Feljelentés

…mert már a t.köm kivan, hogymég mindighideg van…

Bárakármelyik Rendőrkapitányság

Tisztelt Nyomozó hatóság!

Alulírott Én, Saját magam, Magyarországi lakos, a törvényes határidőn belül Sándor, József és Benedek tettesek által elkövetett, álláspontom szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb kárt okozó csoportos csalás bűntettének elkövetése miatt

f e l j e l e n t é s t

teszek, kérve az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonását.

Feljelentésem indokaként előadom, hogy az elkövetőket már jópár éve ismerem, de közelebbi kapcsolatban velük akkor kerültem, mikor nemtudomhányévesen megtanultam olvasni, és láttam a naptárban a nevüket kiírva különféle márciusi időpontokban.

Pár év elteltével – ígéretükhöz híven – jogot formáltam a március elejére általuk említett melegebb időjárási körülményekre.

Eztán több éven keresztül többszöri, tanúk előtt történt megbeszélés eredményeként az elkövetőkkel – szóbeli - előszerződést kötöttem még a februári hónapok közepe tájékán, amely szerződés 1. pontja az időjárás kedvezőbb (azaz melegebbre) való változtatását ígérték, legkésőbb március 18, 19, vagy 21 napjára vonatkozóan.

Elképzelhető a megdöbbenésem, amikor szinte minden évben, március 18. napján az elkövetők jogi képviselője arról tájékoztatott, hogy az általam kötött szerződés semmis, mert az időjárást az előzőekben említett három személy nem tudja megfelelően befolyásolni. A levél tartalmazza ugyan azt is, hogy nevezettek mindezt nagyon, de nagyon sajnálják - erre azonban a szemmel láthatólag a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják sem az elkövetők, sem pedig az állítólagos képviseleti jogosultsággal bíró jogi képviselőjük.

Az előszerződés szerint nevezett Sándor, József és Benedek, zsákban hoznak meleget. Hovatovább, mindezen állításukat alátámasztandó, még Magyar szólásmondásokban is szerepeltették fenti állításukat. Viszont ezen ígéretük foganatosításától az elmúlt évek során jópár alkalommal az elkövetők elzárkóztak, így az időjárás értelemszerűen nem is fordult jobbra minden esetben – holott minden egyes évben ugyanazt és ugyanakkorra ígérték. Az elkövetők a szerződés szerinti vállalásukat sorozatosan nem teljesítették, sőt, a felelősségre vonás elől is elzárkóztak minden esetben. Mára már az a sajnálatos eset áll fenn, hogy sem az elkövetők, sem jogi képviselőjük nem hajlandók velem sem személyesen, sem telefonon szóba állni.

Szilárd meggyőződésem szerint az elkövetők csalárd magatartásukkal megtévesztették az egész Szépkerek világot, de még engem is, és a cselekmény elkövetése miatt énpéldául kénytelen vagyok még a mai napon is fagyoskodni, de rettenetesen. Túl a fenti károkozáson, a szerződésben bízva, saját vagyonomból vásároltam három darab (azaz 3db) havajmintás fürdőgatyeszt és két darab (azaz 2db) ujjatlan atlétika pollótmelyeket a mai napig nem tudok komfortérzetem csorbítása nélkül szabadon viselni. Ennélfogva érthetőm módon sérelmezem, hogy az említett ruhadarabok ellenértékét bárakármelyik könyvtárban olvasásra tudtam volna fordítani, és ezen tevékenységemet pont nem tudtam megvalósítani.

Az elkövetők szándékos magatartásukkal jogtalan hírnevet szereztek maguknak, evégett engemet és az egész világot tévedésben tartották (ahogyan még ma is) éspéldául én, a cselekmény elkövetésével okozati összefüggésben, a fent nevezett divatos ruhadarabok ellenértékével elég nagy anyagi kárt vagyok kénytelen közvetlenül viselni.

Kérem a tisztelt Nyomozóhatóságot feljelentésem alapos vizsgálatára, az abban foglaltak teljesítésének mielőbbi előmozdítására.

Kérem továbbá nevezett Sándor, József és Benedek nevének felülvizsgálását a melegebb időjárás meghozásának vonatkozásában.

Továbbá javaslattal élek Gedeon, Zalán és Árpád személyek felkérését azügyben, hogy a jövőt tekintve biztosak legyünk a hőmérséklet emelkedésére.

