A női egyenjogúságért folyó harcban egyesek szerint át vagyunk esve a lónak a túlsó oldalára. Úgyhogy ha történetesen nem vagy a férfinem elnyomott, de értékes képviselője, az alábbi sorokat a saját érdekedben ne is olvasd el….

Minap megyek a könyvtárba, némi kultúrát magamba szívni, mert már éreztem, hogy kezd elhatalmasodni rajtam a műveletlenség. Az meg ugye baj.

Az olvasószobába lépve látom, hogy az egyik csendes sarokban ott ül Tibi spanom. Előtte egy félig elolvasott regény, és végtelenre állított optikával szemléli a szemlélhetetlent. Megszokott látvány lehetne ez akárhol és akárkivel, na de nem Tibivel! Mert a Tibi az egy műveletlen tuskó…. ha nagyritkán olvasásra adja a fejét, annak bizony nyomós oka van. Úgyhogy rögvest levettem, hogy vanittbaj, nemkevés.

Alig ültem le mellé az asztalhoz, mikor réveteg tekintettel, köszönés helyett csak annyit mondott nekem: - Reménytelen….

Nabakker, mostakkor miapálya – gondoltam magamban. Merhogy spanomnekem olyannyira bölcsre tudta magát olvasni ilyenkor, hogy filozófus legyen a talpán, aki értelmezni tudja a gondolatmenetét. Én meg, aki messzeföldön híres a butaságáról, máskor sem értem a szavának járását, nemhogy ilyenkor…. úgyhogy csak néztem rá a nagy kerek bociszemeimmel, mint aki tudja, hogy mi a szitu. Pedig nemis.

- Figyejjé, spanom – kezdte Tibi, anélkül, hogy kérdezem volna bármiről is. – Úgyx@r ez az egész, ahogyvan. Belefáradtam. Elég volt.

Nnnnna, itt már azért kezdtem kapisgálni, hogy merre van arccal, mert Tibi ennyire befordulva csak akkortájt szokott lenni, mikor valami nő van a dologban. Mondjuk ez azért így nem helyes, mert Tibi környékén mindig annyi nő van, mint a nagyonsok. Úgyhogy pontosabban csak akkor szokott ilyen lenni, ha a nagyonsok már nem olyan sok, csak egy, az az egy viszont már nagyonsok. Vágod, ugye?

- Hallgatlak – mondtam megértően. Jóllehet tudtam, hogy olyan monológot szabadítok ezzel a kéréssel magamra, hogy azt még maga Seldonkúper is megirigyelhetné, arról nem is beszélve, hogy sokszor még engem is meg tud győzni az igazáról – holott én híres vagyok a szektipus… szkepitus… szkeptukis…. naszóval én nehezen vagyok meggyőzhető bármiről is.

- Elegem van – folytatta hát Tibi. – Engem, és minket senki nem ért meg. Folyamatosan azt hallom, hogy milyennek kéne lennünk. Nekünk, férfiaknak. Ügyesnek, figyelmesnek, jóképűnek, ésatöbbi. De én mikor mondhatom el, hogy mit szeretnék?

Uhhh…. már az elején tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet, de ekkor már tényleg rádöbbentem, hogy ez valóban egy hosszú sztori lesz. Gyorsan lapoztam is egyet a könyvecskémből, hogy megfelelő tudatállpotban legyek én is mihamarabb…

- Nekem esik ez is ma délután, hogy miért nem keresem. Hogy miért nem hívom? Hogy miért csak ennyi? Hogy miért vagyok én is olyan, mint a többi? Hogy miért én is csak azt akarom?

Mert tudvalévő, hogy a Tibi az egy jelenség. Nem az a műmájer jankóbáró, aki csilivili verdákkal jár csajozni, nincs teleaggatva fukszokkal. Nem az a délceg fajta, kigyúrva se nem van, mint a répáslegények tavasszal. De mégis, ha ő megjelenik valahol, akkor ott bizony meg van jelenve, és rohadjakmegnemtudom, téllegnemtudomhogycsinálja, de ott bugyingó nem marad szárazon sosenem. Hogy tud ennyit csajozni, ez örök rejtély marad számomra….

- Nekünk bezzeg mindig elmondja mindenki, hogy milyenek vagyunk. Túl sok a követelmény, mégis próbálunk megfelelni. Sőt! Meg is felelünk. Erre mi a hála?! Semmisenem. Sőt! Még mi vagyunk osztályozva! Nahátebből elég! Most már betelt a pohár! – hőbörgött tovább szenvedélyesen.

