….ugyehogy hiányoztam? És ugyehogy megígértem, hogy írok valamit arról, hogy hol voltam? Nosza, ímhol, itten van….

Az egész azzal kezdődött, amivel a múltkor befejeződött. Beszerveztek abba a bizonyos világbajnokságra, hogy húdenagyonjóleszmajd nekem, hogy ott leszek. Végülis, húdenagyonjóvolt, de tényleg, csak épp a szállás…. nos, a szállás az annyira nem volt húdenagyonjó.

Sátrazás. Szerintem volt már mindenki több kevesebb ideig sátorlakó egy-egy nyaralás erejéig. Ahogy én is. Nade a vadkemping! Az az igazi férfimunka! Merugye egy kempingben van ábécé, posta, recepció, vizesblokk, miegymás…. de egy vadkempingben csak két dolog van: ember és sátor.

….és ez okozott némi nehézséget egy olyanfajta embernek, mint én, aki a sima hétköznapi komfortját még akkor sem szívesen adja fel, ha muszáj. Önként meg pláne nem. Főleg tíz napig nem…

Az alvás nem okozott problémát. Vízszintbe pozicionáltam magamat, és mire a szépkerekbuksikám letettem a párnámra, már durmoltam is. Komolyan mondom, életem legjobb alvásai voltak.

Igen ám, de az alvásból illik reggel felkelni. Nekem reggelente már a biológiai keménykedés nem feltétlen csak ágyéktájon fordul elő, hanem derék, nyak, váll, térd, boka, csukló, és tulajdonképp minden más, testemen előforduló rendeltetésszerűen rotációs mozgástartományokra kitalált ízületekben is. Míg otthon felülök az ágyamban, és galápagosi teknősöket megszégyenítő gyorsasággal feltornázom magam álló helyzetbe, az is nagyjából jópár perc. De a kempinben, a matracról ez egy kicsit több. Először megpróbáltam felugrani, merugye én valaha sötétfekete nindzsa voltam, de hamar rájöttem, hogy az vagy nagyon régen volt, vagy csak álmodtam az egészet, és nem is voltam nindzsa. Namindegy, szóval megpróbáltam talpra szökkenni, aminek az lett az eredménye, hogy nem szökkentem talpra, hanem ott maradtam a matracon. A következő ötlet az volt, hogy felguggolok, és majd onnan, mint a súlyemelők az olimpián, szakításból feltolom testemet. Nos, ez sem volt mindig kellemes, pedig minden második reggel így keltem. Ezzel párhuzamban alkalmaztam azt a módszert, hogy lehengergődzök a matracról, négykézlábra állok, majd onnan fölevickélem magam két lábra. Ezt a páratlan napokon tettem meg. Egyszóval, mire kievickéltem a sátramból, elég rendesen fel volt toszva az agyamnekem….

Kávé… nos, nekem reggel olyan a kávé, mint rántotthúsnak a krumplipüré. Ha nincs meg hozzá, akkor nem is kell. De miután minden reggel reggel van, így értelemszerű, hogy míg a pupillám rendesen ki nem tágul, addig be kell tennem egy nagy begrével. Ha ez nincs meg, akkor nincs reggel sem, mondjon akárki akármit. Nokérlekalássan, a vadkempingben ez is másként van. Mire üzembe helyeztem a gázpalackot, úgy, hogy még véletlenül se robbanjon fel, mire bekészítettem a kávéfőzőbe a cuccost, addig azért elmondtam pár miatyánkot a hardcore-abb verzióból. Otthon a kutyulós neszkafé valahogy egyszerűbb…. Az asztalról meg nem is beszélve. Míg eddig kisköntös, újság, asztal, szék, végtelenre állított optika, addig az erdőszélen csak a végtelenre állított optika maradt. Meg a guggolásban való kávéivás a kisszéken.

Szóval, trauma trauma hátán, minden egyes reggel…. csoda, hogy túléltem.

