blogomnekem

….ahogy a régi közhely is jól rávilágít: a mókus is egy olyan rágcsáló, mint a patkány, csak nagyon jó a marketingje…

Minap spanommal ütköztünk a könyvtárban. Nem éreztük azt, hogy túlságosan műveletlenek lennénk, így csak óvatosan olvasgattunk. Jobbára egymás tekintetének a régenlátása volt az ok az összejövetelre. Hogyvagy, mizujs, velemsemmi, mindenarégi – tudodteezt hogymegyez.

A kedvenc olvasószobánk falán nagyképernyős lapostévé. Keveset nézzük, nem is igazán miattunk van hadrendbe állítva. De vannak, akik a mindennapi betevőjük mellett szeretik nézegetni a mindenféle baromságokat. Éjjelnappalkőrösladány, anyátokközt, jobbanrosszat, meg legújabban a tanyát vagy mit. Mondom is a népeknek minduntalan, hogy előbb-utóbb beszivacsosodik az agyuk, ha sok ilyen műsort néznek. De hát mondhatom én, olyan, mintha a falnak beszélnék.

De most valami miatt mi is csendben ültünk. Biztos a front tehette, mert sok témánk nem akadt, amiről beszélgethettünk volna, helyette csak nagy bambán és lestünk ki a fejünkből. A tévé pedig, mint olyan, vonzza a tekintetet – lévén benne bárminemű agyatlanság.

Ekkor is épp egy mittudoménimilyen nagyonvalóságos életszerűtlen realiti ment. Benne mindenféle szereplővel. Narkóssal, alkesszel, qrvával, mindenféle aljanéppel – ahogy az lenni szokott.

El is gondolkodtam rajta, hogy ez most így tényleg jó? A sok senkiházit mutogatják főműsoridőben, a nép meg nyálcsorgatva lesi őket, de olyannyira, hogy még ők a példaképek.

Pedig ha az utca emberét néznénk, jócskán lenne közöttük olyan, aki ugyan a társadalom perifériáján él, mégis tudná magát prezentálni egy ilyen műsorban. Egyszerű marketing kérdése lenne az egész….

Körbe is néztem, hátha találok is ilyen embert a közvetlen közelségemben.

Háááát….. nagyon nehéz dolgom nem volt.

Itt van rögtön a Pista bá, a könyvtárosnéni nagy kedvence. Valamikor biztosan volt ő műveletlen is, de évek óta mindenki csak művelten látta. Persze, vannak ebben neki fokozatok, de az alap nála olyan volt, mint nálam a hardcore. Mestere volt a képességének, és ezt rendre bizonygatta is. Két-három novellát seperc alatt el tudott olvasni, úgy, hogy egy könyvbe is belekezdett. És mindezt egy kézzel, bemelegítés nélkül.

Eljátszottam a gondolattal: ha Pistabá ugyanezt csinálná, mint most, csak nem ebben a szerkóban, hanem valami fényes göncben, illetve nem a könyvtárban támasztaná a könyvespolcot, hanem a kamerák előtt parádézna, biztos tele lenne zsével. A gárék meg csak úgy szaladgálnának utána, csakhogy adjon nekik egy pár autogramot. Nade Pistabán nem feszül verszaccseöltöny, csak némi munkásruha. Nincs neki mercije, csak egy szakadt kempingbicaja. Mégis, a tévében szereplő, folyton nagyonművelt állapotban lévő színészünk max csak csókolomot köszönhetne az öregnek, azt is csak messziről. Mert emberség tekintetében azért elég rendes a különbség – már ha hinni lehet a bulvárnak.

Vagy ott van Gonzi. A Gonzálesz. Nevét onnan kapta, hogy mindig be volt nyalva valamitől, állítólag a szpídtől. Innen is a neve: szpidigonzálesz. Őt még aligha látta bárki is olyan állapotban, amikor nagyjából be tudta volna határolni azt a földrészt, amelyet éppen tapodott, de mégsem lett belőle ünnepelt híresember sosem. Bár sosem volt annyira tudatánál, hogy pontosan tudja, merre van arccal, mégse hallott arról senki, hogy bármi csúnyaságot is csinált volna. És az is igaz, hogy nem ült sosem volán mögé ha be volt állva, és nemcsak azért, mert nincs se jogsija, se autója. Holott a műsorokban igen gyakran feltűnik sok olyan manus, aki betépve-beállva megcsinálta a maga bűnözési rátáját – és most mégis őket nézi a fél ország, hogy jajjdemilyensármosak és olyantehetségesek. Nnna, ezeket Gonzi simán kenterbe verné, ha egyszer a kamerák előtt tolhatna el egy spurit. Híres lenne egyszeriben, mindenki őt akarná utánozni. Mondana olyan monológokat, hogy Rézandrás legyen a talpán, aki megfejti…

Pirikét se hagyhatom ki a sorból. Nem csak azért, mert Pirike egy jelenség, hanem azért, mert…. mert…. najó, azért, mert Pirike egy jelenség. Mert a Pirikét mindenki szereti. Meg a Pirike is szereti, hogy ha mindenki őt szereti. Nagyon nem is szokta magát kéretni, elég olcsón megszámítja a megszámítanivalót, sőt, néha még csomagajánlattal is szolgál. Ugyanis szabadidejében idegen nyelvből ad zenekari órákat. Hogy milyet pontosan, azt nem tudom, annyi bizonyos csak: nem vonóshangszeren játszik és nem angolul beszél. Nameg minden ötödik igénybevétel akciós. Márahogy mesélik ugye….

