- I.rész -
Minden mese túléli a korok viharait, és minden történet megismétlődik.
A helyszínek és a szereplők mások, de valahol mégis ugyanazok.
A történet kitalált – mindazonáltal nagyon is valóságos.
…énkérek elnézést a Grimm fivérektől…
Volt egyszer, hol nem volt, egy nemisolyan messzi-messzi országban, annak is a fővárosában egy újgazdag ember. Feleségével és kislányával élte a gondtalan életét, amit a rendszermegváltozás óta építgetett ki maga köré. Miből élt, mit dolgozott? Mindenből IS élt, és sosenem dolgozott - ellenben mindig el volt havazva, de annyira, hogy a családjára jóformán nem is maradt ideje. Minden nap kora délelőtt elindult a kastélyszerű villájából, és csak késő este érkezett haza, holtfáradtan. Mondta is mindig, nehéz a milliárdosok élete, hiszen ő is hogy megdolgozik érte, hogy ilyen jómódban éljen.
- Becsületes vagyok én, el tudok mindennel számolni – mondta kevélyen, ha kérdezték. Majd cinkos mosollyal hozzátette: - Csak az első tíz millámról ne kérdezősködjön senki, a többi mind le van papírozva.
Nadehát a kőgazdagék élete sem fenékig tejfel. Van a sorsnak oda is beleszólása elég vastagon.
A gazdag ember felesége egyszer csak megbetegedett. Érezte, hogy nem sok ideje van hátra. Odahívatta betegágyához egyetlen leánykáját, és így szólt hozzá:
- Kedves gyermekem, nekem most el kell búcsúznom tőled, nem vigyázhatok rád, nem oltalmazhatlak tovább. De magam helyett itt hagyok neked egy jó tanácsot. Légy jó, légy jámbor, és apád kétes üzleteitől pedig tartsd magad távol, mert meglásd, egyszer csúnya véget ér a történet, és őt is félreállítják majd a nagyfiúk, ahogy a többi kis csicska strómant.
…azzal lehunyta a szemét, és meghalt.
A lányka minden áldott nap kiment az édesanyja sírjához. Mindig jó volt, mindig jámbor volt, ahogy anyja kérte a halálos ágyán.
Megjött a tél, fehér leplet borított a temetőre, aztán megjött a tavasz, újra felsütött a nap. Majd ahogy az első plázacicák harisnya nélkül kezdték el hordani az aligvalamit takaró miniszoknyát, a gazdag ember új asszonyt hozott a házhoz.
Nemisezvolt a baj, hiszen tudta mindenki a városban, hogy emberünknek évek óta volt egy kitartott lubáréja. Nem is lett volna ez beszédtéma, hiszen ezekben a körökben mindenki vitte tengeri hajókirándulásokra az éppen ügyeletes kis üdvöskéjét, azonban a gazdag ember hosszú évek óta ugyanazon dögös milfet kezelgette. Így hát ezekben a bizonyos körökben ő lett a hűség mintaképe.
Hanem azzal volt a baj, hogy ennek a szépasszonynak volt két lánya, és hát értelemszerűen azok is jöttek az anyjukkal a szépséges, majdhogynem kacsalábon forgó villába.
…dehatemégéltél két semmirevaló lubárét… Életcéljuk nagyjából annyi volt, hogy meglegyen a heti kettő szolárium, műköröm és fodrász. Reggelit kizárólag a belvárosi kávéházban voltak hajlandók elfogyasztani, ebédet szigorúan csak étteremben ettek, majd ha volt idejük rá a sok szelfi közepette, beugrottak egy divatos fitneszterembe kicsit alakformálódni. Nyilván világszépnek tartotta volna őket minden valamirevaló realitiműsor – de belül üresebbek voltak, mint egy biciklibelső.
