blogomnekem

…az őrangyaloknak néha igen nehéz munkájuk van…

Tomi egy spanomnekem. Jógyerek, nem dobálja kővel a repülőt. Mindamellett okos is.

Foglalkozik ezzel-azzal, sőt, még amazzal is. De míg más az észt osztja, hogy hogyan kellene jól csinálni a tutifrankót, ő fogja, és marhajól csinálja a tutifrankót.

Alig pár év alatt odáig jutott, hogy földi javai kicsit megvastagodtak, élete az átlaghoz képes nemkicsit kiszélesedett. És bár alkalmazottból munkaadó lett, ő mégis megmaradt mindenki számára Tominak. Egyszerűen csak Tomiként éli világát – mert a nagy többséggel ellentétben ő soha nem felejtette el, hogy honnan indult útnak.

Szóval, spanom jó arc még mindig.

Pár éve Tomim gondolt egy nagyot: szereti ő a lovakat, mega barikákat is, és dejólenne, ha neki is lenne egy kis gazdasága. Csak úgy, kedvtelésből. Ahová kimehet alkalomadtán, és jólérezheti magát.

A gondolatot elképzelés követte, majd cselekedet – és egy idő múlva Tomi elmondhatta magáról, hogy van egy kicsi tanyája, távol a város zajától, benne pár lóval és barikával. No meg egy mázsa baromfival, meg miazmással, ami egy tanyának elengedhetetlen kelléke és ismérve.

Szívtuk is a vérét számtalanszor, hogy dejóneki, megy a rancsra, a szauszfolkba, és játssza nekünk itt a Dzsokijúingot… De Tomi – mint említettem – jó fej. Értékelte is mindannyiszor a humort, mert csak igen ritka alkalmakkor küldött el bennünket, hogy készítsünk saját édesanyánkkal kistestvért magunknak.

De hiába a rancs, a tanya, a farm (ki hogy hívja), Tomi lázas teendői mellett nem tudott annyit foglalkozni a jószágállománnyal, amennyit szeretett volna. De okos ember lévén rátalált a megoldásra: alkalmaz egy embert, hogy amíg ő távol van, gondja baja ne legyen a birtokának egy kevés se.

…és a bajok tulajdonképp itt kezdődtek…

Merugye Tomi jó fej. Tomi nem felejtette, hogy honnan indult.

Kit alkalmazott hát a tanyán? Akinek nagy volt a szükség.

Így került hát oda alkalmazásba Béla állatállományügyi manágernek….

Béla ugyanis mindenhez értett. Pontosabban: mindenhez IS értett. Tudta csínját bínját mindennek, amit csak egy tanyán tudni kell és érdemes. Értett a lovakhoz, a juhokhoz, szót értett minden lábasjószággal, a takarmányozásról többet tudott, mint három agronómus, és a mezőgazdasági munkagépek megfelelő kezelése sem jelentett neki problémát.

Csakhogy…. Béla szeretett olvasni. Méghozzá gyakran és sokat. Ebből kifolyólag viszont elmondhatta magáról, hogy három különböző könyvtárnak a standívén szerepelt mint állóeszköz. Viszont elmondhatta magáról azt is, hogy sajna a sok olvasásra ráment az egész élete. Láttunkmárilyet, lesszismégilyen – fölösleges ítélkezni.

Viszont Béla és Tomi igényei alkottak egy közös halmazt: az egyiknek munka kellett, a másiknak munkás. És miután Tomi tudott biztosítani a tanyáján koszt-kvártélyt, mellé némi pénzmagot is, Béla joggal érezhette úgy, hogy ismét sínre tudja tenni félresiklott életét. Egy kikötés volt csak: munkaidőben soha nem olvashat. Soha, semmit se nem. Ha mégis, akkor a Tomi féle társasjáték szabályai szerint mehet vissza a startmezőre.

…

Működött is minden rendjén, ahogy annak működnie kell.

Béla intézte az ügyesbajnos dolgokat a tanya körül, olyannyira jól, hogy kis gazdaság hamarást mintaértékűnek számított a környéken. A jószágok megszaporodtak, a terület rendben volt tartva, a takarmányozás pedig a saját tulajdonú föld adta terményekből került megoldásra. Tomi spanom joggal érezhette úgy, hogy ismét nagyszerű alkotott, és mikor ideje engedte, a tanya verandájáról elégedetten szemlélte kicsiny birodalmát.

