sőt, tán még meg is ver, hogy mit abajgatom éjnek évadján holmi egérkével, és majd másnap az egész büdösbagázs ezen fog sztorizgatni, hogy milyen puding vagyok, hogy félek az egértől. Úgyhogy ez a terv is ugrott. 3.,: megküzdök én az egérrel egymagam…. huhh…. ebbe még belegondolni is rossz volt. De hát csak ez a verzió maradt, így hát erőt kellett gyűjtenem.

Akkor ha harc, legyen harc! Mivel többízben olvastam már a Háború Művészete című nagyszerű könyvet, így pontosan tudtam, hogy mit kell csinálni. Először tervezni kell, aztán félrevezetni az ellenfelet, aztán meg jól legyőzni. Egyszerű ez, mint a fábólvaskarika!

Nosza, meg is lett hamar a terv. Belerúgok a szekrénybe, mire az egér megijed. Ezt a pillanatnyi helyzetet kihasználva villámgyorsan kiveszem a kajámat. Valami eszközzel távozásra bírom az egeret, és már mehet is a szunya. Legalábbis ez volt a terv….

…azonban a terv a gyakorlatban azért egy kicsit másként szokik működni…

Vettem egy nagy levegőt, és belerúgtam a szekrénybe. Ahogy észrevettem, hogy már nem hallatszik a szekrényből a motoszka, kivágtam az ajtót, és nyúltam a szendróért. De! DE!!! Ez a nyüves egér nem szaladt el rögtön, hanem ott nézett velem farkasszemet! De a kezemnekem már elindult, és már meg is fogtam a najlonzacsit, sőt, ki is húztam a szobába, és az egér csak akkor döntött úgy, hogy a távozás mezejére lép. Nadehogy!!!! Leugrott a szoba padlójára, és befutott az éjjeliszekrény mögé….

Aztarohadtmocskosrohadt….. azthittem infarktibilist kapok ott helyben.

Namindegy, mondom magamnak, most már le kell ezt játszani, nincs mese. Vagy ő, vagy én, de valaki ittésmost veszejteni fog. Odalopakodtam az éjjeliszekrényhez, óvatosan elhúztam a faltól, és benéztem mögé. Mit látok?! Az egerentyű farkincája kikandikál a szekrényből! Há-há, barátom, mostvanvéged, mint a balázssónak!

Kinyitottam a szobaajtót, leheletfinoman megfogtam a kis kredencet, és a lehető legóvatosabb mozdulatok közepette kivittem a folyosóra. Ott ismét szemügyre vettem, és csak akkor láttam, hogy amit én egérfaroknak véltem, az nem más, mint egy kárpitdarab. ……óóóóó, hogyrohadnameg.

Nem is tudom, mi esett rosszabbul. Az, hogy fölöslegesen vittem ki a bútort a szobából az éjszaka közepén, vagy az, hogy az egér meg ott röhög a szobában, hogy milyen jól megszívatott engemet. Jóllehet, fájt mindkettő.

Namindegy, ezt most már végig kell csinálni, hatörik, haszakad, nincsmese. Nehogymá majd az egér győzzön! Hát a nagybüdöslókolbászt….

Harcolni kell! Egyik énem ordított a fejemben, hogy húzzálel, mert megöl a szörnyeteg…. a másik énem pedig maradt volna harcolni. Ott viaskodok magammal, hogy mostakkor menjek vagy maradjak, mikor rájöttem, hogy én azért elég vastagon megvagyok áldva különféle harci képességekkel. Hiszen anno véháesen többször is megnéztem az összes Burszlífilmet, sőt, írdésmond három (!) Csáknáriszos poszter is volt a gyerekszobámban. Úgyhogy nehogymámajd engem szívasson meg egy mikimauz! ... meg amúgy is, már Rambó is megmondta: ez az én harcom! 

Ismét tervezés, gondolkodás. Visszapörgettem az eseményeket, analizálva, hogy akkor most mi is történt eddig. Mi az amit tudok? Tudom, hogy egerem fél a zajtól. Tudom, hogy egeremnek nem esik jól a fény. … és tudom, hogy már nincs ott a kaja, amire vadászott. Így már rögvest másként rebútoltam a rendszert, immár figyelembe véve az ismert adatokat.

Visszamentem a szobába. Oké, fél a fénytől, de én meg a fényben aludni nem tudok. Úgyhogy a fürdőben felkapcsoltam a lámpát, így lett is annyi fény, amitől az egér félhet, de csak annyi, amennyi mellett én aludni tudok. Fél a zajtól…. nnna, ez már kicsit bonyolult volt megoldani. Merhogy hogy csináljak zajt, ha alszok? Így tehát lefeküdtem az ágyra, és tapsoltam egyet. Majd kisvártatva mégegyet. Majd ismét. …. majd ismét.

Nagyjából így telt el az éjszaka. Kis alvás, taps, megint alvás, taps…. közben meg izzadtam, mint a ló, mert nyakig betakaróztam, hogy nehogy megrágja a testem bármely részét is az egér. Mert mi tagadás, azért még így is féltem, elég rendesen…

Ezer évnek tűnt, mire megvirradt. Hullafáradtan keltem, talán mondanom sem kell.

Felkelek, nézem magamon a néznivalót, megvan mindenem hiánytalanul. Tehát nem evett meg az egér az éjszaka. Nézem a reggelim, az is megvan. Ezt sem ette meg a szörnyeteg. Végülis, minden okés. Tök jó!

Mikor elhagytam a panziót, találkoztunk a többiekkel. Köszönés, jóreggelt, hogyaludtál, miegymás… mondom, inkább elsemesélem. Kérdezem vissza illendőn, éste, hogyaludtál? Aszongya egész jól, míg valami idióta a fölötte lévő szobában el nem kezdett az éjszaka közepén lakberendezkedni, utána meg folyamatosan tapsolni.

….

….

…nem árultam el neki, hogy ez volt az én harcom.