Ráadásul kéthetente tartottak egy welnesszhétvégét, persze, hiszen valahol ki kell heverni a fáradalmakat, és az ehhez kapcsolódó anyagi vonzatokat mindig valami ügyeletes pléjboj állta nekik. Értelemszerűen a házban annyi frissenfacsart úri ficsúr megfordult a közbenső időszakokban, hogy egy idő után már senki meg nem tudta volna azt számolni.
….és attól a naptól fogva, hogy a fent említett két űbercicus beköltözött a házba, a gazdag ember egyszem édes leánykájának a sorsa megpecsételődött…
Mert az ember hiába kérte őket, hogy most már szeressék egymást családtagként, ha már egy család lettek, az egymással családtagként való bánásmód kizárólag akkor adatott meg, ha a férfi is otthon volt. Az ő szeme láttára mindenki pátyolgatta a másikat. Viszont míg távol volt – és ugye egész nap nem volt otthon – a két picsinger úgy bánt a lányával, mint ahogy más egy kivert kutyával sem bánik.
Mindezekhez pluszban az is hozzájött, hogy újdonsült feleség sem volt a háziasszonyok mintaképe. A házimunkáról tudta ugyan, hogy van olyan, de hogy hogy kellene csinálni, azt már nem. Tartott is bejárónőt, mint minden magára valamit is adó hasonszőrű kitartott puma.
A családdal foglalkozni neki nemigen maradt ideje: hiszen a megannyi fogadás, koktélparti – valamint az ilyen összejövetelekre való készülődés – minden idejét elvette. Nomeghát azért neki is el kellett menni kéthavonta egy-egy hétre valahová üdülni, hogy regenerálódjon valahol a pálmafák árnyékában.
Szóval, a három új nőszeméllyel ki volt segítve a villa is, meg a gazdája is, de rendesen.
Odáig fajultak a dolgok, hogy az addig minden munkát ellátó – és tisztességes fizetést kapó – személyzet igencsak kezdett megfogyatkozni…
Kis idő múlva ott tartott a történet, hogy pont a gazda édes lányát állították be a bejárónő munkakörébe…
Persze, sok választása senkinek sem volt.
A lánynak azért nem volt választása, mert bár jóságot fogadott anyjának, szívből gyűlölte a két új csajszit. Nem csak azért, mert azok egész nap a tucutuc-zenét bömböltették a hifin (holott ő inkább amolyan hardcore-csajszi volt), nem is csak azért, mert őt nem vitték el mellplasztikára (alapból megáldotta ugyanis a természet bőséggel), hanem mert nem bírta elviselni azt az igénytelenséget maga körül, amit a mostohaanyja és mostohanővérei rendeztek. Így hát némi zsebpénzért cserébe megcsinált ezt-azt a háztartásban.
A mostoháknak pediglen azért nem volt más választása, mert volt ugyan bejárónő náluk (konkrétan havonta cserélődtek), de hát még a minimálbért se nagyon akarták odaadni senkinek sem, nemhogy egy versenyképes fizetést. Így hát mikor már három hete nem jelentkezett senki sem az állásra, szóltak a kislánynak, hogy ha gondolja, némi zsebpénzért cserébe elláthatja ezt a munkakört.
Ment is ez egy darabig, míg a leányzó egyszer csak kikelt magából, de mint az állat.
Hogy miért, azt a mai napig senki sem tudja biztosan.
Valszeg azért, mert egyszer elege lett neki a csicskáztatásból.
- Naelhúztokti a jóbüdös p.csába – állt egy napon a mostohanővérei elé. – Hátmega ..szom fog utánatok ennyit ganézni baz+!
- Mostmibajodvan?! – vonyították kórusban a majdnemtesói.
- Mibajomvan? Mibajomvan?! Azabajom, hogy olyan igénytelenek vagytok, hogy az elképesztő! Minden szétdobálva, minden szanaszéthagyva, hát hogylehetígyélni?! Legalább arra vegyétek már a fáradtságot, hogy szelfi közben a hátatok mögül elpakoltok! Nemgyanús, hogy az instára feltöltött képeiteken a pucsító derekatok mögött olyan kupi van, hogy azt leírni nem lehet? Normális ember ide a lábát be nem tenné!
