A közlemúltban egyfajta zsűritagnak és kritikusnak kellett mennem egy hímzőköri összejövetelre. A helyszín kicsit messze volt, úgyhogy megszerveztük egy-két spanomnekemmel, hogy együtt menjünk, merazér csakolcsóbb, ha tele van rakva a kocsi humánügyileg. No meg ha magad utazol, akkor kit érdekel, hogy mekkorát kekszelsz…

Szóval, el is indultunk rendbenfegyelemben – Zotyával meg a Fiamnekemmel - , hogy a majdani úti cél felé saccperkábé félúton fölvegyük még magunkhoz Kareszt is – aki a főváros egyik neves kerületében lakik.

Utazás, vezetés, semmi extra – azt leszámítva, hogy úúúúúútálok hosszú úton vezetni, mert én inkább csendesen durmolnék a hátsó ülésen, míg oda nem érünk, ahová, úgyhogy úúúúútálok vezetni, de nagyon.

Namindegy, megérkeztünk Pestiába, ahol a nevezett kerület felé vettük az irányt. Eleve nyomorultul éreztem magam, mert vidéki suttyóhülyegyerek létemre ennyi betonon azért elég rendesen szédülök, no meg azért autó is több van három négyzetméteren, mint mifelénk a fél városban. No meg ilyenkor be van nálam állítva a nagyvárosgyűlölő üzemmód is. El tudod képzelni, milyen kedvem volt: köbö olyan, min taknyosvarjúnak a vetésben. X@r. Nem kicsit.

Anno még a telefonban beszéltük Karesszel, hogy hol is leledzik konkrétan. Aszonta, a dzsípíesz megmondja. Megaf.szom mondjameg. Nincs dzsípíeszem, mert még a telómat se tudom rendesen kezelni, nemhogy egy olyan izét – a másik, hogy nehogymá egy gép ugasson majd nekem, hogy most merre is a hány óra. Épp elég ember cseszeget engem ahhoz, hogy még pluszban igényeljem egy masina beszólásait is. Szóval, miután tisztáztuk, hogy papíralapú térképpel tudunk csak közlekedni, részletesen útbaigazított: tudod, ott végig egyenesen, majd amott jobbra el, majd még tíz perc, és itt is vagytok…. aha… értem én, hogyne érteném, nem vagyok én hülye! De csak nem értem! Okés, vágom én, hogy ott végig egyenesen, de meddig, vazze?! Amott jobbra, mittudomén melyik lámpánál – hát a náthásfülcimpám tudja azt számolgatni a lámpákat, mikor olyan csúcsforgalom van, mint a sztárszkiéshaccs jeleneteiben, plusz még számoljam a kétszer három sávot, mikor alapból max csak kétszerkettőhöz vagyok szokva, megméga buszsáv (hogyazmekkorasz.pás ilyeneknek mint én…), meg még a troli, a villamos, a sok búbostaxi – hagynesoroljam. Nameghogy tíz perc és ott vagyok… honnan tudja, hogy tíz perc?! Adott egységidő alatt megtenni meghatározott távolságot legfeljebb csak a matek- vagy fizikaórán lehet, ott is csak franciakockás füzetbe írva! De az életben, hogy a .csába?! Okés, megyek tíz percet… de ha megfog (márpedig megfog) a sok piroslámpa, akkor azt hogy számoljam?! Lámpánként plusz hány percet?! Ha meg rátapodok a gázra, akkor meg csak hatot, vagy hetet menjek előre?! Haggyukmá…. mondtam is neki, hogy jelöljön meg egy ojjektumot, ahonnan tényleg közel van, és majd úgy jó lesz.

Úgyhogy megtudtam, hogy attól a mekitől pár perc…

…és az a meki a lényeg a sztoriban...

Merhogyugye nem elég, hogy alapból nemigen vagyok komfortos hangulatomban BP-en, még rátesz a péntek déli bazinagy forgalom, nomegeza tutifrankó útbaigazítás – most meg még menjek jenkiszendrót enni, mert ha mekit látunk, akkor valami belső sugallat hatására oda be KELL menni, ha kell, ha nem. Ami azért jó, mert drága, de legalább nem lakok jól.

Namindegy…. leparkol, kiszáll, nyújtózik, még eltol egy cigit, és megy befelé – azaz csak menne! Mennénk! De….

DE!

…mermivanazajtórakiírva?

Minden marketingfa.ság. Mintpéldául, hogy a tojás innen van (no persze, tájföldön meg már nincsenek is csirketelepek), a húsok szintén (óóóóhogyne, mikor nincs is hús benne, legfelejebb csak húspótlószójagranulátum), és, éééééés, a fejmagasságban lévő cirkabetűvel nyomtatott leglényegesebb infó, miszerint: „Tudtad, hogy tőlünk bármit megkérdezhetsz?” …. …. jessssz! Akkor kérdezek is, ne félj!