Kelt: Helyben, a mai napon

Tisztelettel: Én (saját magam)

 

0 Tovább

Közvélemény kutakodás

…mert én nemcsak kíváncsi, hanem tanácstalan természet is vagyok…

Tartanék én egy faja kis közvéleménykutatást. Merazjó…

Az utóbbi időben rendszeresen előfordul, hogy egyesek megjegyzik, hogy a blogomnekem nevű agyfolyásomat úgy elolvasnák könyvként is. Merazjó…

Merakkor elő tudnák venni bármikor, fellapoznák, elolvasnák, polcra tennék, mutogatnák – miazmás. Hogy ez milyen kifacsarodott értékrend részükről, azt csak találgatni tudom.

Ugyanakkor mások meg inkább azt mondják, hogy haggyammáazegészet a fenébe, épp elég, hogy ebben a formában terhelem lefelé a világhálót – épp elég, hogy internetikusan olvasgatnak.

Énmeg ilyenkor állok, mint aki tudja, hogy mi a stájksz, és nézek ki okosan a fejemből, hogy most akkor ezt most hogy legyen. Merugye dönteni azt nem tudok…

Úgyhogy itten és mostan kérdeznék én mindenkit, nagyonszépen, hogy akkor mi legyen? Valóban ki kellene adnom ezeket a kreálmányokat könyben is?

…csak azért kérdem, mert ha elég sokan szeretnék, akkor najólvan-legyen alapon, kiadatom könyvként is…

Úgyhogy bárakármilyen formában jelezzétek nekem, hogy mi legyen.

...

Legyen könyv, vagy ne legyen?

...

Már úgy közvéleményügyileg…

 

0 Tovább

Eebé

…nakérem… megintcsak megtaláltak

Ha rátekintesz a naptárra, ma éppen nyolcadika van. Namármost, ha fogod magad, és alszol hirtelen hét éjszakát, akkor arra ébredsz, hogy elkezdődött Szépkerekhazánkban egy Európa Bajnokság.

Jövő hét csütörtökön kezdődik, és vasárnapig tart majd egy érdekes nevű világszervezet kontinensnyi bajnoksága fedett téren. Leszenk ott annyian, hogy azt el se hiszed. Tudom, mert én sem hiszem el.

Milyen verseny is ez? …milyen milyen… hát ÍJÁSZ!

…úgyhogy igen, megintcsak megtaláltak…

Valahogy defektjük nekik, hogy ilyenkor én is ott legyek. Dehamár megkerestek, akkor megyek – mittudoktenni…

Viszont most már úgy megyek, hogy nagyon! Sőt! Tán még jobban!

Annyira ott leszek, hogy csak na! Csütörtökön többedmagammal intézem a teknikál kontroll offiszt (vagy mit), utána meg szintén többedmagammal állunk a jónép fölött-alatt-mögött, és vegzáljuk őket, ahol csak lehet (legalábbis szerintem).

Amit viszont még senki sem tud: csütörtökön délben, pénteken kora délután, szombaton este, valamint vasárnap délelőtt egyfajta spontán flessmob jelleggel előadásokat fogok tartani a blogomnekem a közönség által szabadon választott témáiból. Mondjuk erre a szervezők még konkrétan nem bólintottak rá, meg még színpadot sem szereztek be nekem (anélkül meg nemvagyokhajlandó semmitsenem előadni), és még egyeztetés alatt van, hogy akkor éppen lesz-e versenyzés, vagy sem. De mindegy, mert én ott leszek, és ha már ott leszek, akkor bizony ottleszek és kész!

Neked meg csak annyit javaslok: gyere el!

Gyere el – vagy ezért, vagy azért. Vagy azért, hogy drukkolj a hazai versenyzőknek, vagy azért, hogy láss engemet teljes terjedelmemben, vagy esetleg azért, hogy megdobálj némi rothadt paradicsomos paprikával.

A lényeg: legyél ott!

…ja, és hogy hol is legyél: Budapest, Hungexpo „C” csarnok…

 

0 Tovább

Plasztik

…ahogy a mondás is tartja: aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul…

Jópár éve történt, de mint minden eddigi blogos kerálmányom, ez is szóról szóra trúsztori.