De nem is ez a lényeg. Merthogy Pirike szakasztott úgy néz ki, mint a luxusgárék a tévében. Ugyanolyan szőke, mint ők – csak Piri nem festi a haját, így hát még gyári barnásvörösben pompázik. Ugyanolyan nagy a külsőleg látható tüdeje – csak Pirikének éppen nincs tele szilikonnal, így hát maradt ez is a széria méretben. Ugyanolyan vastag pittye van – de Piri nem töltette föl a száját mindenféle lónyállal. Tán csak annyi a különbég köztük, hogy Piri nem jár Dubajba magát továbbképezni, max csak a szomszéd kerületbe kéthetente. Úgyhogy ha Pirike nem a kínaiból öltözködne, nem a Bicskásjanihoz járna fodrászhoz, meg otthagyna a plasztikai sebésznél három millát, utána pedig megtízszerezné a szolgáltatásai árát, simán elvezethetne egy valóságsót. Vagy egy esti beszélgetősműsort. De egy idájárásjelentés simán kijárna neki.

Nem utolsósorban ott van a Toldi is. Toldi az egy külön esettanulmány. Nevéből rájöhettél: sportoló volt annak idején, nem is akármilyen. A sportnak pediglen velejárója a kidolgozott alsó- és felsőtest, arra meg ragadnak a csajok, mint akiknek muszáj. Toldira meg ragadtak a csajok, mint akiknek muszáj volt, csakhogy Toldi nem érte be ennyivel: kellett neki a sok olvasnivaló is. Úgyhogy élete utolsó meccsén úgy elverték, mint a cimbalmot. Azóta csak olvas. Mondjuk azt versenyszerűen…. Ám ha az utolsó meccse a tévében látható lett volna, hiába verték volna meg, híres lenne ő is, mint a nagyok. És ha ő is egy kicsit kiglancolná magát, simán beleférne bármelyik szombat esti vetélkedőműsorba, mint karierrjét derékba törő szegényszerencsétlen veterán sportoló – és még sajnálná is mindenki, hogy milyen lelkibeteg szegénykém…

Vágner úr aki még szóba jöhet…. muzsikus a lelkem. Legalábbis van egy szájharmonikája. Állítólag szeret zenélni rajta – a baj csak az, hogy nem tud. Úgyhogy amikor már elég novellát elolvasott, akkor belekezdene a kedvenc strófájába, de ilyenkor a mindenkori jelen lévő olvasóközönség rövid úton kipenderíti a könyvtárból. Ennek okán én még speciel sosem hallottam zenélni. És ha még mindez nem lenne elég, Vágner barátunk…. hát hogy is mondjam…. szóval…. szóval egy svéd cserediákprogramból nálunkmaradt veterán. Érti ő a magyar nyelvet, csak érdekesen beszéli. Néha jó lenne, ha menne alatta némi feliratozás.

Így hát kisérteties hasonlóságot mutat Vágner úr a tévéműsorokban fel-felbukkanó mozdonyszőke fiatalemberrel, aki sem énekelni nem tud, meg zenélni sem, és még a magyar nyelvet is töri. Én személy szerint szívesebben látnám a földimet egy vetélkedőműsorban, mint azt, akit mostanság ajnároz a televízió.

….mi is lenne hát a megoldás?

Semmi egyéb, csak némi marketingfogás.

Úgy kellene beállítani a népek ügyes bajos alantas dolgait, hogy nemhogy nem botránkoznánk meg rajta, hanem még csodálnánk is, hogy jajjjdenagyonjóneki…. egy nagyvalag reklám, oszt jóccakát. Mehet mindenki a tévébe bele.

….

….

Milyen karaj is lenne…. Egy beszélgetős műsorban Pirike nagyban ecsetelné, hogy milyen jó is volt a dubaji fotózás vagy a berlini dizsésmunka, Toldi barátunk helyeselne rá egy passzos izompólóban, a háttérben pedig Vágner úr játszana szájharmonikán…. A beszélgetés közben meg reklámok, ilyenfogkrém, olyankenőcs, majd snitt, és láthatnánk ahogy Gonzi tolja az utcán éjjel nappal Budapesten, miközben folyamatosan arról beszél, hogy ez az igazi életérzés, és élőben figyelhetnénk, ahogy Pista bá papírzacsekből olvasná a novellákat.

Ez lenne csak az igazi laszvegasz!

…arról nem is beszélve, hogy a könyvtárnak is milyen jó forgalma lenne ezután, hiszen innen indultak el a celebek a nagyvilági hírnév felé…

….

…

Spanommal meg is állapítottuk: egyforma itt az egész világ.

Ugyanolyan a narkós, az alkesz, a qrvinyek, de még ugyanaz a senkiházi is.

Csak míg az egyik a tévében feszít, a másikat lenézi a jómagyar honpolgár.

Jó is ez így, ahogy van….

…

…legalább a könyvtár az maga az életszagú realiti…