- Nafogjálvisszamagadból de nagyongyorsan te csicskagyász! Hát hogybeszélszvelükte?!
- Hogybeszélek?! Ahogy megérdemlitek! Baz+, olyan sötét vagy, hogy a tükör előtti szelfiben is a telódat nézed, mert eszedbe nem jut, hogy legalább a tükörre emeld azt a műszempillás szemedet!
Azzal fogta magát, és faképnél hagyta az újsütetű nővéreit.
…azaz… csak faképnél hagyta volna őket.
Merthogy a két díszcica úgy érezte, hogy őket most nagyon, de nagyon megsértették.
Ezért közrefogták mostohatestvérüket, majd az egyikőjük divatos ridiküljéből előhúzott sokkolót az oldalába nyomták. Aztán a földön vonagló testet addig rugdalták, míg csak bírták.
…szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem sokáig bírták…
…
…
Mikor magához tért a lány, a két mostohanővér az anyjukkal együtt állt az ágya végében.
A mostohaanyja könyörtelen hangja szinte égette a levegőt.
- Nafigyuzzide kiccsillag. Ittavége, mostvoltelég. Szerinted mi mi a frászt keresünk itt?! Vagy befogod a pofád, és azt csinálod, amit mi mondunk, vagy kizáratlak az atyai örökségedből!
….azzal hosszasan ecsetelni kezdte, hogy ezentúl mi is lesz a dolga az ember édes lányának. Külön kitért arra is, hogy ha esetleg valami nem úgy történne, ahogy annak történni kell, mi is lesz a következmény. Kitagadás, kizárás, földönfutóvá tétel.
A lány lelki szemeivel már látta is magát, ahogy három műszakban kénytelen majd robotolni a szalag mellett, mehet haza az egyszobás albérletébe, ahelyett, hogy a jól megszokott villaépületben élne gondtalanul, a világ dolgaival fikarsznyit sem törődve - mert jóság ide vagy oda, a vér azért még sosenem vált vízzé.
- Okés, lezsíroztuk – mondta végül halkan. – Csak szálljatok le rólam.
…
…
…és ezzel kezdetét vette az igazi kálvária…
…
…
Teltek múltak a napok. Majd a hetek, és hónapok is. Meg pár év...
A gazdag ember folyamatosan dolgozott (legalábbis otthon nem sokat volt), az új asszony folyamatosan partikra és szépségszalonokba járt, a két mostohanővér pedig élt, mint hal a vízben.
Az ember egyetlen édes kislányáról pedig emberfia meg nem mondta volna, hogy ő nem egy szobalány, hanem a fényűző villa egyenes ági és egyetlen örököse.
Pedig megfordultak a házban a férfilegények szép számmal! Ám egyiket sem érdekelte más, mint a szilikon, a botox, a műszempilla, és a kóla…. ha csak egy pillantásra is méltatták volna a turkálóból öltöztetett szép szőke lányt, akkor hamar rájöttek volna, hogy olyan nő van a kinyúlt ruhadarabok alatt, amilyen egyik műcica sem lesz soha életében.
…
A kegyetlen sors monotonságát egy érdekes netes hír törte meg egy szép nyári napon.
A helyi plázalánc tulajdonosának a fia születésnapi ünnepséget szervezett az elegáns villanegyedben. Az úrfi éppen a harmadik ikszet készült betölteni a jövő hónapban, így alkalomhoz illően három napos bulit tervezett megrendezni. Meg is hívta rá a „krémet”, azokat, akikből valamilyen úton-módon a későbbiekben valamiféle üzleti jellegű kapcsolatot remélt.
Értelemszerűen a gazdag ember is hivatalos volt erre a partira. Persze a családjával együtt.
(folyt.köv.)
Utoljára kommentelt bejegyzések