A Magyar Lufifújók Egyesülete méltán világhírű. Oly sok éve fújják már a lufikat, hogy annak biza nemcsak az egész világban, de még a dunáltúlon is híre van. Olyan sikeresek vagyunk ebben a sportágban, hogy csak az nem fúj lufit, aki nem akar, vagy nem tud.

És mint minden sportnak, a lufifújásnak is vannak versenyei. Vannak bizony! Nem is akrámilyenek! Kérlekszépen, ha egyet is látnál, soha többet nem kételkednél, hogy milyen ügyesek is ezek a Magyar lufifújók! Párjuk nincs seholsenem!

Éspersze mint minden sportnak, a lufifújásnak is van saját Nemzeti Válogatottja. Akik ha kell, szedik a sátorfájukat, teszik be a gurulós bőröndjükbe a lufikat, és uccuneki, mennek megmutatni külföldiába, hogy milyen is az a méltán híres Magyar lufifújás.

Namármost, a luftballonok nyilván akárki számára felfúvódnak – persze fújni kell, ez nem vitás. Azonban a legszebbre, a legnagyobbra csak a legképzettebb, legtehetségesebb és leggyakorlottabb versenyzők tudják felfújni… Mint például Gyárfás.

Mert Gyárfás egy külön epizód lehetne, ha valaki egyszer filmre vinné a hazai lufifújást.

Nem, nem azért, mert Gyárfás a neve. Márcsak azért se nem nemazért, mert eleve nem Gyárfásnak hívják, hanem Dzsáfárnak – mivel ezen névvel illeték Őt születésekor.

…szinte látom, hogy mereszted a szemed, vakarod a fejed, hogy milyen név is ez a Dzsáfár. Segítek: nem magyar. Azért nem, mert – hahiszed hanem – maga Dzsáfár sem magyar. Azért nem, mert nem itt született, hanem kicsi korában költöztek ide valahonnét a világ keletebbik feléről, és hát itt ragadt a lelkem. Olyannyira, hogy mint hasonszőrű honfitársai, nálunk járta ki az iskoláit, de ellentétben hasonszőrű honfitársaival, Ő nálunk is kezdett el dolgozni. Hiába, ha már itt szerezte a diplomáját, itt is kamatoztatja a tudását. Megsüvegelendő… méltán híres mérnökként dolgozik egy neves hazai üzemben.

Hanemaztán ama mára már ködbe vesző régmúltban Dzsáfár egyszercsak úgy gondolta, hogy őbiza nagy ász lenne lufifújásban. Nosza, fogta magát, és elkezdett lufikat fújni. Fújt sárgát, kéket, perosat, sőt, egyszer tán még zöldet is. A lényeg: csakhamar olyan professzionális lufifújó lett, hogy csodájára járt sokfalu apraja-nagyja. Mondták is a népek: igaz, hogy nem Magyar a lelkem, de ahogy a lufit fújja, megcsúfol sok Magyart, aki szintén a lufit fújja.

Nos, Dzsáfár számára a lufifújás olyannyira bejött, hogy mikor már a sokadik lufifújó versenyen ért el rangos helyezést, egyszer csak azon kapta magát, hogy őt a versenytársak már nem is Dzsáfárnak szólítják, hanem – kicsit magyarosítva az idegen hangzást – Gyárfásnak. Sőt, kisvártatva olyan jól szerepelt a lufijaival, hogy belekerült a Magyar Lufifújók válogatottjába….

…a történet itt akár véget is érhetne, mint egyfajta sikersztori - de nem ér véget. Azért nem, mert ez csak az előzmény.

Az igazi bonyodalmat ugyanis nem azzal okozta Gyárfás, hogy válogatott lett külföldi létére, hanem egész másssal. Illetve ha szigorúan vesszük ezzel, de hát mégsem…

Történt egyszer ugyanis, hogy sógoréknál rendeztek egy lufifújó Európa bajnokságot.

A honi válogatottunk persze – említenem sem kell – vérben forgó szemekkel és habzó szájjal olvasta a meghívót, hiszen újból megmutathatták, hogy biza nincs a kontinensünkön mégegyolyan lufifújó ármádia, mint a Magyar. Fogták hát magukat, összepakolták a lufik garmadát, és elindultak Ausztria felé, hogy ismét győzedelmesen térjenek haza.

