…régen írtam – mármint az eddig megszokott időintervallumhoz képest. Hogy miért nem írtam? Az indok egyszerű: nem tudtam miről írni. Ahogy most sem…

Mert miről is írhatnék?

Buliról? Aztmeghogy?

Szombat este. Egy hangyabokányival túl a harmincötön már nemigen van az embernek kedve dizsibe menni, márcsak azért sem, mert nem nagyon van ilyesmi mifelénk, messzebb meg nemigen mentem régebben sem. Mert minek is mentem volna? Kocsival necces utazni, a teleport meg vidékről nem mindig működött rendesen. Nomeg arról tényleg nem kellene írni, hogy mikor-ki-hogy-miért vert agyon ott helyben, csak úgy ungarisevirtusból, vagy hogy melyik lubáré akadt horogra, úgy, hogy később kiderüljön róla, hogy leszboszi/férjezett/nagyonrészeg/csúnyaafényben. Úgyhogy ez ugrott…

Sportról? Nemkéne…

Spanomnekem hív délután: láttad a meccset? Milyenmeccset, kérdezem vissza. Milyet, milyet, hát a mostanit… hátmondom nemláttam. Erre jön a szokásos duma, hogy milyen sportember vagyok…. nnnan, milyen? Semmilyen se nem. Ránézek a fekpadra, ami nem azért nem poros, mert mindig takarítom, ahogy a húzódzkodó rúd markolata sem azért szakadozott, mert szétrágta a macskám. A tízunciás kesztyűt viszont tényleg nagy lelkifurkával simítom végig, mert már két hete nem voltam lent a srácoknál. Hiába hiányzik a kölcsönös sípcsonttal való átmasszírozás, ha az ember nem sportember, akkor nem az, nnna – kár ezt túlbeszélni. … eztán hiába mentem le futni, mert a szokásos tíz kilcsi letopogása se győzött meg, hogy sportember lennék – így erről is mi a fenének írnék?

A hímzésről? Arról már írtam – és lesgyanús, hogy még írni is fogok.

A zéhetes hímzőgép ott pihen a sarokban, tegnap kötögettem vele, keddig meg elvan valahogy magában – ahogy a négyszázas szpájnú horgolótűk is. Azt ilyekor a hímzőszezon elején meg kár is ecsetelni, hogy milyen nehéz egy sima kilencest összehozni, az ikszestizes mintát meg pláne.  Nyilván erről se írok most…

Olvasásról? …huhhh… arról eddig se kellett volna írogatnom… mit írjak még a novellákról, a regényekről, bármi ilyesmiről is?

A rószaszín hatvankilenc árnyalatáról? ….brrrrr….

Miért is írnék erről? Mert az divatos manapság, meg űberszupertendi? Erről még akkor sem írnék, ha a rószaszínt itt most a másik nem egyik igen nemes testrészére értem, a hatvankilences számot pedig nem feltétlen a matematika ihlette meg. De még akkor sem írnék erről, a fiamnekem bejelentené, hogy mostantól Ő világszép királykisasszony. Najó, akkor lehet, hogy írnék egy rövid valamit. Rövidet, de nagyon velőset…. de ez vélhetőleg soha nem következik be. Addig meg nem írok róla…

Akkor meg miről írjak?

Fogalmam sincs.

Mostanság azért túl sok érdekes dolog nem történt velem – amit őszinténszólva kezdek furcsállni. Mondjuk azért ez így nem teljesen igaz. De az nemigen való semmilyen blog oldalra, hogy a macskám játék közben beleszorult a papucsomba, és vagy negyedórán át képes voltam röhögni, hogy milyen jópofa a vernyákoló mobilpacsker. Vagy azt sem részletezném sehol sem, hogy milyen volt, mikor tévét néztem, és egy korty kólával a tekintetemben egy jó poént meghallva a nemes nedű az orromon át távozott egyenesen a képernyőre, hogy majd onnan a padlóra folyva dobjak rajta egy nyolcésfél pontos hátast, magamra rántva a hómboxoffiszt, miközben a köhögéstől majdnem megfulladtam, és még az oldalam is nagyon bevertem. És nagyon fájt….

….úgyhogy ha nagy nehezen is, de rá kellett jönnöm, hogy semmiről nem tudok most írni.

Semmiről sem.

Értelemszerűen megfelelő téma híján nem is fogok írni most blogbejegyzést. Értelmes dolgokról nem tudok írni, értelmetlen zagyvaságokról meg nem vagyok hajlandó.

Csak azért írni pedig, hogy koptassam a drágapénzen megvett klaviatúrát, nnnna, azért meg nem fogok egy fia betűt sem leírni. Minek? Tök fölösleges. Semmi témáról írni a semmi szöveget, aztazértmármégse. Az nem az én stílusom.

Pötyögtethetnék itt mindenféle lózungot napestig – arról nem is beszélve, hogy pont este lészen mostan. Írhatnék a mindennapi időjárásról, ami senem tél, senem tavasz, megjegyezhetném benne a sok érdekességet, de mi a fenének. Kinézel az ablakon, vagy ha az nemvanneked, akkor benézel a fészbukra, és rögtön vágod, hogy milyen az idő odakint. Belevehetném a politikát is, de azt meg mi a bánatnak megint, mert ahhoz ugye senki se ért, főleg az nem, aki politizál – ez is pipa. Megemlíthetném esetleg az alpesi síelést, vagy a szinkronúszást, de mivel ezekhez kábé annyit konyítok, mint a retorikához, gondolom sejted, hogy erről sem írok semmit.

És miután nem is írtam semmitsenem, itt és most nem is nyomom meg az entert. Meg semmit sem.

…majd legközelebb írok valamit.

Vagy nem.

Vagy mittudomén.

Ennyi.

Nemvantovább.