A reggelek legborzasztóbb dolga csak eztán következett. Mint minden egészséges férfiember, én is szeretem megváltani a világot ültő helyemben reggelente a fajanszon. Igen ám, de itt nem volt egy darab fajansz sem. Csak az a műanyag tojtoj igénytelenség. Azon meg sokmindent lehet csinálni, csak épp világmegváltó gondolatokat nem lehet kiötleni. Csekély vigasz volt csak, hogy ezen tény fölött talán én problémáztam a legkevesebbet.

A kontaklencse ki- és behelyezése az autó visszapillantótükrében ezen tények mellett egy sétagalopp volt, nem is értem, hogy eddig miért is nem így csináltam otthon. Ahogy az ásványvizes üveggel való fogmosás, és a nedves törlőkendővel történő grambatisztítás is. Gyerekfitty, nem téma….

Napközben nem fordultam elő a sátorban, mert melóztam, mint a melósok. Ami nekem azért jelentett gondot, mert én a mindennapjaimat nem feltétlen fizikai jellegű tevékenységekkel ütöm el. Az izomfájdalmakról max annyi ismeretem van, hogy egyszer kétszer mikor az enter billentyűt határozottabban ütöm le, kicsit beáll a mutatóujjam. Erre most olyan nehéz bizbaszokat kellett egész nap cipelnem, hogy belegebedtem. Mikor ezt szóvá tettem, akkor meg jól nyakonvágtak érte. Szép sorban, mindenki a csapatból. Volt, aki nem is egyszer. Így a harmadik napra megtanultam, hogy kusika van, meg cipekedés, meg jópofát hozzávágás közben. Estig folyamatos culágerkedés, és majd csak utána fürcsi-kaja-miazmás.

….majd este, amikor a jómunkásember hazatér, és vacsora előtt lefürödne… de csak fürödne.

Merthogy a fürdés az azért kicsit bonyolultabb errefelé.

…és ez volt az igazi kálváriámnekem…

Merugye fürdök én rendszeresen. Minden egyes szombaton. Vasárnaponként ugye templom, szentmise, előtte gyónás, ahogy kell. A penitenciaként kirótt farbarúgásokat meg csak nem lehet mocskos testtel fogadni, merhát azért az csak nem illik, meg a plébános szerint nem is használ annyira. Najó, lefürdök még azért egy kicsit szerda délután is, de csak módjával, akkor is csak azért, mert szerda este van a helyi sziksztinánj klubban az akciós est, és hát kicsit illatosabban szoktam odamenni, csak hogy érezzék a törődést, hogy aztán majd én is fokozottabban érezzem a törődést.

De itt – mint az mondottam volt – elég vastagon folyt a fizikális munka. Melynek következtében estére úgy néztem ki, mint a varacskos disznó, és ráadásul még mocskos, izzadt, és büdös is voltam. Értelemszerűen jól esett volna minden este kultúráltan megáztatni munkához nem szokott, ellenben igencsak igénybe vett habtestemet.

Otthon ez kicsivel egyszerűbb: fürdőkád, víz, szappan, gyökérkefe, néha meg egy kis panelvelnessz. De a vadkemping ebben a dologban is más egy kicsit.

Többek közt azért más, mert nincs áram. Ami nem azért baj, mert nem látom esténként a barátokköztöt, hanem azért, mert nincs, ami felmelegítené a vizet. Egy bogrács víz briketten felforralva meg nyolc emberre édeskevés, még kávéhoz sem elég, nemhogy tisztálkodni. De mi előrelátók voltunk: vittünk magunkkal fejenként egy mobilzuhanyt.

Miaza mobilzuhany? Baromi egyszerű találmány: egy húszliteres fekete műanyag zacsi, rajta egy méteres slag, azon meg a kicsi zuhanyrózsa. A fekete nájlonzacsiba helyezett vizet kitettük a napra, az az egész napos kánikulában megmelegedett, estére megvolt a fejenkénti melegvíz. Kapíse?