És persze ennek a válogatottnak a tagja volt Gyárfás is.

Értelemszerűen ment Ő is megvívni a nagynemzetközi lufifújó csatát.

…és a problematikák itt kezdődtek…

Ahogy ilyenkor az lenni szokott, összegyűlt a lufisok válogatottja, és megtervezték az utazást. Hogy minél költséghatékonyabban tudják véghezvinni a külhoni versengést, elsősorban az utazás költségeit próbálták minimalizálni. Fogtak hát egy autót, belepakoltak annyi lufit, amennyit csak kellett, plusz még egy-két bőrönd, neszesszer, miazmás, majd mikor már csak cipőkanállal tudtak az utasok beszállni, akkor mondták azt, hogy televan, jöhet a másik autó is. Így egy autóban négyen tudtak utazni, plusz poggyász – neki is indultak az Osztrákoknak három autóval.

…és az egyikben ott leledzett Gyárfás is…

Az út maga eseménytelen volt egészen a határig. Akkoriban viszont a sógorékhoz nem volt olyan egyszerű átjutni, mint manapság, hogy elég kettesbe visszapakolni a verdát, hogy kicsit véknyabb tempóban átguruljunk külföldiába. Akkoriban Schengen még csak egy luxemburgi város volt, sok más mögöttes tartalommal nem bírt – így hát az országhatáron való átlépés bizony cseppet macerásabb volt. Nomegpersze nem kicsit időigényesebb.

A határ magyar oldalán sok etvasz nem történt. Mikor lufifújóink odaértek, kérésre bemutatták az útlevelüket, majd jött az ilyenkor szokásos és kötelező érvényű szúrósszemmelvaló nézés a fináncok részéről, majd a szokásos és kötelező érvényű kérdések garmada, hogy miazutazáscélja-mitvisznek-mikorjönnekvissza.

Mikor mindezen átjutott mindhárom magyar autó, átgurultak a senkiföldjén, és csakhamar ott álltak az osztrák határrendészet délceg munkatársai előtt.

Nem is lett volna itt sem olyan nagy fennforgás, csakhogy…

…csakhogy!

Éppen abban az időben került megrendezésre Ausztriában valami gényolcas találkozó vagy mi. A lényeg: soknagyember soknagyautóval soknagyországból összegyűlt tárgyalásügyileg. Ami önmagában nem lett volna olyan nagy baj, csakhogy ezen találkozót egynémely ember a világon nagyon nem szerette volna, hogy létrejöjjön, és mindent meg is tett volna annak érdekében, hogy ne jöjjön létre.

Így hát az osztrák határőröknek szigorú parancsba lett adva, hogy sokkal, de sokkal tüzetesebben ellenőrizzék ezen időintervallum alatt az országukba belépőket, különös tekintettel a gyanús egyénekre és/vagy helyzetekre.

Nomármost a lufifújók töknyugodtak voltak. Okés, lufit fújnak, ami olykor-olykor el szokott durranni, de ez egy pillanatnyi ijedtségen kívül sokmindent nem zavar meg a nagykerekvilágban, namegpersze mindenre megvolt az engedélye mindenkinek hatóságügyileg, hogy kivihessék magukkal a saját lufijukat a versenyre. Kéket, pirosat, sárgát, de még zöldet is. Mert rendalalke mindennek. Sokat jártak külföldre versenyezni a lufisok, sok országot megjártak lufijaikkal, pont elég tapasztalásuk volt azügyben, hogy mindig minden rendben legyen a lufik körül, mert különben a gyors ügyintézés helyett igen kényelmetlen helyzetben találhatják magukat, csupán azért, mert nem mindenről van meg a megfelelő igazolás. És miután minden igazolás rendben volt náluk ekkor is, joggal gondolták, hogy max tíz perc, és átjutnak a határon ezen alkalomkor is. Hiszen a gényolc pont nem zavar be egy lufifújó EB küzdelmeibe…

Igenám…. de a három magyar autó egyikében ült egy nem magyar állampolgár is – aki noha tagja volt a lufifújó válogatottnak, az idegenrendészeti szempontokat figyelembe véve nem volt magyar. A szerencsétlen véletlent az meg csak fokozta, hogy az említett nemhazánkfia, Gyárfás, pont az első autóban ült…

