…van az a téma, ami nem való a könyvtárba…

Van nekem két haveromnekem. Igazi jófejsrác mindkettő, nomegpersze hasonlóan kifacsarodott értékrenddel rendelkeznek mint jómagam. Elég gyakran össze is szoktunk jönni, kicsit diskurálni, kicsit olvasni, miegymás.

Nem is ütközik túl nagy logisztikai problematikákba, hogy megszervezzük a rendszeres eszmecseréinket, lévén, hogy egymástól nagyon nem messze lakunk. Előfordulási helyünk ugyanazon lakóépületek halmaza, ráadásként a sarkon ott leledzik az icipici mézeskalácsházikó, a könyvtár.

Nyáron, mikor az egész napos kánikula után jólesően elolvassuk a személyre szabott könyveinket, vehemensen beszéljük ki a világ nagy dolgait. Tavaly még legényemberek voltunk mindhárman, így a diskuransziék témája meglehetősen korlátozott volt. Kitmikormennyiszer, kivelmilyenvolt, ésatöbbi...

Olykor-olykor azonban a gondtalan szingliélet árnyoldalaival is találkozni kénytelen az ember fia, így hát a saját bőrön való tapasztalásokat is meg kell osztani a másikkal. Egyrészt tanulási, másrészt tanítási szándékkal.

Ellenben ezen témák azért nagyon nem mondhatók amolyan igazi macsó, férfitémának.

…és a bajok ezzel kezdődtek...

...

Könyvtárterasz, regények…. alap szombat este. Ülünk hármasban, készülünk megváltani a világot verbálisan, de egy kis darabig csend honolt köztünk, míg a kellő mennyiségű oldalt át nem lapoztuk. Merugye a sorrend az nagyon fontos.

- Micsinátatokmáma? – kérdeziteaz egyik haverom, Háegy.

- Én takarítotam…. – vágja rá Hákettő.

….csak egy pillantásra megállva, hogy értsél is valamit: miután két igen jó haveromról van szó, akikkel hakell-hanem együtt vagyok, kénytelen voltam még régebben különbséget tenni közöttük megszólítás terén. Így az egyikőjük lett Haver#1, értelemszerűen a másikójuk Haver#2 – rövidítve Háegy és Hákettő

- Kiganéztam én is a kecót – kontráztam én is. – Fél délután xoptam a függyönnyökkel.

Nézett rám mindkettő, mint akik nem tudják, miről beszélek.

- Mié szívtál vele? Nem mostál még függönyt? – kérdezte H1.

- Debaz+, mostam már jópárszor, de mindig szívok. Mert nekem nagyobb a függönyöm, mint neked. Nekem leér a padlóig. Nomeg mire kivasalom és felrakom, addig lehozom Szentpétert az égből…

- Vasalod a függönyt?! – hüledezett H2. – Hülyevagyte?! Minek?!

- Azé, hogy szép legyen. Vasalás nélkül nem olyan szép.

A két Há egymásra nézett a hallottak után. Tisztán látszott rajtuk, hogy most engemet nagyon hülyének tartanak. Hülyébbnek, mint amúgy általában. Kezdtek is bele gyorsan a kiokításomba.

- Minek vasalod? Sima lesz az anélkül is – mondta H1. – Fogod, kimosod, és vizesen felrakod. A karnison kirúgja magát.

- Ki a lóf.szt – mondtam neki. – Ez nem rúgja ki magát. Múltkor feltettem vasalás nélkül, és úgy nézett ki, mint amit a kutya szájából szedtem volna ki.

- Nebazmá, senki nem vasal függönyt – vigyorgott gúnyosan H2. – Nem kell azt vasalni. Kirúgja magát az enyém is. A lényeg, hogy nem szabad magas fordulatszámon kicentrifugázni, és úgy nagyon jó. Nóperc alatt megszárad, és karaj az egész.

Mégkétilyenhülyét…. gondoltam magamban. Velük ellentétben én pontosan tudtam, hogy mindhármunk függönye más típusú. Nagyon nem mindegy, hogy milyen anyagról van szó….

- Annyira hülyevagy – kezdtem bele az okításba. – A tiéd batisztfüggöny, azért nem kell vasalni. Az enyém meg zsenília. Azt meg kell vasalni, mert gyűrött marad.

- Jaja, tényleg, a tiéd más mint az enyém – kontrázott H1. – Néztem is a múltkor, hogy milyen szép fehér. Mivel mosod?

- Énapám mosószódával. Merén olyan környezettudatos is vagyok – húztam ki magam büszkén. – Jó, mondjuk előtte egy éjszakára beáztatom a fürdőkádba, mosószódás-ecetes vízbe.