Kérdeztem volna én bármiről, de nem nagyon tudtam, hogy miről. Mert a Tibi az nekem egyfajta példaképemnekem. Nekem, aki sosem merek hölgytársaságban feloldódni, aki mindig zavarba jön, ha kényes témák kerülnek elő, egy ilyen fószer, mint a spanom, ez egyfajta Mester, egy követendő példa! Ráadásul nemnagyonértem a mostani gondolatmenetét, úgyhogy csak ültem tovább csendben.

Ő meg persze csak folytatta…

- Mégis mit gondol, miért nem kerestem? Ha annyira kajak lett volna minden, kerestem volna! De nem. Neeeem. Ezbakker, ez mindenvolt, csak kajak nem. És megmondhattam neki? Nem. Neeeeem. Mert itt minden úgy van, ahogy azt tálalják. De hát nincsen úgy! Nem úgy van tálalva!!!

Szerintem itt a fejem már egyre jobban kezdett egy kérdőjelre hasonlítani, úgyhogy rögvest egy mindent kielégítő magyarázatot is kaptam.

- Összefutunk. Jókiscsaj, pöpec kis bringa. Vágod nem?! Pedig ismered te is. Na mindegy…. Szóval összefutunk. Beszélgetés, kávé, telszámcsere. Esemes, ímél, miegymás. Tudodteezt. Másnap randi. Eljön. Hatemégláttáljóspinét….. nemaza fullextra, de beindult a nyálam, ha érted. Megyünk haza. Elvoltunk. Debaz+ én akkorsekeresemtöbbet, ha fizet érte. Nemén.

Itt aztán végképp elvesztettem a fonalat, amit tulajdonképpen igazán nem is találtam meg. Most akkor jócsaj volt, vagy nem? Vagy most akkor mivaaaaan???? De szerencsémre Tibi látta rajtam, hogy nem vagyok teljesen képben, úgyhogy mondta tovább.

- Bakker, mondom, pöpec bringa. Kitéve ami kell, magassarkú, szűkruha. Eddig vágod. Fodrász, smink, körömlakk. Ahogy kell. Parfüm diszkréten. Rendesen megnézte mindenki, mikor sétáltunk. Jódumás is volt. Vagány, talpára esett, mondom, ez nagyon tudja, hogy mit akar. Deamikor hazavittem…. cipő, ruha le. Háááát, ott már gyanús volt. Mintha kicsit vaskosabb lett volna ruha nélkül, mint ruhában. Főleg deréktájon. A dekoltázs meg csak kamu volt! Az a bizbaszos szivacsos emlőstabilizátor volt rajta, az az izé, az a pusaf vagy mi… De okés, mondom, biztos a fény teszi. Bemegy a fürdőbe. Kijön. Demintha nemisőlett volna! Leszedte a sminket…. hát nem volt szép. Nagyon nem. Dejólvanmondom, hamárittvagyunk, meghát már én is nagyon meghát voltam. Vágod nem? Elkezdtem. Én. De ő nem! Ezbaz+ csak volt, elvolt, mint egy grillcsirke. Utána meg mondja, hogy végülis jóvolt, csak hamar végeztem. Én! ÉN!!! Énvégeztem hamar! B@szod, hát alig vártam, hogy vége legyen már, mert csak kínlódás volt az egész! Senemszép, senemjó, erre meg még ő kritizál! Deakkormeg minekvárja, hogy keressem utána?

….nnnna, itt azért már kezdtem kapisgálni, hogy miről is folyik itt a nagybanszó.

Az örök problémáról: nem úgy néznek ki a gárék este, mint reggel. Spanom esetében az illető pedig már estére sem úgy nézett ki mint délután. A teljesítményről meg még nem is szólva.

- A másik, ami meg még teljesen kiakasztott – folytatta Tibi - , hogy teljesen előadta magát, hogyőmilyen szabadelvű, és hogy mennyire nincsennek tabuk. Hát tabuk azok nem voltak, ahogy más se. Csak ott tespedt, semmit nem csinált. De azt ugye simán elvárta, hogy én hozzam a maximumot. Csoda, hogy annyit bírtam. De most gondold el! Én is öltözzek úgy, hogy felveszek egy fűzőt, és akkor az ingen keresztül majd nem látszik, hogy mekkora a belem? Tegyek a nadrágomba egy rúd téliszalámit, hogy mindenki lássa, mekkora van? Hordjak én is vastagtalpú cipőt, hogy magasabb legyek? Fessem be a grambám, hogy ne lássa senki a szemem körül a karikákat? Tudod mi lenne az?! Átb@xás! De nagyon keményen! Nnnnna, én erre nem vagyok hajlandó. És látod, ebből lett elegem… Közben persze, peeeersze, a barátnőkkel dumálnak ki minket, hogy nekünk mekkora van, meghogy mennyit bírunk vele – de hogy nekik mi mekkora, az, aaaaz már nem téma! Úgyhogy innentől fogva én is osztályozom majd, hogy ki hányas, ki mennyit érdemel!