Az osztrák határőr annak rendje módja szerint kérte az útleveleket. Nézte, nézegette, majd jött az ilyenkor szokásos és kötelező érvényű szúrósszemmelvaló nézés, majd a szokásos és kötelező érvényű kérdések garmada, hogy miazutazáscélja-mithoznak-mikormennekvissza. Rutinszerű is lett volna mindez, mindaddig, míg Gyárfásunk útlevele nem akadt a kezébe a fináncnak

Nézte, nézegette, és nagyon nem értette hirtelen, hogy mit keres egy magyar autóban három másik magyar mellett egy közelkeletről származó úriember. Szemmel láthatólag indult is be az agytekervénye, hogy ezmostakkorhogyisvan? Magyarországon keresztül akar bejönni Ausztriába egy ilyen egyén? Pont ilyenkor? ….látszott rajta, hogy ez neki több mint gyanús, főleg, hogy pont most van éppen a nagyemberek találkozója…

Nosza, rögvest hívta is a kollégáit, hogy nézzék már meg ezt a helyzetet, és értelmezzék, hogy ezmostakkorhogyisvan.

A magyar lufifújó válogatott meg közben nagyon nem értette, hogy most akkor mi is van. Eddig is volt határelellenőrzés mindig, mikor mentek valahová lufit fújni. De ennyit nem akadékoskodtak még sehol, ráadásul úgy, hogy még szét sem néztek az autókban, még nem is látták a lufik garmadáját – pedig az értetlenkedések nagy része akkor szokott csak megtörténni. Most meg mivan? Elakadnak már az útleveleknél…

A határőrök meg közben közösen kezdtek egyre szúrósabban nézni Gyárfás felé. Hárman közelebb léptek a kocsihoz.

…és itt lett a baj…

Merthogy szegényszerencsétlen Gyárfás különösen be volt oltva egyenruhalátvány ellen, így nagyobb zavarban volt, mint a pockok a nulláslisztben. Hirtelen – mint zavarában mindig – nagyon keresnie kellett a megfelelő magyar szavakat, így hát jobb híján, a legismertebb nemzetközi nyelven, angolul próbálta megmagyarázni, hogy mit is keres most a magyar autóban.

Vesztére…. ugyanis mikor az utazása célját elmondta, már nagyon gyanús lett a lufi. Merugye azzal is lehet nagyokat pukkantgatni, a nagyemberek megugye nagyon ijedősek. De amikor kérdezték a foglalkozását, akkor lett csak igazán baj. Merthogy Gyárfás vegyészmérnök volt egy műanyagipari cégnél. És szegényszerencsétlen, mikor megemlítette, hogy ő biza vegyész, az osztrák határőrök azt egész más aspektusban értelmezték akkor…. és mikor – látván gyanakvásukat – Gyárfás mentve a menthetőt, megtoldotta még azzal a mondatával, hogy nem, nemolyanvegyész, hanem plasztikvegyész…. nos, akkor cseppet szorosabbra húzták magukon az antantszíjat a fináncok.

Hiszen egy közelkeleti származású úriember, aki vegyész, és ráadásul kiejtette azt a szót, hogy plasztik, cseppet gyanúsabb volt annál, mintsem hogy egy laza tisztelgéssel továbbengedjék…

A magyar lufifújók válogatottja soha annyit még nem várt határon azért, hogy egy nemzetközi versenyen indulhasson.

Soha előtte – de még utána sem – nézték át annyira tüzetesen az autóikat, mint akkor.

…és hogy ezért, vagy sem, de Gyárfás sem utazott ezután túl sűrűn a válogatottal külföldre versenyezni…

0 Tovább

Fagy

…van az a mondás, hogy a sötétben minden tehén fekete. Nos, lehet benne igazság.

Tél volt, hó esett, majd jöttek az ünnepek…. mondhatnám, de nemmondom, mert ezt már nemcsak mondta, hanem el is énekelte egy igen híres zenekar jópár évvel ezelőtt.

Mégis: tél volt, hó esett, és jöttek az ünnepek – én meg dolgoztam, mert az jó volt nekem. Álltam a pultban, mint akinek muszáj, és próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy énbiza úgy állok a pultban, mint akinek nem muszáj.

