…a körhinta csak egy darabig szórakoztató. Egy idő után viszont már nagyon nem az.
Az alábbi történetről a kilencvenes évek elején elég sokat cikkezett a bulvársajtó. Napokig röhögött rajta a fél ország… és persze az olyan hülyék, mint én, a mai napig sírva meséljük el a sztorit. Épp ezért írom le… hátha valaki nem ismeri, és szeretne egy kicsit jótröhögni.
A történet egy Balaton parti mobil vidámparkban játszódott. A szórakoztatóipar nem túl jeles képviselői szórakoztatták ott a jónépet egész szezonban, majdhogynem éjjel-nappal. Volt ott minden: céllövölde, hullámvasút, dodzsem, ééééés egy bazinagy körhinta.
A személyzet nyár elején még vérbő szemekkel várta az embereket, hiszen ez a munka. Egy nyár alatt kellett megkeresni az egész évre valót. Minél több ember jön, annál vastagabb lesz a buksza őszire, nem nagy matek ez.
Így ment ez az egész szezonban. Ám ahogy közeledett a nyár vége, úgy nőtt egyenes arányosságban a fásultság és az emberek iránti közöny. Hiába, mondhat bárki bármit, az emberekkel való foglalkozás a legfárasztóbb tevékenység.
A sztori idején sem volt ez másként. Egy késő nyári nap estéje, a szokásos metódus. Vidámpark üzemel, vendég alig, személyzet fáradt. Mit tesz ilyenkor a szolgáltató? Bandázik. …és olvas.
Össze is jártak rendesen ilyenkor. A céllövöldés ment a dodzsemeshez, a hullámvasutas a vattacukroshoz, ésígytovább, ésígytovább. Ment mindenki mindenkihez, ki ki vitte magával a hazai olvasnivalóját, és igyekeztek minél előbb egy másik dimenzióba áthelyezni a kollektív tudatalattijukat.
Emellett bevett szokás volt, hogy belekóstoltak egymás szolgáltatásaiba. Csak hogy lássák, milyen is a „pult” másik oldalán az élet. Egyfajta környezettanulmányként, hogy mivel lehetne a kedvesvendég jókedvét fokozni. Na meg persze az sem elhanyagolható szempont, hogy ha már egész nyáron szórakoztattak, akkor egy pár este erejéig szerettek volna ők is szórakozni.
Azon a héten már szinte mindent kipróbáltak egymásnál. Szanaszerteszéjjel lövöldözték a céllövölde összes plüssmaciját, mert a hurkapálcákat nemigen tudták eltalálni, és valami furcsa, megmagyarázhatatlan oknál fogva a puskák sem voltak olyan nagyon pontosak. Meg persze elég műveltek is voltak már a célzott lövésekhez….
A dodzsemes sem járt sokkal jobban: a hirtelen ötlettől vezérelt mini forma 1 átavanzsálódott egy hard core roncsderbivé, ahol először az volt a cél, hogy ki tud többet frontálisan ütközni. Másodszor meg az, hogy a kocsikból kiesett kollégákat a lehető legkevesebb alkalommal üssék el.
De aznap a vattacukros volt épp soron….
Meglátogatták mindahányan. Vittek magukkal olvasnivalót, majd felváltva beálltak a gép mögé, és mindenki megcsinálta a maga egyedi és világraszóló receptjét. Így lett némi banános-csokis-meggyes vattacukor, vaníilás-meggyes vattacukor, csokis-meggyes vattacukor…. illetve még amit a négy rendelkezésre álló alapanyagból kreálni lehetett. A lényeg, hogy kicsivel többet ettek, mint amennyit szerettek volna, mert ugye mindenki produktumát meg kellett kóstolni, és tudvalévőleg a vattacukor mint olyan, nem csak ragad, hanem baromi édes is… épp ezért fokozottabban ügyeltek a kellő mennyiségű folyadékbevitelre – miáltal az egyéni műveltségi szint bőven meghaladta a szokásos heti átlagot.
…és ekkor jött a végzetes ötlet….
Ki kell próbálni a lánchintát!
Merthogy a körhintás kollégát még nem látogatták meg! Ő valahogy mindeddig kimaradt a szórásból….
Nosza, fel is kerekedtek, és meg sem álltak a ringlispílig. A tulaj mondta nekik, hogy nem biztos, hogy nagyon jó ötlet ennyi vattacukorral (és nem kevés olvasnivalóval) a bendőben körhintára ülni, de a társaság hajthatatlan volt. Mindenképp körhintázni akartak, itt és most, vagy ha lehet, akkor azon nyomban.
A főnök egy darabig győzködte őket, hogy majd másnap, vagy majd egy kicsit később, de aztán ő is belátta, hogy fölösleges itt minden szó, a bagázs hajthatatlan, itt most körhintázásnak kell lenni. Namegpersze a körhintás is csak ember: eszébe jutott, hogy egész nyáron semmi mást nem csinált, csak körhintáztatta az embereket, ő maga meg gyerekkora óta nem ült körhintán, úgyhogy épp itt az ideje, hogy ő is szórakozzon egyet.
