…ahogy tavaly is…

Mostmár komolyan nem tudom, hányadán álljak magammal.

Okés, szent meggyőződésem, hogy vagyok aki vagyok, mégpediglen a legjobb fajtából, de az igazat megvallva ahogy és amennyi sallert kapok az élet során ebbéli viselkedésemből és hozzáállásomból kifolyólag, rá kell jönnöm, hogy nem is vagyokakivagyok….

Erre most meg megint meghívnak egy nagyszabású rendezvényre, hogy én majd ott megint emeljem színvonalat meg a guminyulakat, meghogy egy kicsit görbítsem a teret esténként.

Hogy ez most kinek a becsípődése, azt hagy ne én találjam már ki.

Nademindegy is.

A helyzet az, hogy idén is szerveznek az íjászok egy Világbajnokságot. Kérded: hogy-hogy idén is? Azé, mert tavaly is szerveztek…. megintkérded: milyent? Olyant, mint tavaly is. Mondjuk azért nagyra értékelném, hogy ha figyelnél rendesen arra, amit írok, ne csak úgy a semmibese koptassam a klaviatúrát.

Szóval: megint lesz íjász VéBé. Megint csak olyan gumi-izékre kell lőniük, és tök jó lesz megint.

…mondanám, hogy gyere el, de hát tavaly sem voltál. Pedig akkor Gödöllőn volt, ez meg Sopron mellett, Ágfalván lesz.

A lényeg: gusztus huszonhetedikén már elkéstél azzal, hogy megnézd, mi ez az egész, de ha odaérsz huszonharmadikára, akkor pont láthatod az első versenynapot. Egy nappal előtte meg a megnyitó dzsemborit. Megint ott lesz egy rakás külföldi, ha jól számoltam hét nemzet apraja-nagyja, párszáz versenyzővel.

..és mint írtam volt, ott leszek én is - aztán majd történik valami…. Merugye velem mindig történik valami.

Az egy dolog, hogy már tavaly sem tudtam, minek megyek, mert azonkívül, hogy folyamatosan szapultak azért, hogy semmit se nem csinálok, nem sok mindent csináltam. Idén meg ugye nem sokat tanultak a múltkori esetből, és megint mennem kell semmit se csinálni. …látom nem érted… háááát, látod, én sem értem. De ez van.

Ha lesz valami érdekes, azt majd megírom itt.

Bár ez így hülyeség…

…merthogy úgyis lesz több érdekes is, amit megírhatok itt.

Max olyan „érdekes” is történik majd, amit nem írohatok meg itt…

…de azt meg legfeljebb átfogalmazom virágnyelvre, hogy megírható legyen itt…

Jó legyél, majd jelentkezem!