Odakint szakadt a hó. De annyira, hogy az egész fészbuk tele volt posztolva azzal, hogy esik a hó – pedig december lévén ez szerintem nem akkora fless…. de már bazi öreg vagyok, úgyhogy lehet, hogy ezt én látom rosszul. Mindenesetre nemcsak a klaviatúrahuszárokat villanyozta föl azon az estén a hirtelen jött jópárcentis hó, hanem a kezdő(bb) sofőröket is…

Szóval, állok a pultban, ahogy szoktam. Jön egy hölgy, kabátban-sapkában, és piciny kétségbeeséssel a tekintetében azt mondja nekem:

- Neharagudjon, kölcsön tudna nekem adni egy öngyújtót?

Namondom, ezmarhajó. Ha már egyszer dohányos az ember fia (avagy jelen esetben lánya), akkor miért nem van nála tűzszerszám? Hiszen rákészült a dohányzolódásra: kabát-sapka-sál, menet ki a hideglevegőre, merugye a dohányosok manapság az az igengané fajta, húzzanak ki az épületből, takarodjanak megfagyni…. de jelen esetben – gondoltam magamban – mindenfajta dohányzásra való felkészülés dacára a tűzszerszám az nem lett a kabátba rendszeresítve. Amatőr….

Kábé fél másodperc volt, mire ezt én végiggondoltam magamban, és a következő pillanatban már vettem is elő pantallóm bal zsebiből az öngyújtómat, majd készséggel nyújtottam át a vendégnek.

- Parancsoljon – tettem hozzá udvariasan, ahogy kell.

- Köszönöm – válaszolta a hölgy. – Tudja, befagyott az autóm zárja, és megpróbálom a kulcsot felmelegíteni, hátha ki tudom majd nyitni.

….nabakker. Cseben hagyott messzeföldön híres ítélőképességem.

Csalódva vettem tudomásul, hogy egy mocskos bagósnak néztem szegényszerencsétlent, miközben ő csak a befagyott autójába szeretett volna beszállni.

Hirtelen átéreztem a hölgy problémáját. Hiszen én már több ízben jártam úgy, hogy befagyott a kocsim ajtaja. Illetve nem mind, csak a két első. Így, mikor már köbö harmadjára kellett a hátsó ajtón át beszállnom, majd onnan a vezetőülésbe kínlódni magam, vettem is egy zárolajozó jégoldót. A következő télen már annyi eszem is volt, hogy azt ne a kocsiban tartsam, hanem a kabátzsebemben, mert úgy akkor tényleg van is haszna…

Viszont ekkor értelemszerűen nálam volt a jégoldó! Csaptam is a homlokomra rögvest, hogy nekem mennyi eszem van!

Mondtam is nagy segítőkészen:

- Tessékcsak visszaadni azt az öngyújtót – majd látván a hölgy értetlenkedését, sietve hozzátettem: - Adok helyette inkább egy zárolajozó jégoldót, azzal könnyebb lesz kinyitni az ajtót.

Fogtam is magam, adtam is oda izibe, és megnyugvással töltött el a tudat, hogy ismét megvolt a napi jócselekedetem.

Teszekveszek, csinálom a dolgomat, mikor pár perc múlva megjelenik a hölgy. Arcán fagyott hópihék tömkelege, valamint egy halovány zavart kis mosoly, amit hirtelen nem tudtam mire vélni. Vagy szétfagyott a lelkem a nagy hózáporban, vagy valamit nagyon elcseszett.

Hamarosan kiderült, mindkettő…

- Mondja már meg legyenszíves – mondta nekem kissé szégyenlősen – mennyit kell ebből fújni?

- Hát, nem sokat – válaszoltam. – Bele tetszik fújni a zárba, pár pillanat, és nyílik is az ajtó. Tudom, a héten csináltam én is.

- Hát nem tudom…. – vakarta fejét a hölgy. – Elég sokszor belefújtam, de mégsem nyílt ki az ajtó.

Azzal visszaadta a flakont.

Hát mitnemondjak…. ha nem mondta volna, akkor is tudtam volna, hogy sokat fújt belőle. Ugyanis a majdnem tele lévő dobozban alig valami maradt. Karaj, mondhatom…

- Nem tudna nekem segíteni esetleg? – nézett rám végül esdeklőn, amolyan igazi bociszemekkel.

Hát lehet erre nemet mondani?

