blogomnekem

….engem is utolért a népszerűség….

Szerencsémre (vagy szerencsétlenségemre) egyre többen olvassák a blogomnekem bejegyzéseit. Hogy ez most miféle perverzió a jónép részéről, fogggggalmam se nem van róla. Én akkor se olvasnék ilyet, ha muszáj lenne, de hát úgy látom, ezzel nem mindenki van így. Sőt, egyre többen nem így vannak ezzel. Mindegy, mitbánomén, én csak leírom, a többi nem az én dolgom….

Az elmúlt hetekben elérkezett az a pillanat, amikor levelet hozott nekem a posta. Illetve hát nem is hozott, mert ímélben jött. Illetve jöttek – merthogy két hét alatt három (3 !!!) „rajongói” levelet is kaptam.

Magától érthetődő lenne, hogy válaszoltam rájuk… de nem tettem. Azért nem, mert itt és most fogok mindháromra válaszolni, pont megér ez is egy blogbejegyzést.

Aztán ha majd harag lesz belőle, akkor majd lesz békülés is. Ha meg nem, akkor meg nem. Ez van…. Megugye azért nemhiába vagyok igazi vidéki suttyó hülyegyerek, nem könnyen szereztem meg ezt a címet magamnak, úgyhogy igyekszem is megtartani!

(a kapott leveleket teljes terjedelmükben idézem, csak a személyes adatokat rövidítem, illetve törlöm)

- Levél no.1.: -

„Tisztelt „ÉN”!

Ezúton szeretnék Önnek gratulálni a blogjához!

Manapság meglehetős népszerűségnek örvend a világhálón a naplók, népszerűbb nevén, blogok vezetése. Jobbára ezek kulináris, kulturális, életmód-tanácsadó szerepeket töltenek be, igen szűk olvasótábort vonzva magukhoz.

Önnek azonban igen egyedi, mondhatni egyedülálló mondanivalója van. Ami jóllehet, nem mond igazából semmit, nem lehet a történeteket teljes egészében nyomon követni, összekapcsolni meg végképp nem. Épp ezért, a ’blogomnekem’ rendszeres olvasóinak köre napról napra gyarapodik.

Két hónapja kapcsolódtam be az Ön által publikált történetek olvasásába, és első blikkre az a következtetést vontam le, hogy ismételten egy olyan magát zsurnalisztának aposztrofáló illető tintaszüleménye ez, aki valamiféle (számomra akkor még nem ismert) indíttatásból ontja magából az összefüggéstelen történeteket. Második, harmadik (sokadik) olvasásra azonban rájöttem, hogy az Ön blogja olyan űrt tölt be a világhálón, ami a maga nemében igazán egyedülálló. Nem javasol semmit, nem irányít senkit sehová, pusztán mások szórakoztatása a célja, azáltal, hogy megosztja önnön élete színesebb eseményeit.

Önmagamat ismételve: gratulálok Önnek! Gratulálok, hogy ilyen személyes, olykor már az intimitás határát súroló történetekkel, egyedi módon, meglehetősen egyedi nyelvezettel „kényeztet” bennünket, olvasókat.

További tevékenységéhez jó munkát, kitartást kívánok! Remélem, még sokáig olvashatom a történeteit!

Üdvözlettel: B.István”

…. …. ….

Kedves István!

Köszönöm elismerő szavait! Mitagadás, jólesik. Szavaiból arra tudok következtetni, hogy Ön jóval műveltebb énnálam (mondjuk legyünk őszinték: ez nem túl nehéz). Épp ezért csodálkozom azon, hogy elolvasta többször is a kreálmányaimat.

Zsurnaliszta…. huhh…. aztsenemtudom, hogy az mit jelent. Najó, tudom, mert azóta rágugliztam…. éshátigen… azaz nem…. szóval nem vagyok megáldva semmiféle olyan tulajdonsággal, mint a zsurnaliszták. Mondjuk sok mással sem.

Sokan olvasnak engem? Tudom… látom. De hogy egyre többen? Nanemá…. szerintem amennyi új olvasóm van, nagyjából ugyanannyian vannak azok, akik gondolatban visszaküldenek engemet a jómeleg anyaméhbe, és soha többet nem olvasnak el semmit tőlem. De ez egyéni véleményem nekem…

Intimitás és egyéniség? Nahiszen! Egyéni nyelvezet?! Komolyan, mindjárt elpirulok…. Az intimitás az okés, elvégre nem mindennap írja le az ember mindenki szeme hallatára, hogy mekkora egy nagy barom. A nyelvezettel azonban vitatkoznék, mert nem szándékos nyelvezet ez, csupán én így szoktam beszélni, így magamtól érthetődő módon úgy írom le a szavakat, ahogyan azokat kimondanám a másik profiljába. Ha ez manapság egyéniség és stílus, hátakkor köszönömszépen, szeretnék a Marsra költözni. Vagy legalábbis a dunántúlra.

