blogomnekem

A Valentin napot, ha meg akarod ünnepelni, ne fogadj el senkitől tanácsot, ünnepeld úgy, ahogy Te szeretnéd. A marketingszagú filmekben pedig ne bízz egy cseppet sem – hidd el, nem adnak jó ötleteket.

Valentin nap… egy újabb mondvacsinált ünnep, ami csak arra jó, hogy ne legyen jó semmire sem. Najólvan, értem én a mondanivalóját, de valahogy a hideg ráz a muszáj dolgoktól. Ha nincs meg valami, akkor az nincs meg, hameg megvan, akkor azt meg minek parancsszóra ünnepelni… Persze, lehet, hogy én könnyen beszélek, hisz mióta kitalálták, hogy szépkerekhazánkban is legyen valentinnapozás, valahogy még sosem voltam pártában ebben az időszakban.

Amúgy meg pont teljesen félre van értelmezve ez az egész mizéria, hiszen ez igazából Bálint nap lenne, ahol jelképesen kellene megemlékezni a szeretteinkről (pölö egy frankó kis üdvözlőlap formájában), namegpersze a szerelmünkről. Az ünnep igazi eredetét meg had ne firtassam, guglizz rá szépen, ha kíváncsi vagy rá – meg fogsz lepődni, hogy honnan és miért ered. Nade nem is mi lennénk, ha ebből a napból is ne kanyarítanánk jenkimódra egy űberfrankó kis globálbizniszt. Mert manapság már nem elég a két puszi vagy a masnismackó, hanem inkább illik egy méregdrága vacsora vagy egy palácsik-féle gyémántgyűrű. A sok emancip.nci meg jól kiharcolta, hogy nehogymá jó legyen ez az egész, hanem legyen egy igazi rongyrázós csinnadratta az egészből. Ki van követelve, hogy minimum egy vacsora, egy csecsebecse, de legyen legalább egy welneszhétvége egy divatos helyen – merha ez nincs meg, akkor jövő februárig jön a „nemisszeretszengemet” monológ minden áldott este. És minő érdekesség, ez is szintén javarészt csak a nőknek szól, a férfiak meg tejeljenek csak szépen ezen a napon is…

Csekélyke vigasz lehet, hogy némelyek a csodával határos módon tudnak azért kicsit szélesebb körben is gondolkodni, így az utóbbi években felütötte fejét némi alternatív igény is a megemlékezésre. A kiscsücsörikisgádzsiknak megmaradt a verszaccsekocsi meg a béemvéblézer, persze az elmaradhatatlan éttermi vacsorával és mindenféle nyakbavaló fukszokkal, de az értelmesebb nők kitalálták, hogy hogyan lehet úgy magukat ünnepeltetni, hogy estére őszintébben mondhassák azt, hogy fáj a fejük. Ehhez nem kellett más, mint hogy kiötöljék, hogy jó lenne elmenni kirándulni, gyógyfürdőbe menni, sétakocsikázni, bárakármit csinálni, csak költsék rájuk a lóvét. De azt valahogy érdekes módon nemigen kéri senki, hogy üljenek le egy padra, és kézenfogva nézzék a csillagokat.

Tavaly azonban kicsit fordulni látszott a kocka…

…ugyanis pont Valentin napkor debütált a mozikban egy „érdekes” film.

Milyenfilm, milyenfilm, neértetlenkedjélmár… pontosan tudod, hogy melyik film. Igen, az az. Az. A szürke negyvenkilenc plusz egy árnyalata.

Ez anno kicsit (najó, nemkicsit) kiverte az agyamban a biztosítékot. Persze, hülyevagyok, azértnemértem, de tényleg nem értem. Ha olyan rohadtmocskomód romantikus ez az ünnep, akkor mi a búbánatos dinnyehéjért vetítenek szadomazo szoftpornót pont ezen a napon? De ha már vetítik: mi a retekért bámulta annyi nő nyálcsorgatva, hogy a pélóba lett ebből a könyvből besztszeller, hogyan lett ez a film kasszasiker, miközben odahaza meg még egy szorosabbra állított melltartóért is  vernyákol minden spiné? Téllegnemértem…

Nade – mint az közismert – a világon egyetlen állandó dolog van, és az nem más, mint a változás.

Nahátkérlekszépen, az elmúlt egy év alatt megváltoztam én is.

Egyrészt muszájból, másrészt meg azért, mert én már csak ilyen áldottjó ember vagyok – nem mellékesen meg a lelkem legmélyén mocskosmód romantikus is.

Be kellett látnom, hogy a világ olyan amilyen, és nekem, mint a világ szerves részének, muszáj vele változnom, különben megette a fene az egészet. Mert egy nyár még ugye nem csinál fecskét…

Sutba vágtam hát az eddigi meggyőződéseimet, és elhatároztam, hogy hatörik-haszakad, én bizony rohadtmód romantikus módon meg fogom ünnepelni a kedvesemmel a Valentin napot. Hateccik-hanem.

Merugye ha az ember belátja, hogy változnia kell, az egy jó dolog.

Kivéve persze akkor, ha cseppet vastagabbra van benne dimenzionálva az egyénre szabott képzelőerő.