A Fiamnekem meg Zotya már előre fogták a fejüket, merazért már ismernek egy ideje, hogy úgy agyilag nem feltétlen vagyok sztenderd módon összerakva.

Szóval, megyek befelé mint a nagyok, öles léptekkel, határozott tekintettel, mint aki napjában háromszor jár ide kajálni, plusz még a délutáni kávét is itt tolom el.

Kicsit elkanyarodva a témától: amúgy dícséretreméltó ennek a jenki baromságnak néhány szegmense. Itt van példul a családibiznisz-fíling. Ugyanaz a családnév, bárhová mész. Segíthetek. Segíthetek András, Segíthetek Andi, Segíthetek XY…. mintha otthon lennék. Vagy a munkaruha is. Mindenkin egyenruha, hogy azért tudjad, hogy itt komolyság folyik. Meg a tisztaság. Tényleg nem kell annyit az asztalt törölgetni, mint Tibi Atyánál egy délutáni matinén.

Nadeszóval, visszatérve a lényegre….

Megyek a pulthoz, eleve tré hangulatban, a pult másik oldalán meg ott somolyog a csücsörikisgádzsi, mint aki tényleg örül, hogy akkor és ott pont ott vagyok. Szóval mindkét részről borítékolható volt a qrvajó hangulat… Ésakkor Segíthetek Eszter kérdi a kérdeznivalót, mit adhat. Mondom bigmek, sajtburi, kishasáb – közbeszól: lehetmenüben? – lehetmenüben, mégyegy varp is – közbeszól: azislehetmenüben? – mitbánomén, legyen, kérek még egy kólát – közbeszól: az már van a menüben – oké, akkor nem kell, megmégkérek egy kávét, de majd a – közbeszól: lehet nagy? – mondom folytatnám, majd a – közbeszól: és milyen kávét? – mondom FOLYTATNÁM, majd a – közbeszól: ittfogyasztjátok? – mondom, idefigyeljé, aranykiscsillagom, éneztmost akkorisvégigmondom, ha nem engeded: a kávét majd akkor, ha megettem mindent, de most kifizetem, ééééérted???? …. …. értette. Hihetetlen, de szemmel láthatóan megértette.

Mindaddig gondoltam arra, hogy megkegyelmezek neki, de ilyen gasztrodiskurzus után már nemigen érdekelt, ha ríva fakad, akkor sem, úgyhogy konkrétan eljátszotta azt a halovány esélyét is annak, hogy jó napja legyen. Hátrafordultam a kísérőim felé, rájuk pislantottam úgy, hogy ők rögvest vágták, hogy most mi lesz – kicsit hátrébb is álltak, hogy azért valamelyest védve legyenek, hátha lesz valami matek…

Szóval mondom a kisokostojás miszisz Segítheteknek: tefigyu, kérdezhetek valamit? Kareszt keresem… valahol erre lakik. Nem tudod, konkrétan hol? Érte kéne mennem… Szegénykém néz, mint a borj….szóval nagyon néz. Nagyszépkerekszemekkel vállat von… nem tudja. Mondom, tudod, a Karesz, kábé ekkorszor (mutatom a magasságot) ekkora (mutatom a szélességet), kicsiaranyos, szakállas… tudod, a Karesz, na! Még jobban néz… aszongya: nem tudom. Mondom, valahol itt lakik errefelé, biztos láttad már, tényleg, idevalósi, jógyerek, a Karesz…. még mindig csak a vállát húzza: nem tudom.

Nem tudod?

Neeeeem tudooooood?!

Hátaztmeghogy?!?!?!?! Hát baz+ nemtiírtátok ki az ajtóra, hogy bármit meg lehet kérdezni?

Minek írjátok ki, ha nem lehet bármit megkérdezni?

…erre Zotyáékból kitört a röhögés, majd a sírás, meg a kétrétgörnyedés. Mire Segíthetek Eszti elpirosodott. Utána meg elkékült. Majd zöldre váltott, utána hirtelen ismét pirosra, majd olyan püspöklilára… és mielőtt ballisztikusívben hozzám vágta volna a kincstári taccsmonitort, pókerarccal folytattam: …ööö….kártyával tudok fizetni, ugye?

Végül is csak lehiggadt a hölgyike, bár kicsit tán határozottabb és frekventáltabb mozdulattal húzta le a kreditkardot a terminálon. Kis ráadásként mi meg kétpofára tömtük a tekintetünkbe a szenyákat, és még véletlenül sem szürcsöltünk a szívószállal. De tényleg nem.

Mikor zaba után mentem vissza az előre nagynehezen leegyeztetett és kifizetett mekkafféért, valami miatt Eszti már közeledésemet látva hirtelen valami nagyonfontos elintéznivalót talált a hinterplaccon, mert olyan gyorsan eltűnt.

Nem értem miért.

Biztos azért, mert vidéki vagyok.

…nade pont lex@rom: a börgerkinges vapper úgyis finomabb.