Végezetül, megnyugtatom: van még épp elég baromság itt a fejemben elraktározva, ami megtörtént a múltban velem. És lesgyanús, hogy még fog is történni velem egy-két olyan momentum, amit igencsak defektes énem nemhogy nem szégyell, hanem még büszke is rá – úgyhogy majd ezeket is mind jól leírom ide.

Egyszómintszáz: nyugavér, csigalom, lesz még itt bőven haccccacáré!

- Levél no.2.: -

„Azt szeretném megkérdezni, hogy maga tényleg szokott hímezni? Melyik városban található a maguk hímzőköre?”

…. …. ….

Húbaz+ …

Most erre mit? Vagy hogyan?

Seköszönés, sesemmi…. tehát ugyanolyan suttyó vagy te is, mint én. Végülis, ez is valami…

De a lényeg. Igen, szoktam hímezni. De ezt csak azok értik, akik hímezni szoktak velem a hímzőversenyeken, vagy a hímzőkörben. Ééééés, ha még nem esett volna le a veddmárfel (márpedig úgy látom, hogy nem esett le), akkor ez egyfajta kódszó, fedőnév, hogy más rajtam kívülálló ne értse, hogy én mivel ütöm el a drága szabadidőmet.

Igaz, nem kérdezted meg, de ha már itt tartunk, elárulom azt is (mosttessék nagyonkapaszkodni), hogy a könyvtár sem könyvtár igazándiból, ahogy olvasni is ritkán szoktam. Deebbemost nebonyolódjuknbele szerintem….

Azmeghogy melyik városban található a saját különbejáratú hímzőköröm, azt csak telefonban árulom el. Úgyhogy ha tényleg kíváncsi vagy rá, híjjá fel!

- Levél no.3.: -

„Üdvözlöm!

Nagyon tetszik a blogomnekem című blogja. Próbáltam megtudni, hogy kicsoda ön tulajdonképpen, de nem találtam semmi információt, csak ezt az emailcímet. Azért szeretném megtudni az elérhetőségét, hogy megismerkedjünk személyesen is. Azt hiszem, hogy aki ilyen humorosan tud írni, az szerintem így is tud beszélni. Én egy xx éves QQQ-i lány vagyok, és azt hiszem, hogy mi igazán összeillenénk. Szívesen találkoznék önnel. Kérem küldjön képet magáról.

L.Edina”

…. …. ….

Edinadrága!

Ki vagyok én? Hát…. aztat még magam sem tudom. De a lényeg itt van a honlapon, a „Rólam” fül alatt. Bővebbet magamról meg még a Drágakedvesédesanyám kedvéért se nem mondanék el senkinek se.

A személyes találkozó lehetőségét nagyonszépenköszönöm, de vissza kell, hogy utasítsam. Márcsak két okból is. Először is: olyan ronda vagyok, hogy fagyit sem merek kérni a teszkóban, mert mindig ríva fakad az eladó. Csámpásláb, vastagderék, keskenyváll, sörpocak (pocak szereti a sört….), zsíroshaj, kapafog…. mitmondjakmégmagamról? Najó, legyen valami pozitív is: kancsal csak akkor vagyok, ha nyitva van a szemem. Úgyhogy akkor mostan vissza is kérdezek: tényleg küldjek magamról képet, vagy elég annyi, amit elmondtam? Naugye….

A másik ok: az, hogy hogyan írok, az egy dolog. Nagynehezen bepötyögom ide a hülyeségeket, oszt jóccakát. Ha beszélek, akkor dadogok, és még véletlenül se nézek a másik szemébe bele. Ha meg ez valakinek is tetszik, akkor asszem nem én vagyok a defektes. Harmadszor: én már egy peppenként elmúltam tizenkilenc (detényleg csak pár évvel), éshátugye QQQ cseppet odébb van, mint az én természetes előfordulási helyem. Tudom, tudom, mindjárt jön a kérdés, hogy hol is leledzek tulajdonképp. Okés, megmondom: Záhony és Sopron között majdnem félúton, de attól azért kicsit arrébb felfelé. Legyen elég ennyi. (most nézem, hogy nem is két ok ez, hanem három)

Úgyhogy kedves Edina, szerintem válassz magadnak másik szépszőkeherceget, példaképet, szuperhőst, bárakármimást, merthogy én nemleszekaz, azt tuti, mint a biztosqrvaélet.

…

…

…

…naszóval….

Remélem, minden igényt kielégítően megválaszoltam a kérdéseket, megmagyaráztam a megmagyaráznivalót, és teljes terjedelmemben kiálltam a magam igazáért.

Ha valakinek van még bátorsága, írjon nyugodtan nekem!

Majd azt is jól elolvasom és megválaszolom.

…vagy nem.