…és szerintem nekem pont ez a személyes kreativitás lett a vesztem…

Ugyanis én úgy gondoltam, hogy ha már változás, akkor legyen teljes a változás. Ha mindenki követi a divatos irányzatokat, akkor biza be kell hajtanom nekem is a fejem abba a bizonyos igába.

Nosza, a gondolatot és az elhatározást most is tett követte – ahogy mindig.

A héten csajomnekem jön haza munkából, mondom neki, hogy mi a szitu: - Megváltoztam, istenuccse, megén, úgyhogy vasárnap olyan Valentin napot csapunk, hogy annak héthatárban híre megy! -  Volt is nagy örömboldogság, miegymás. Namegpersze egy mázsa kérdés, hogy mik is lesznek az ünnepségesség részletei…. megmégmitnem, mondtam. Legyen meglepi.

Csak annyit árultam el, hogy emlékezetes és roppant romantikus lesz. Telistele ajándékokkal.

A következő napok végül is eseménytelenül, a szokásos kerékvágásban teltek. Annyi különbséggel, hogy sokkal több kedves mosolyt kaptam, érezhetően éreztem a törődést, és egyre többször vettem észre, hogy párom tekintete el-elkalandozik némi sejtelmes mosoly kíséretében, ha rám néz.

Én meg közben intéztem az intéznivalókat. Tettem-vettem, vásároltam, csomagoltam, terveztem, kalkuláltam, sőt, egyfajta forgatókönyvet is szerkesztettem a fejemben, hogy hogyan is fog kinézni az a bizonyos úttörő jellegű Valentinnapomnekem….

Olyannyira komolyan vettem a készülődést, hogy még a fent említett filmet is megnéztem. Najó, nem sikerült első nekifutásra egyből végignéznem, de végül is megláttam a végén a várva várt „vége” feliratot. Komolyan! Igaz, hogy nem tetszett, de akkor is. A konzekvenciákat meg szépen levontam a végén. Hiszen változnom kell, hát változom is!

Nade a konzekvencia az nekem nem az erősségem nekem. Mert ebből a filmből első ránézésre csak azt tudtam kihámozni, hogy egy csini kis gáré kap a segge alá egy vastag állást meg egy vadiúj verdát, és cserébe pedig az irodai munkaidő után taknyosra konzultáltatja a szürkeszemű főnök – jópénzért persze. Hááááát…. én az ilyet itt vidéken ezt nem romantikusnak hívtam eddig, hanem kurvinyeknek, bár az is igaz, hogy én született suttyó vagyok. Értem én, persze, a világ változik: régebben mifelénk sokkal egyszerűbb volt kápéért megvenni azt a pár alkalmat, amire épp akkor szükség volt. Mostanság pedig már csak euróval lehet fizetni a különféle szolgáltatásokért, annyi különbséggel, hogy manapság  mélyebbek a garatok ilyenkor. … nem tudom pontosan, ezt csak úgy mesélték nekem. De tényleg.

Viszont emlékeimben világosan él még a tavalyi év, mikor is ilyenidőtájt hosszútávú és hangzatos vitába keveredtem az ismerősi köröm jó részével, hogy én nem jól értelmeztem a filmet, és ez igenis egy romantikus film volt, csak kicsit másként közelítve meg a lényeget.

Okés, mondom, hajlok arra, hogy ne nekem legyen igazam, és nem arról szól a film, hogy a kiscsajt megveszik kilóra. Bár - nem mellékesen - ha tényleg nem arról szól a film, hogy megfelelő mennyiségű lóvéért mindenre kaphatók a nők, akkor mondjuk miért lenne gusztustalan egy olyan történet, amiben valaki kap tíz darab mekis kupont fizetés gyanánt, autó helyett meg egy harmincéves kempingbicajt, és máris hagyja magát megszadomazoálni a hármomműszakban dolgozó targoncásnak. De jólvan, én vagyok aki nemjól gondolkodik, mert az más…. megugye biztos nem jött át a lényeg első megtekintésre – így hát fogtam magam, és megnéztem másodszor is a filmet.

Nos… második nézésre sem nagyon értettem a romantikus szálakat, pedig már előre bekészítettem a százas papírzsepicsomagot, hogy ha rínom kell, tudjam mibe törölni a cserpákomat. Persze, nem vagyok egy született filmesztéta, és mint már azt mondtam, biztos bennem van a hiba, de én egy Kovi által rendezett birkózós filmben több gyengédséget és romantikát véltem fölfedezni, mint ebben a nagy szürkeséges filmben, legyen annak bárakárhány árnyalata is.

Vakartam is a hajam helyét de rendesen, hogy most akkor mi a pálya. Most akkor most ez a romantika? Ennyit változott a világ? Nem mellékesen – errefelé változott a világ? Merakkor én valamit nagyon csúnyán  elcseszerintettem eddig….

De változni kell, márcsak azért is, mert megfogadtam.