…lehet. Ugyanis műszakban voltam, és nemigen lehetett szolgálati helyemet elhagyni. Még ilyen dolgok miatt sem.

Szerencsére még a kérés elhangzása pillanatában mögém lépett főnökömnekem. Hallotta a kérést, és úgy nagyjából tisztában is volt a problematikával.

Rögvest tudta is a megoldást.

- Majd kimegyek én segíteni. Tessékcsakelőremenni, mutassa az autóját – mondta a hölgynek, és mire kettőt pislanthattam volna, ki is siettek a helyiségből.

Kisvártatva visszajött a főnök.

Kisírt szemekkel.

Namondom, most miarepedtherevan…. okés, vanazahideg, hogy könnyezik tőle az ember, de hát Főni kabátban ment ki, és abban is jött vissza. Azisokés, hogy vanazahelyzet, ami megríkatja az embert, de egy zárnyitás azért az annyira nem az. Hátakkormegmivan?!?!

Kezdtem is matekolni magamban, hogy mehetek ki rendet rakni a veszett hidegbe… Gondolatban már kezdtem is feltűrni az ingem ujját, hogy nagyon, de nagyon elláthassam a baját annak, aki így küldi vissza Vezérünket, holott ő pont segíteni ment ki.

Azonban pár pillanat múlva, mikor már tudott beszélni, belekezdett a helyzet ismertetésébe Vezérem.

- Fogom, kimegyek – mondja hüppögve. – Beteszem a zárba a jégoldót, nyomok egy kicsit. Beteszem a kulcsot, tényleg nem nyílik az ajtó.

…ekkor megint kezdte rázni a zokogás.

…és ekkor vettem észre, hogy nem is zokogás az, hanem a visszafogott nyerítés, ami a röhögés helyett ilyen vetületben manifesztálódott.

- Ekkor szólalt meg a hölgy: „Jé, hát ez meg nem is az én autóm!” – folytatta röhögve a góré. – B@szki, az autója ott parkolt azon autó mögött, amit ki akart nyitni! A két gyereke már a hóban fetrengett a röhögéstől! Mikor észrevette a hibát, átsétált az övéhez, és pikk-pakk beszállt, elhajtott! Nem befagyva volt, hanem csak rossz autót akart kinyitni!

…nem röhögtünk nagyot, elhiheted.

…sokat meg pláne nem.

0 Tovább

blogomnekem

blogavatar

Örülök, hogy benéztél... de tényleg. Annak meg pláne nagyon örülök, hogy pont Te néztél be - Te, az olvasó. Mert ne is tagadd, azért vagy itt, hogy olvass. Ha pedig letagadod, hogy olvasni vagy itt, akkor meg most miért is olvasol?! Na ugye... Most itt nekem olyanokat kellene írnom, hogy húúúúúdenagyonmegtisztelő, hogy ide látogattál, meg milyen hihetetlenül jó lesz ez most, meg csupa ilyen szaksallang amit a neten található űberokos manágerek kitalálnak, hogy majd aztán ettől húdeprofin működni fog a blog, és annyian olvassák majd, hogy még a monitor is leolvad. Nadeénilyet még a Drágakedvesédesanyám kedvéért sem vagyok hajlandó írni (pedig Ő közeli rokonom nekem), nemhogy mindenféle klaviatúrahuszár miatt... és legyünk őszinték, még csak hasonló bevezető szöveget sem tudnék megfogalmazni. Szóval: ez a weboldal (vagy blogoldal, tökmindegy minek nevezzük) azért van, hogy legalább ketten jól érezzük magunkat. Te és én... Te azért érzed majd magad jól, mert olvashatsz, én pedig azért, mert írhatok. Mondjuk ez így hülyeség.... hisz ha én nem írnék, akkor ugye mit olvasnál (maximum néznéd a monitoron a nagybazi üres oldalt - mondjuk néha az is jó, azt is kell), ha meg Te nem olvasnál, akkor meg én mi a f@xnak írnék, ha nem olvasod el még Te sem. Szóval, zavaros ez az egész, még én sem értem, pedig én azért érteni szoktam még a brazil sorozatokat is. ... a lényeg: Te itt vagy, olvasol, és itt vagyok én is, aki írok. Aztán majd lesz valahogy. Vagy sehogy sem. De az biztosan.

Utoljára kommentelt bejegyzések