Szóval, zsír volt minden.

…

Egy hétvégén Tomi ismételten úgy döntött, hogy kissé távolabb vonul a város gondjaitól. Tehette, hisz behuppant az autójába, és kevés idő múlva már a rancson pihenhetett, odébb minden nyűgtől és tehertől. Tette ezt elég gyakran, hisz mi másért lenne neki tanyája, ha nem ezért.

Ilyen alkalmakkor szabadnapra küldte Bélát. Nyilván, hisz Tomi is élvezte a munkát amit az állatállomány mellett töltött, nomeg Bélának is kijár egy-egy velnesszhétvége.

Béla is hálás volt ilyenkor, hisz látta: kenyéradó gazdájának tetszik és fekszik a munka, neki meg pont jól jön ilyenkor egy kis velneszhétvége.

Igen ám, de Béla számára a velnesz mást jelentett, mint az átlag emberfiának. Béla ilyenkor elvonult még délelőtt, és meglátogatta az első könyvtárat, amit a környéken talált – majd a nap hátralévő részét olvasással töltötte, rekreáció gyanánt. Azvesserá a követ, aki nem így tenne: hisz míg a tanyán sürög-forog, betűt sem láthat, nemhogy olvasni olvashasson. Valamikor meg ugye a pótlást el kell intézni – mikormáskor, ha nem ilyenkor.

…

…

Ment is minden a maga medrében ilyenkor.

Tomi tüskénkedett, etetett, itatott, szántott-vetett-aratott, Béla meg elvolt ahogy kellett.

Ezen a hétvégén azonban olyan eső esett, mint még emberöltő óta sosenem.

És ez bizony megváltoztatta a napi rendeket – nem is kicsit.

Az, hogy sár volt, az nem kifejezés. Aki látott már tanyát ilyenkor, az tudja milyen ez, minek ragozzam. Aki meg még nem látott tanyát ilyenkor, annak meg nem fogom ragozni – tessen kimenni, és megnézni ilyenkor az állapotokat. Megéri.

Spanom tevékenykedett ekkor is. Kicsit fárasztóbb volt minden, hagyneecseteljem, de napestére elvolt a végzés mindennel.

Illetve egyvalami lett csak elfelejtve: a gazdaság traktora kint maradt az udvaron.

…

…

Bélát aznap is utolérte az, ami ilyen napokon mindig is: bezárt a könyvtár. Leltáríven való szereplés ide, olvasott mennyiség oda, menni kellett, nem volt mese. A hazaút legyen is bármily göröngyös és hosszú, neki kellett vágni.

A gondolkodás ilyenkor erőteljesebb mértékben van jelen mindenkinél, és örök talány marad a világ számára: az odaút midig gyorsabb és rövidebb, mint a  hazafelé vezető. Jóllehet, méterek és akadályok tekintetében ugyanaz minduntalan, csak az érzés más.

Tudta jól ezt Béla is. Noha a két ojjektum között nem volt több, mint másfél kilométer, a szabvány járda azért az alföld ellenére igen meredeknek és nagyon keskenynek bizonyult. El is fáradt minduntalan, mire végigért rajta.

A tanyára érvén, letérve az aszfaltozott útról, látta ám, hogy annak képe megváltozott. A nemkevés eső tette a dolgát: kicsit másképp nézett ki minden az udvaron. Nagy gondot nem fordított volna rá, csak hát szembetűnt neki a furcsaság: a traktor kint figyelt az udvaron. Tudta jól Béla, hogy a nagypiros nem volt már mai vas, eljárt felette az idő rendesen, de tette a dolgát minden nap, így vigyázva is volt rá. A esőben mégse lehet hát kint hagyni éjszakára, be kellene vinni a szín alá.

Oldalra nézvén látta, hogy Tomi már bent van a házban – tán már a tévét nézi. Megoldás viszont kellett, hát szóra nyitotta száját: - Főőőőőnök! Be kellene állni a traktorral a szín aláááá! – kiabálta a ház felé.

…

…

Tomi kellemes fáradtsággal dőlt hátra a fotelben. Az egész napos esőn történő munka kicsit jobban igénybevette fizikumát, mint az elsőre gondolta volna. De nem sajnálta – hisz élvezte minden percét, amit a tanyáján töltött.  