Uccu neki, az egész csapat helyet foglalt a lánchintában. A tulaj ismét rádöbbent, hogy ugyanaz a mutatvány most is, mint egész nyáron, hogy ő csak áll, és majd nézi a sok sikongató boldog embert…
„Hátmeganagybüdösló…t!” – gondolta. Tapasztalt vidámparkos lévén pontosan tudta, hogy hogyan kell az ilyen helyzetet megoldani. Gyorsan és jól. Úgyhogy mikor bekapcsolta a körhintát, nem várta meg, míg az begyorsul, hanem fogta magát, és a legközelebbi szabad ülésbe pattant…
Lett is nagy mulatság!
Az egész személyzet ott ült a lánchintában, az meg szállt, pörgött, forgott, a benne ülők legnagyobb örömére. Volt is nagy kurjongatás, éljenzés, főleg a körhintás főnök részéről, aki gyerekkora óta nem érezte magát ilyen jól.
…igen ám…
De a jó dolgoknak is vége van egyszer. Előbb-utóbb a körhintára is ráun az ember, azon egyszerű oknál fogva, hogy elkezd szédülni. Főleg akkor, ha már eleve úgy szállt be a körhintába valaki, hogy szédeleg…. és főleg akkor, ha ez a körhintában helyet foglalók mindegyikére érvényes.
Kis kitérő: voltál már túlolvasott állapotban, ugye? Hápperszehogyvoltál…. Biztos emlékszel, hogy akkor nem csakhogy tudod, hanem konkrétan érzed is, hogy forog a Föld. Namármost, mit érdemes olyankor tenni? Például leülni. Vagy lefeküdni. És kapaszkodni, hogy álljon meg a világ, ami persze nem áll meg egykönnyen…. Úgyhogy szerintem pontosan el tudod képzelni, milyen lehetett hótttakonybeolvasva egy körhintában ülni….
…pedig a valódi probléma még csak ekkor kezdődött…
A társaság megunta a körhintázást. Ki akartak szállni. Ekkor az egyik legkevésbé kiművelt fickó rájött, hogy itt most a gebasz nagyon nem kicsi: ugyanis nem nagyon túl bonyolult dolog leállítani a lánchintát, elég egy gombot megnyomni hozzá, viszont ameddig a szem ellát, nincs ember, aki ezt megtegye. Hiszen mindenki ott ül fent a lánchintán….
Vágod, mekkora lehetett a kétségbeesés….
Lassan – egyébként tényleg lassan – tudatosult mindenkiben, hogy itt bizony nem lesz egyhamar megállás és kiszállás. Nincs, aki kikapcsolja a masinát.
Elkezdtek hát ordibálni, ahogy a torkukon kifért. Hiszen mindenkinek ott volt a környéken a családja, aludtak a lakókocsikban, mint rendesen. Gondolták, majdcsak fölébred valaki, és megsegíti őket…. perszehogynem. Hiszen minden este ment az olvasás, valamint az éneklésnek nevezett ordibálás, úgyhogy a kiskedvescsaládok ugyanolyan édesdenen aludtak tovább, mint minden egyéb más este, mikor is odakintről ordibálás hallatszik.
Jobb ötletük nem lévén - megugye hamar be is rekedtek - várták a csodát. Hogy legyen egy kis áramszünet, vagy valami hasonló…. ami persze nem lett.
Az első félóra hamar eltelt, mert lefoglalták magukat az ordítással és az agyalással, hogy akkor hogyan is tovább.
Az első óra elteltével már mutatkozni kezdtek volna a tudattisztulás folyamatai, de miután a körhinta csak forgott körbe, ez nem valósult meg teljes egészében.
A második óra elteltével a gyomortartalmak bőven kiürültek. Ott leledzett mindenkié szép, szabályos körben a körhinta hatósugarának a határán.
A harmadik óránál már a csapat fele beájult, és lógó testtel ült a székben. A pár életképes illető pedig egyre homályosabb szemmel figyelte a horizontot, hogy mikor kel föl a nap, illetve azzal együtt valaki a lakóbuszokból…
...
...
….mikor az első családtag felébredt, és kiment a szabadba, épületes látvány fogadta…
Az elébe tárulkozó képpel nem is tudott hirtelen betelni, azt értelmezni meg pláne nem volt képes. Riasztotta is rögvest a többieket, hogy lássák azok is, mi a helyzet.
Nem, nem röhögött egyikőjük sem. De tényleg nem…
Mielőtt leállították volna a hintát, azért készült pár fénykép, és valahonnan előkerült egy VHS kamera is, az utókor számára filmkockákat rögzítve.
….ahogy megállt a lánchinta, mindenki kiszállt belőle. Azaz, csak megpróbáltak kiszállni.
A több órás keringésnek (és az azt megelőző olvasásnak) hála, nemigen tudott senki egy tapodtat sem mozdulni. Ahol kiestek a székekből, ott is maradtak a földön. Kapaszkodott még ott is mindenki, mert hát akkor aztán tényleg mozgott a Föld.
….
….
….
Tanulság?
Az nincs.
…esetleg csak annyi, hogy át kellene írni a szlogent: „Ön dönt. Olvas, vagy körhintázik.”
Utoljára kommentelt bejegyzések