- Áztatni én is szoktam – csatlakozott a témához H2. – De az enyém se olyan fehér, mint a tiéd. Mondjuk az enyém már régebbi is…

- Próbáld meg te is ecetes mosószódával. Az kiszed mindent, mint állat – tanítottam az okosságra. – De jó még a szódabikarbóna is.

- Najóvan, legközelebb majd azzal mosom én is – szól H1. – De vasalni akkor se vagyok hajlandó….

- Naja, de ez mindent vasal – mutatott rám röhögve H2. – Múltkor is mondta, hogy még az alsógatyát és a zoknit is átvasalja a hülyéje….

- A nagybüdöslóf.szt – vágtam rá hirtelen. – A zoknikat nem szoktam vasalni. Sőt, még a farmert sem…

- De mi a f.szé vasalsz ki mindent? Ez nálad valami becsípődés, vagy mi?

- Azébaz+, mer a vasalás az fertőtlenít is, nem csak simít. Azé vasalok mindent.

- És a függönyt is lefertőtleníted, azé vasalod? – röhög H1.

- Nem. Azt azért vasalom, hogy szép legyen.

Itt mondjuk már azért kezdtem cseppet elborulni agyilag.

Nem elég, hogy fikáznak azért, mert az én függönyöm szebb, mint az övék, még szívják is a vérem, hogy én mindent vasalok. Komolyan mondom, már az is megfordulta fejemben,  hogy …. áááá, mindegy, hagyjuk.

- Bekaphassátok – zártam le a témát. – Vasalom, és kész. Az én függönyöm nem lesz olyan, mint a tiétek.

- Jóvammá, nehisztizzé – vágott kedélyesen hátba H2. – Inkább mondjad elfele, hogy milyen öblítőt használsz. Múltkor mondtad, hogy milyen olcsó, meg hogy milyen könnyű utána vasalni.

- Jaja, az engem is érdekel – helyeselt H1. – Múlt héten is ezerháromért vettem a kokkolínót, és még nem is jó a szaga.

- Jóvan, írjátok akkor – kezdtem bele a saját receptem ismertetésébe.  – Szódabikarbóna egy kanál, ecet három kanál, illóolaj….

…és ebben a pillanatban a szemem sarkában láttam, hogy nem is vagyunk egyedül a teraszon. Eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a könyvtárban mások is olvasgatnak rajtunk kívül.

….

Az előttünk lévő asztalnál két hölgyemény kávézolódott, és úgy néztek ránk, mint a…. szóval, nagyon néztek felénk. A tekintetükben egyszerre volt benne a szánalom, a megvetés, és a csalódottság.

De ami ennél is fájóbb, a mellettünk lévő asztalnál ült Bélabá.

…és Bélabá kezében megállt a folyóirat, pedig nála még senki nem látott olyat, hogy félbehagyta volna az olvasást bármi vagy bárki miatt…

Az öreg ahogy nézett bennünket, az maga volt a nemtudommi. Mindenesetre igen kellemetlenül éreztük magunkat, az biztos.

Főleg, mikor Bélabá ránkmérte az ítélettel felérő monológot:

- Nem tudtam, hogy b.zik vagytok. Függyönmosás… b.sszátok meg! – azzal fogta magát, és a félbehagyott olvasmányával együtt beviharzott a könyvtár belső helyiségébe.

Ott ültünk, mint egy vert sereg.

A szomszéd asztalnál lévő két spiné is fizetett, és úgy mentek el, hogy felénk se pillantottak – pedig az, hogy nem pillantanak felénk a spinék, olyat még ez a könyvtár nem látott, mióta itt szoktunk olvasgatni.

Akkor eszméltünk rá, hogy mit is csináltunk tulajdonképp.

Merugye, míg a mindenkori köbcentiméretek és garatmélységek voltak a témáink főszereplői, a kutya nem szólt hozzánk.

Mert miért is szólt volna akárki is? A könyvtárban ez nem nagyon különös téma három férfiembertől. Sőt, valahol még elvárt is. Ahogy az általunk kifejlesztett és szabadalmaztatott szurikáta üzemmód is, mellyel a teraszkorlát adta látványakadályoztatás kiküszöbölhető.

…de hogy a háztartás vezetéséről beszéljünk fennhangon?! Nnnna, az már mindennek az alja…

Beletelt vagy három hónapba, mire a tisztelt nagyérdemű publikum elkönyvelte magában, hogy mégsem vagyunk rattyingerek.

Igaz, kellett hozzá legalább három raklap könyv és két polc novella ezidőalatti elolvasása, nomegpersze a szaftosabbnál szaftosabb kiértékelése a trófeáink begyűjtésének és levadászásának körülményeiről.

Érdekes módon, ezen témákon senki nem akadt fenn.

Valahogy ez elvárt ezek szerint….

…de csendben jegyzem meg: attól, hogy nem beszélek róla, a  függönyöm azóta is makulátlan…