Egy forró zuhany után elégedetten ült a tévé előtt, és érezte, hogy a nyugalom árad szét megfáradt testében.

A kedvenc sorozata főcímzenéjét ordenálé hang szakította félbe: - Főőőőőők! Beééééé áááááni a szííííííáááááá! – hallatszott az udvar felől.

Egy pillanatra át kellett állítani az agyát, hogy le tudja fordítani magyarra a hallottakat. Tudta jól, hogy Béla ilyenkor egész más nyelvet alkalmaz – mint mindenki más ilyen esetekben.

Apró szitkot mormolt el a fogai között, mikor tudatosult benne, hogy a traktort kint hagyta az esőn. Tudta, hogy a nagypiros nem volt már mai vas, eljárt felette az idő rendesen, de tette a dolgát minden nap, így vigyázva is volt rá. A esőben mégse lehet hát kint hagyni éjszakára, be kellene vinni a szín alá.

- A .csába, most zuhanyoztam le – dörmögte maga elé, majd kiment a verandára.

Látván, hogy Béla még él és mozog, kicsit megnyugodott. Nem kell neki hát ismét összekoszolnia magát, mert lesz, aki orvosolja a problémát. Csak nem fog ki udvarosán az, hogy bevigye a gépet a fedett helyre. Szabadnap ide, velnesz oda, szépen megkérte hát Bélát, hogy azt a cirka ötven métert próbálja már meg megtenni traktorostul.

…

Bélát jóleső érzéssel töltötte el, hogy főnöke még ilyen állapotban is munkát bíz rá. Méghozzá felelősségteljest! Igaz, az ukász kőbe volt vésve: olvasás csak szabadnapon. És mivel ő most éppen szabadnapos, hát miért is ne olvasott volna? Hát nem?! De…

Úgyhogy fogta magát, és kétszeri sikertelen kísérlet után harmadjára már fönt is ült a szép piros traktor vezetőülésében, és vígan zötyögött az égi áldás elől oltalmat aló kocsiszín alá.

Olvasott volt, mitagadás. Mindamellett viszont értett a gépekhez is, nemkicsit. Így szaktudása teljes birtokában észrevette, hogy a vezetőfülke ajtaja nyitva maradt. Persze, hogy ne vette volna észre… hisz az eső bevert így a volán mögé, valamint a Főnök is kiabált a ház felől, hogy nyitva van az ajtó.

Béla hát fogta magát, és kissé oldalra dőlve kinyúlt az ajtóért, közben a verandán álló főnöke felé kiáltotta: - Nincs semmi baj, Főnök, hirtelen nem vettem észre, de már be is csukom.

…

…és akkor megtörtént…

…

Tomit jóleső érzéssel töltötte el, hogy Béla még ilyen állapotban is munkára fogható. Méghozzá felelősségteljesre. Igaz, az ukászt maga véste kőbe: olvasni csak szabadnapon lehet. Nem hibáztatta Bélát, hisz ő most éppen szabadnapos volt, hát miért is ne olvasott volna… hát nem?! De…

A verandán állva látta, hogy Bélája felkapaszkodik a traktor lépcsőjére, majd onnan ugyanazzal a lendülettel hasmánt lecsúszik. Hiába, sáros volt a gumicsizma, az meg ilyenkor nem kompatibilis a lépcsővel. Majd látta, hogy nekiveselkedés van újfent: ekkor már csaknem a vezetőfülkéből esett vissza a majsztró, félháttal tompítva a sáros talajt. Már épp készült volna segítségre sietni, mikor harmadszori próbálkozásra Béla a vezetőülésbe huppant, és elindult a géppel. Éppen csak az ajtót hagyta nyitva – ami alapból nem lenne baj, csakhát a beverő eső tönkrevághatja az amúgy sem teljes műszaki fényében pompázó elektronikát. Oda is kiáltott, hogy ha esetleg lesz rá érkezés, akkor zárja magára a fülkét.

- Qrrrrvastnsssszameg, hánéééémmmáhá nemnyitvmrdt, csukkkkommmmáááá – jött is a válasz azon nyomban.

Azonban a szó és a tett egyazon pillanatban való alkalmazása olvasott esetekben nem a legszerencsésebb. Esőben, traktoron pláne nem. Úgy meg aztán pláne nem, hogy előzőleg a két esés következtében nyakig sáros a delikvens, ergo, úgy csúszik mindene, mint a nemtudommi.