…

…

Itt értettem meg teljesen haverom búját-baját. Itt, ezen a ponton adtam neki igazat. Okés, az igaz, hogy nekem ha három életem lenne, akkor se volna annyi csajom, mint Tibinek fél év alatt, tehát tapasztalati úton nem tudom biztosan, hogy igaza van-e, vagy sem, de hát ő csak tapasztaltabb énnálam, úgyhogy neki van igaza, és kész.

A beszélgetés ezután csakugyan beszélgetés volt, nem pediglen csak spanom osztotta az észt. Igen, képzeld el, addigra már én is olvastam egy keveset, de csak azért, hogy én is okosabb legyek valamelyest.

Nekikezdtünk hát ötletelni – hiszen erre a kardinális problémára is megoldás kell.

Minekután a világban nagyon régen megvan ez a kettős mérce, hát mi majd akkor cseppet igazítunk az arányokon. Ha az egyik oldal elvár valamit, akkor biza legyen a másik oldalnak is elvárnivalója!

Gondolatmenetünk szerint az már mégsem járja, hogy a csomagolás enyhén szólva nem azt rejti, amit maga a csomagolás sejtetni enged. De hát a fogyasztóvédelmi hatóságot ilyen ügyek miatt csak nem lehet keresni. Nem mellesleg az meg már mindennek a teteje (avagy alja), hogy a férfiak felé mindenféle kívánalmak vannak ágyügyileg, de visszafelé meg nincs ilyen jellegű kérelem megfogalmazva.

Hiszen emancipáció az van. De még mennyire! A sovinizmus az meg smafu…. hát akkor most mi ezt itt és mostan megváltoztatjuk! De meg ám!

…nekiláttunk hát….

Korrekt, több pontból álló kérdőívet szerkesztettünk, aminek minden egyes pontja a ma oly divatosan szajkózott őszinteséget próbálja meglebegtetni. Hiszen senki sem szeretne zsákbamacskát kapni ilyen esetekben….

Legyünk hát akkor valóban őszinték!

Az első pont a kinézetről szólt, úgymint: milyen méretű és típusú mellkastájéki stabilizátort visel, a nadrág és/vagy szoknya a kellő méretű-e, avagy három (vagy több) számmal szűkebb, a lábbelije visszaadja-e a valós testmagasságának a tényleges látszatát, a hajviselet tartós-e, avagy csak a pillanat hevében lett egyfajta kézzel érinthetetlen költemény, a tekinteten lévő vakolat dekorációs célokat szolgál-e, vagy éppenséggel konkrét elmaszkírozás tényét forgatja fent.

A második pont természetesen a leendő (éspersze sikeresen végződő) randevú következő szintre való lépéséről szóltak, úgymint: fizikai kondíció, dimenzionális méretek, külön kitérve a különböző űrmértékekre is, kellő mértékű ismeretek a korigényeknek megfelelő különböző, szélsőségektől nem mentes materiális tevékenységekről, egyéb hajlandóságokról….

A táblázat harmadik része pedig három leendő számot tartalmazott: az elsőbe az kerül majd, hogy előzetes értékelés során mennyire van taksálva az illető, a másodikban az, hogy az illető mennyire taksálja saját magát, a harmadikba pedig az, hogy mennyit is ért az egész utólag visszatekintve – egytől tízes skálán mindhárom.

…

…

Másnap, kevésbé művelt állapotban megtaláltuk a listánkat. Átfutottuk sebtiben.

Tibivel egymásra néztünk, és elnevettük magunkat, hogy csinálhattunk ilyen dolgot.

Persze, többet olvastunk a kelleténél, azért lett olyan amilyen.

…

…

Úgyhogy elkezdtük benne kijavítani a helyesírási hibákat, hogy valóban tökéletes kérdőív legyen, ami egyfajta történelmi mérföldkőként áll majd a sovinizmus országútján.

…a végleges verziót pedig  lehet, hogy itt is közzéteszem.