Úgyhogy összegeztem magamban a dolgokat…. Arra a következtetésre jutottam, hogy mint azt sokan mondták, nem az a romantikus a filmben, hogy fizetnek a csajszinak, hogy munka után még dolgozzon is. Okés, ez jó hír, mert én nem tudok jólfizető állást kínálni senkinek se, luxusautóm meg még nekem se nem van, nemhogy másnak adjak ilyet – úgyhogy maradt egy dolog, ami romantikus lehetett a filmben. Az ösztönös testiség…

…

…

Közben a keddből szerda lett, csütörtökön volt némi torkoskodás, majd a péntek is szombatra váltott, és meg is érkezett a vasárnap. A várva várt vasárnap! A Valentin nap!

Nemkevés izgalommal  kezdtem bele a napba, hiszen…. nade minek is részletezzem, nem untatlak ezzel. Amúgy is leírtam már, olvass vissza pár sort, ha nem emlékszel. Szóval izgultam.

Délelőtt elvoltam, még elintéztem az uccsó simításokat az ajándékokon, majd – miután nagyon tudok főzni – rendeltem egy karaj kis ötvencentis pizzát. Gyertyafény, kokakóla, miazmás…. vágod, egész jól indult minden. Kedvesem teljesen odáig volt meg vissza, hogy milyen tök romantikus csávó vagyok, és nem győzte hangsúlyozni, hogy ha az alapozás ilyen szép, akkor minő csodálatos lesz majd a délutáni/esti program. Ebéd után tusolás, beretva, hajzselé, parfüm, és aggyukneki, hagyszóljon! Jöjjön az ünneplés!

Kikenve-kifenve, egész dimenziómban kiglancolva adtam át az ajándékot. Nem kis csomag volt, láttam is páromon, hogy majd megeszi a fene a kíváncsiságtól, hogy mi lehet abban a bazinagy pakkban.

Kibontotta.

….

…

Nos, szerintem nem ugyanazon szótárat lapozgatjuk mi ketten. Vagy ha mégis ugyanazt, akkor a „romantika” és a „változás” kifejezések alatt legalább két egészen különböző definíció szerepel.

…

…

A csomag ugyanis bontás után a földön landolt, miután ki lett ejtve a kézből. Még jó, hogy nem volt benne semmi törékeny!

A tartalma meg szanaszerteszéjjel szóródott a szoba padlóján.

Csajom tekintete pedig az addigi szerelmetesről először csodálkozóra, majd haragosra, végül pedig olyan nemtudommilyenre váltott (ilyet eddig még nem láttam senkin).

…

…

Ja, igen.

Szóval hát a csomag.

Meg a tartalom, ami a padlón kötött ki.

Jogos a kérdés, hogy mi is volt a pakkerban…

…

…

Hát, hol is kezdjem…

Volt benne egy csini kis latex maszk, divatos pink színben, szájrésznél nyitott kivitelben. Egy fekete bőr nyakörv pórázzal, diszkrét szegecseléssel az oldalán. Egy biliárdgolyó, bőrszíjakhoz erősítve. Egy krómozott szájpecek, flexibilis felfogatással. Négy darab szintén krómozott csipesz. Egy pár fém bilincs, szép piros színben. Három méter kötél, vékonyabb fajta. Egy tekercs ragasztószalag. Három darab viaszgyertya, a csöpögősebb fajtából. Tíz darab hústű. A néhai lovam szerszámai közül megmaradt pár cucc, így abból is tettem bele egyet-kettőt: feszítőzabla, lovaglópálca, sarkantyú, futószár. Plusz még – ha netán eldurvulna a helyzet – önnönmagam védelmére sípcsontvédő,  10unciás kesztyű, szuszpenzor és fogvédő. … és kitudjamithozezazegész felkiáltással egy flakon málnás ízesítésű tejszínhab.

….szóval csupa olyan felszerelés, amit a filmben láttam. Hangyányi saját ötlettel kiegészítve.

…

…

Hááát…. hogy is fogalmazzak…

…

…

Hiába mondtam én eztán azt, hogy én csupa ilyen dolgot láttam a filmben, hiába hivatkoztam a mai divatirányzatokra, hiába vettem elő a szekrényből a legbájosabb tekintetemet a világhíres mosolyommal együtt, mégse nem lett otthon univerzális jókedv.  Pedig még azt is találtam mondani, hogy „Te vagy életem virágoskertjének egyetlen nyíló rózsája” – csajomat mindez nem hatotta meg. Persze, hisz nincs rózsa tövis nélkül.

A doboz tofifi, amit én kaptam (volna) Valentin napra, egy gyönyörű szép röppálya végén landolt a homlokomon. A szobaajtó szinte magától nyílt ki, és missziz duzzogandusz úgy eltűnt ott egymagában, hogy azóta azt se tudom, hogy bent van-e még.

…

…

De végül is nincs okom panaszra. Jól sikerült ez a nap is. Vasárnap délután itt ülök a könyvtárban a spanokkal, kedélyesen diskurálunk, és olvassuk a könyveket.

Vifi van, blogolni tudok – mi bajom lehet.

…hogy mit szúrtam el Valentin napon?

Nem kérdés.

Csak egy dolog jöhet szóba.

A tejszínhab nem kellett volna a dobozba – az ugyanis tényleg nem volt a filmben.