Anno egy szállodának voltam a vezetője. Nagyon karaj szálló volt, alig fél éve épült, harminc egynéhány szobával, korrekt kis étteremmel – miegymás.

A beosztottakkal mindig megtaláltam a megfelelő hangnemet, igen kulturált milliőben dolgozódtunk. Ha valakinek segítség kellett, nem haboztam, segítettem.

…nem volt ez másként azon a bizonyos napon sem…

recepciós tájékoztatott, hogy van egy kis gebasz. A foglalási napló szerint az egyik szobát ugyanazon időpontra két külön névre sikerült kiadni… nabasszus. Volt már ilyen. Mondjuk máig nem értem, hogy egy kimondottan erre a célra írt számítógépes programmal dolgozó foglalási rendszerben hogy a .csába lehet ilyet véghezvinni, de mindegy. Ez van. A probléma adott, meg kell oldani, nem pedig problémázni rajta.

A gubancot még csak tetézte, hogy az egyik leendő vendég egy hölgy volt, aki kimondottan azt a szobát kérte, mintegy meglepetésként a partnerének. A másik leendő vendég pedig tulajdonképp egy cég volt, ami csapatépítő tréninget tartott nálunk, és az összes szobát lefoglalta azon az emeleten.
Namostakkor milegyen akkor… melyik ujjamra üssek egy fél téglával? Mindegyik egyformán fáj… úgyhogy a kisebbik rosszat választottam értelemszerűen: a csoport marad, a hölgyike megy – a recepcióst meg összevisszaszanaszerteszéjjel barantázom.

Nagyot fújtam hát, nekiültem a gépnek. Keresem a foglalási naplóban a nevet/címet/telefonszámot, erre csak az van beírva, hogy Kukurusnyákné*, Debrecen*…. más nem. Se keresztnév, se telefonszám. Óóóóó, hogy szakadna be a … namindegy, a recepciós már úgyis megy a lecsóba, fölösleges még ezért is pluszban letolni. Mondtam neki, hogy utolsó szó jogán még keresse ki a telefonkönyvből a számot, kínlódjon vele ő. Aztán mehet is öltözni, holnap már be se jöjjön, ha ekkora egy balfax.

…és itt kezdődtek a gondok…

Merthogy a telefonkönyv szerint Debrecenben természetesen több Kukurusnyák nevezetű ember él. Hiába ilyen ritka családnév, mégis vannak négyen. Na mindegy, a kollega randomra kiszúrt egyet – nekem meg muszáj volt felhívni, micsináljak. Elvégre én vagyok a főhogyishíjják, úgyhogy nekem kell a balhét elvinni…

Tárcsázom a kiválasztott számot. Kicsöng. Öblös férfihang a vonal túlsó oldalán. Szépen bemutatkozom, mondom ki és honnan vagyok, melyik város melyik hoteléből, és a kedves feleségét keresném. Aszongya, honnan keresi?! Mondom mégegyszer, hogy Tapajpüspökiből* telefonálok a Hotel Motelből*, és a kedves feleségével szeretnék beszélni, ha lehet…. …a vonalon keresztül is éreztem, hogy emberünkben megy föl a pumpa… Nem kicsit ingerülten, hallhatóan visszafogott hangon kérdezi, hogy miért?! Mondom, hogy ne haragudjon, ez egy meglehetősen személyes ügy, értse meg, hogy nem szeretném, ha tudomása lenne róla, értse meg, hogy nekem mindenképp a feleségével kell beszélnem. … naakkor egy kicsit elszakadt Kukurusnyák úrnál a türelem amúgy is vékony cérnája. Lettem én hirtelen „más” beállítottságú, asztali cserépedény (nem, nem korsó), bélsárral beszennyezett bundájú csatornában élő rágcsáló, miegymás, és mindezekkel párhuzamban Drágakedvesédesanyám pedig sugárutak kereszteződésében szolgálatot teljesítő sűrűnlátogatott elvtársnő. Rögvest ezután, hasonlóan szép hangnemben követelte, hogy mondjam meg, miért csak és kizárólag a feleségével akarok beszélni… Háááát, mit is lehet mondani ilyenkor, amikor az embert ilyen szépen kérik? Hát elmondtam: a Kukurusnyák úr kedves neje a tapajpüspöki Hotel Motelben lefoglalta a szokásos franciaágyas szobát erre a hétvégére, gondolom kedves férjeurának meglepetésként, és az a helyzet, hogy sajnos most ezt a szobát nem tudjuk biztosítani egyéb körülmények miatt, és le szerettem volna vele egyeztetni, hogy melyik másik hasonló kaliberű szoba lenne a legmegfelelőbb, és egyben sajnálom, hogy oda lett ezzel a meglepetés, de hát értse meg, hogy…. és itt belém lett fojtva a szó. Mert Kukurusnyák úr azt mondta, hogy nem, nem, a meglepetés sikerült, és nem is baj, hogy telefonáltam.

…nem értettem, hogy akkor most mi is van mostakkor….