Deigenám…. a műnyagzacsit kínában gyártották, és szerintem ott sokkal könnyebb a víz, mint mifelénk európában.

Merthogy a tasakot – ahogy a használati útmutató is előirányzota – fel kellett függeszteni valahová, hogy aláállva a slagon keresztül lehessen tusolni. Ez eddig okés, fel is függesztettem. Nekikezdek a zuhanyzásnak. Vizet megenged, élvezem, ahogy a bőrömet finoman simogatja, kényezteti a langymeleg víz. Csap elzár, magamat beszappanoz…. nyitnám meg újból a csapot, dolgokat leöblítendő, mikor a mobilzuhany felfogató része elszakadt.

Az egész zacskó a fejemre esett….

Okés, sokkal hülyébb nem leszek, nem is ez a baj, hogy a fejemre esett, mert nem is fájt. Sokkal inkább fájt az, hogy a többiek kiröhögtek, hogy még a zuhanyzáshos is hülye vagyok. Márpedig én nem vagyok hülye a zuhanyzáshoz, csak kevés benne a gyakorlatom.

Namindegy…. harcos jellem vagyok, nem adom fel egykönnyen, meghát ugye kicsit ciki lett volna az épp magát szanaszerteszét röhögő büdösbagázs elé toppanni egy szál tusfürdőben, úgyhogy kezdtem agyalni, hogy hogyan hidaljam át a problémát.

Azt tudtam, hogy a víz csak akkor folyik rám, ha az magasabban van, mint én. Egyszerű ez, mint a gravitáció. Ha én magasabban vagyok, mint a víz forrása, akkor alámfolyik. Egyszerű ez is, mint a levitáció. Úgyhogy döntenem kellett: vagy lehasalok, és addig forgok a pocsolyában, míg le nem ázik rólam a kosz, vagy nálamnál magasabbra pozicionálom a vizestasakot. Mondanom sem kell, az utóbbi megoldást választottam….

Igenám…. de hogy a …csába akasszam magasra, ha épp az akasztója szakadt el?! Eszembe jutott, hogy én tulajdonképpen igencsak erős vagyok, tehát majd egy kézzel megemelem a vizeszsákot, másik kezemmel meg majd sikálom magamat. Aha… ahogy én azt elterveztem. Mert mint kiderült, a vizeszsákon nemcsak akasztófül, hanem fogás sincs. Így értelemszerűen a többiek hallottak egy második puffanást is, mely meggyőzte őket arról, hogy tényleg hülye vagyok a zuhanyzáshoz.

Deén csakazértseadomfel sosenem…. Úgyhogy kinyitottam a szelepet, megfogtam a zsákot két kézzel, és úgy emeltem a fejem fölé. Azazhogy emeltem volna. Merthogy szappanos kézzel egy nehéz nájlon matériát megtartani nem olyan könnyű, ahogy én azt elterveztem.

Ennek eredménye pedig az lett, hogy a benne lévő víz szanaszerteszéjjel folyt mindenfelé, precízen kikerülve az én beszappanozott testemet.

Hogyazajórohadtmocskos……

Mit volt mit tenni…. így csak nem maradhattam. Inkább begyaloglok az első benzinkútnál lévő autómosóig, de így, beszappanozva, húszliter melegvizet fölöslegesen elfolyatva csak nem mehetek vissza a többiek közé.

Fogtam hát egy ásványvizes üveget, és azzal öblítettem le magam.

….

….

Tanulva az esetből, a táborozásunk végéig én a következőképp oldottam meg a tisztálkodást: egy üveg vízzel lelocsoltam magam, utána tusfürdő, majd még egy üveg víz magamra öntése. Az eredmény egy frissüde, csillivili, csocsirogyi, illatos korpusz lett….

…

…

…mikor hazaértem, hívott egy haverom telefonon. Mondta, hogy jövő héten mennek sátorozni a Tiszához, van-e kedvem velük menni.

…

…

Nem írom le most ide, hogy mit és hogyan válaszoltam.

Szerintem pontosan tudod azt magadtól is….