Így Tomi elé a teraszon a következő látvány tárult: Béla kissé oldalra dőlve az ülésben, kinyúl az ajtóért, majd ugyanazon lendülettel kiesik az ajtón.

…

Spanom lassított felvételként látta, ahogy embere rongybabaként a sárba puffan.

Még ennél is lassabban látta, hogy az egyébként igen mérsékelt sebességgel mozgó traktor két kereke közé esik be Béla.

…és talán még annál is lassabban látta, hogy a traktor, azzal a bazinagy hátsó kerekével átmegy Béla teljes terjedelmén…

…

…

Béla ahogy kihajolt az ajtó felé, elvesztette egyensúlyát. Nincs ezen csodálkoznivaló, hiszen maga a fölmenetel is bajos volt, innenfogva a stabil egyhelyben való ülés is.

Ráadásul reflexei is csorbát szenvedtek az elmúlt pár óra alatt, lévén, a szabadnapon töltött megérdemelt velnesz azért csak kifárasztja az embert.

A sáros gumicsizma pedig még jobban csökkentette a tapadást a vizes felületen.

….így gyönyörűszép ívben, a legkevésbé sem elegánsan kiesett a gépből, hassal le a sárba. Pont a traktor két kereke közé.

Béla érezte, hogy valami nagyon nehéz dolog gördül szép lassan rá, majd elsötétült előtte minden.

…

…

Tomi a verandán hirtelen azt sem tudta, hogy most mi legyen.

Látta, amint emberén épp megy át a traktor – noha életében nem látott még ilyet, azért el tudta képzelni, hogy mi maradhat Bélából ezt követően.

Két pillanatot állt talán földbe gyökerezett lábbal, mikor az adrenalin cselekvésre késztette lebénult testét. Futott ki az esőre, mezítláb, segítségért kiáltva. Még a traktor hátsó kereke át sem ért teljesen Bélán, már csaknem félúton járt.

…persze, tudta jól, hogy hiába fut, ezt ember nem éli túl, de mit tehetett volna: futni kellett.

…

…

…

A traktor lefulladt, megállt.

Tomi állt az esőn, lába alatt a sárban egy hason fekvő ember földbe lapított teste.

Nézte is nagy szemekkel, ziháló mellkassal.

Gondolatai ezerfelé száguldottak, mérlegelve, hogy mit is kellene most tenni.

…mikor…

…

…mikor Béla lassan, nagyon lassan feltápászkodott a sárból.

Máig is talány, hogy hogy tanult meg ismét magyar nyelven az elmúlt pár másodpercben, de Tomi számára tisztán és érthetően fogalmazta meg a szavakat: - Aztarohatt, defáj a melllyem….

…majd nagynehezen feltápászkodott, és ismét elindult a traktor felé.

Nyilván, hisz a feladat az feladat, az esőtől meg kell óvni a gépet.

…

…

Haverom nóperc alatt rakta össze fejben a sztorit: az egész napos özönvízszerű esőnek köszönhetően olyan sár volt az udvaron, mint még soha.

Az abba esett emberi testen hiába ment át a jópár mázsa súlyú munkagép, az inkább csak belelapította a földbe – és mielőtt még maradandóbb sérülést okozhatott volna, tovább is gördült arról.

Tomiban pár dolog megfogalmazódott - nyilván. Csarnok elsőre nem igazán értette, hogy az az ember mi a fenét csodálkozik némi mellkasi fájdalomra, mikor egy traktor megy át rajta. Továbbá az sem volt számára teljesen világos, hogy ő maga ép elmével hogyan vészelhette át az elmúlt perceket.

Az sem volt teljesen mellékes tény, hogy Béla szemmel láthatólag nemigen fogta föl az eseményt teljes valójában - lévén, hogy mintha sokminden sem történt volna, fogta magát, és ismét a volán mögé ült.

…

…

Hogy Tomi eztán mint és hogyan mondott, mit és hogyan cselekedett, azt nem tudom.

Valahogy a történetből ezen rész nem maradt meg bennem – értelemszerűen továbbadni se nem lehet. Pedig elvileg el lett ez is mesélve nekem.

…annyi biztos:

Béla azóta is spanom alkalmazásában áll, és makulátlan az egészsége.

…

…és a traktor sem nem van berozsdásodva.