Ugyanis a telefonban hallani lehetett, ahogy a vonal debreceni végén olyan kiabálás van, hogy szerintem ott a falak is ledőltek. Amolyan igazi férj/feleség vita, de igen-igen hardcore verzióban… és ahogy Kukurusnyák úr velem beszélt az imént, az végül is zsenge kis délutáni matiné volt ahhoz képest, ahogy a feleségével konzultált… majd a fülembe ordította: mondja meg neki is! mondja el, most!!! – azzal szipogó feleségének is el kellett ismételnem, hogy miért is keresem. A nej persze tagadott, hogy ő nem is érti miről van szó, mikor ő nem is Tapajpüspökibe utazik a hétvégén, hanem az ország másik végébe, és egyébként is, a kollégái tanúsítják, mert rendszeresen jár mítingekre, megegyékbént is…. és itt megszakadt a vonal.

….miarapedtherevan?! Nem értettem… már megint nem értettem semmit.

Aztán persze beugrott: az asszony Debrecenben előadta a férjének, hogy céges mítingre utazik rendszeresen mindenféle hotelekbe, közben meg igazából hozzánk jön a kandúrjával kicsit dorombolgatni. Logikus. Sok nő csinálja ezt, tudtuk mi jól a hotelben. Mindig mindenkinek megvolt a fedősztorija – nekünk ezt külön jó volt, mert jattoltak a falazásért, ami nem volt rossz. Nade a drágakiskezitcsókolom most megbukott… meg is érdemli. Minek csinálja, főleg ha ilyen vehemens a férje. Ha meg csinálja, akkor legalább vállalja be. Mondjuk azért kicsit kellemetlen volt, hogy egy általunk leejtett banánhéjon csúszik el a hétvégi dörzsikéje – hát majd most másmilyen dörzsikét kap otthon.

Pár pillanattal csöngött a telefon. Felveszem. Kukurusnyákné volt az, szipogva-bőgve mondta, hogy mondjam már meg, hogy most akkor mi is van, mert ő tényleg nem hozzánk készül, meg egyébként is, ő tényleg nem olyan, meg miegymás… hátmostmicsináljak. Kicsit vigasztaltam, aztán elköszöntünk egymástól.

…ebben a szent szúrásban szólt rám a recepciós, nagy lelkesen: Főnök, megvan a telefonszám, itt van, megtaláltam! – az arca csak úgy ragyogott a büszkeségtől, hogy azért annyira nem cseszte el a foglalást, ás hátha nem is lesz kirúgva. Nézem a számot. Hát…. nagyon nem volt ugyanaz. Kukurusnyáknénak Kukurusnyákné, Debrecennek Debrecen, csak a lényeg, a telefonszám nem stimmelt.

…vakarom a fejem, hogymostakkormivaaaaaaan?????

Az előbb hívtam föl Kukurusnyáknét, és be is bukott a témába. Akkor ez itt ez mi ez itt ez a szám?!

Kábé úgy néztünk egymásra a recepciósommal, mint két gyengeelméjű. De azért csak felhívom ezt a másik, elméletileg jó számot, mert csak nem hagyott nyugodni a történet.

Kicsöng. Föleszi egy hölgy. Mondom, kit keresek. Ő az. Mondom ki vagyok, milyen ügyben. Suttogni kezd, hogy semmi baj, köszönöm, hogy szóltam, semmi baj, csak meglegyen egy szoba, és persze, előre is köszöni a diszkréciót, majd a szokásos módon lerendezzük, tényleg semmi baj, érkezik pénteken ahogy szokott, viszlát – azzal leteszi a telefont.

….húbaz+. Ha eddig nem értettem semmit se, akkor most már pláne nem értek még annyit se…

Nekiültem gondolkodni, hogymsotakkormivaaaaaaaan?????

….és megvilágosodtam hirtelen…

Namost hagykérdezem már meg, szerinted mennyi annak a matematikai esélye, hogy egy azon városban, egy igen ritka családnevet viselő két különböző családnál, egyazon időpontokban utazzon el a feleség???? Nem tudod? Hát én sem. De szerintem saccperkábé egy a hatszázezermegegycsilliárdhoz. Gyakorlatilag erre nulla az esély. Illetve nulla volt. Merthogy most, itt és most, mindez megtörtént. Mindkét debreceni Kukurusnyákné rendszeresen járt el otthonról a hétvégéken: csak míg az egyik meetingelt, addig a másik mítingelt. Ez van…

…csekély jóvátételt jelenthetett Kukurusnyák úrnak, hogy bocsánatkérésünk gyanánt felajánlottunk számára egy  két személyre szóló ólinklúzív hosszúhétvégét nálunk, ahol természetesen az útiköltséget is cégünk számlájára írhatja. … mint ahogy az is, hogy a recepciós két perccel az eset után megkapta a „néhai” előnevet.

 

( *mint az a blog kezdőlapján is említettem, néhány név és helyszín elnevezése vagy megnevezése meg lesz változtatva, hogy lehetőleg minél kevesebb embert hozzak kellemetlen helyzetbe. Így a fenti történet valós verziójában nem Kukurusnyák volt az illető hölgy családneve, nem is Debrecenben lakott, ahogy én sem Tapajpüspökiben dolgoztam a Hotel Motelben. )